Befektetés vagy kifektetés az egészségügy?
Mik ezek?
XMiközben a hazai járó- és fekvőbetegellátók a végső eltökéltségüknek hangot adva követelik az ágazat idei működésére szükséges forrásokat (a tárgyalások nyugvóponthoz közelednek), egészségügyi menedzserek és közgazdászok sürgetik a modellváltást.
Az egészségipar többet termel, mint ami a gyógyításra elmegy
A Magyar Tudományos Akadémián kedden erről szervezett vitanapot az Egészségügyi Baráti Társaság. Szorgalmazták: az egészségügyet, benne az egészségipart és az egészségpolitikát a gazdasági növekedés alapjaként kell kezelni, nem csupán a központi költségvetés kiadási tételeként. Repa Imre kaposvári főigazgató egyenesen úgy fogalmazott: a pénzügyi tárcának nem az ország legnagyobb könyvelőirodájának kellene lennie, ahol csak kiadásban és bevételben gondolkodnak. Ellenben prioritások megfogalmazásával nyitni kellene e külföldi tőke felé.
A társaság négy alapító szakembere között van Repa Imre, a kaposvári oktató kórház főigazgatója is, aki veszprémi vezető kollégájával, Rácz Jenő volt miniszterrel és Róna Péter közgazdásszal tartott előadást. Repa Imre lapunk kérdésére szerdán úgy fogalmazott: nyitottak afelé, hogy a szakpolitika mind szélesebb köre megismerje a csaknem negyven évre visszatekintő kutatási eredményeket, hiszen közösek az érdekeik. Az ezer oldalas tanulmány szerint, melyet a Kató és Társa munkacsoport jegyez, szakítani kell azzal a szemlélettel, ami az egészségügyet drága nyűgnek, vagy – ahogy Róna professzor fogalmazott – a temető előszobájának tekinti. Repa Imre hangsúlyozta: az elmúlt évtizedekben valódi gazdaságpolitika helyett csak pénzügypolitika volt, és a kor kihívásaira korszerű modellek, kiemelt nemzetgazdasági prioritások nélkül nincsenek megfelelő válaszok sem.
Róna Péter, az ELTE tanára szerint a tudomány megváltoztatta az egészségügy nemzetgazdasági szerepet, főként az által, hogy összekapcsolta az életminőséget javító ágazatokkal. Nálunk azonban nem történt meg ez a fajta váltás. Nem kiadás, hanem befektetés, nem a kiadás mértéke, hanem a megtérülési ráta a mérce, emelte ki a neves közgazdász.
A Kató-féle tanulmány leszögezi: a lakosság általános, elégtelen egészségi állapota visszaveti a gazdaság teljesítőképességét, és a munkaerőpiacra is negatív hatással van.
Egészségügy a GDP százalékában (Forrás: Kató és társa kutatócsoport)
Befizetés 6,3 százalék
Kifizetés 5,9 százalék
Az egészségipar termelése (milliárd ft)
2000 ben 740
2007-ben 1040
Varga Ferenc, a kórházszövetség elnöke: már csak a tényleges számok hiányoznak
Látszott a szándék a kormányképviselőkön, nagyot léptünk előre, de sok még a nyitott kérdés. Így összegezte kérdésünkre az egészségügyi szakmai szövetségek és a kormányoldal keddi tárgyalásának eredményeit Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség siófoki elnöke.
Elmondta: sikerként könyvelhető el, hogy a tárca által felkínált 4,5 milliárdot októberben egyösszegben megkapják a kórházak. További forrás várható decemberben – meg nem erősített hírek szerint 6 milliárd forint –, és január közepén egy teljes havi pótlást (így összesen 43 milliárd forintot) kap az ágazat. Ezzel tartható a kormány idei 3,9 százalékos hiánycélja, és megnyugodhatnak a járó- és fekvőbetegellátók: a kormány szava garanciaként fogható fel. A kórházak nagy része ma több hónapos csúszásban van a kifizetésekkel.
– Október 7-én írjuk alá a keretmegállapodást, akkor derül ki a tényleges számok nagy része – fogalmazott Varga Ferenc –, és csak akkor vesszük le a zöld szalagot és a zöld zászlókat – utalt a kórházi tiltakozásokra az elnök. Kiemelte: novembertől visszatér az áprilisban megszüntetett és sokat bírált teljesítményvolumen-korlát, kérdés, az akkor 150 ezer forintra emelt érték és az alapdíj mennyi lesz.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. xy 2009. október 1. 00:26
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









