Biztos kezdetet adnak a gyerekeknek
Mik ezek?
XSzalay László, a nemzetközi missziós orvoscsoport vezetője elmondta: nyolc hátrányos helyzetű kistérségben, és hat jellemzően mélyszegénységgel telített közösségben végeznek vizsgálatokat, melyek alapvető célja, hogy megtalálják a gyerekekben azt a bajt, ami tíz év múlva még súlyosabb problémákat okozhat, például magas vérnyomás, cukorbetegség.
Szalay László hozzátette: emellett a Látás ajándékba programmal a rosszul látó gyerekek vizsgálják, és a lurkók egy-két hét múlva ingyen kapnak szemüveget. Emellett a fogorvos akár barázdát is zárt, és a bőrgyógyász is a gyerek kezébe adta azt a szert, amivel például egy bőrgyulladás kezelhető.
Az orvoscsoport először az Ormánságba látogatott el, a szűrések következő helyszíne pedig Kadarkút lesz. Jó hír, hogy a gyerekek az országos átlaghoz viszonyítva a hátrányos helyzetű terülten is hasonlóan jó egészségügyi feltételeknek örvendenek, csupán a táplálkozás és higiénés körülményeik mások.
Közben lezárult az előkészítése egy kettő éves, úgynevezett Gyermekesély programnak, melyben a barcsi kistérség kiemelt szerepet kaphat. A projekt alapvetően szociális munka és átfogó közösségfejlesztés annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek élethelyzete, jövőbeni esélyei javuljanak.
Németh Nándor, a szakmai megalapozást végző Máltai Szeretetszolgálat régiós koordinátora elmondta: fél éve dolgoznak az előkészítési munkálatokon, így elkészült egy százoldalas kistérségi tükör az adottságokról, a képességekről, problémákról, lehetőségekről, a szolgáltatásokhoz való hozzáférésekről. Hozzáfűzte, hogy a pályázat kötelező eleme az intézményfejlesztés is, így létre kell hozni egy közösségi szolgáltató házat, központi településként egy „gettósodó” faluval, amely a barcsi térség esetében Istvándi lesz. Emellett négy, úgynevezett „biztos kezdet gyerekházat” is nyitnának, ezek helyszíne Darányban, Csokonyavisontán, Babócsán és Barcson.
A megvalósítás a jövő év első negyedévében kezdődhet.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





