Csúcsvízdíj: a világ egyik legdrágább vizét számlázza a DRV
Mik ezek?
XKoppenhágában 3,4 USA-dollárt kell fizetni egy köbméter vízért. A NatGeo legfrissebb számában közölt kimutatás szerint ez a világ legmagasabb vízdíja, ám utána rögtön Budapest következik 2,8 dollárral, megelőzve a skóciai Glasgow-t és a német fővárost, Berlint. A balatoni díj azonban lényegesen felülmúlja az összeállításban szereplő budapestit. Ennek indokát jól ismerjük, óriásiak az idegenforgalomra szabott kapacitások és szigorúak a környezetvédelmi előírások. Az állam azonban másutt a világon mintha jobban beszállna a vízdíj-támogatásba. Rómában csak fél dollár egy köbméter víz, New York-ban is mindöszsze 0,8. Dakarban a 0,2 dollár is magasnak számít, de ebből a pénzből elvezetik a vizet a szegénynegyedekbe is.
Akad, ahol az árakat a politika szabja; Türkmenisztánban és Líbiában ingyen van a víz és Kubában is csak filléreket kell fizetni érte. Megjegyezzük, nálunk is volt ilyen; 1988-ban még ugyanannyiért fogyasztottunk egy köbméter vizet, mint amennyiért egy kiló kenyeret vettünk az „ántivilágban”: három forint hatvan fillérért. Most a Balaton-partján 475 forint a vízdíj, az ennél is drágább csatornadíj nélkül.
Tabon megelégelték a magas árakat, az év végével leválnak az állami tulajdonú DRV Zrt-ről és önálló szolgáltatót alapítanak.
Tab inkább leválik a hálózatról
– Már kész a leendő vízmű kft. társasági szerződése, most a vagyonról egyeztetünk a DRV-vel – mondta Schmidt Jenő tabi polgármester. – Tizenkét fős dolgozói létszámmal számolunk, ehhez képest az adatok szerint most a díj 35 százaléka arra megy, hogy a DRV Zrt. óriási „vízfejét” el lehessen tartani, csak 65 százalék az üzemeltetési költség. Erre alapozva döntöttünk úgy, hogy mivel a szerződésünk idén decemberben lejár a DRV-vel, januártól visszavesszük a rendszer üzemeltetését. Minden a miénk, a vízműrendszer, a kutak, a DRV ezt bérelte eddig tőlünk. Mi tehát kedvező helyzetben vagyunk, más település, melynek nincs saját rendszere, nem tud ilyen könnyen leválni a mamutcégről.
Schmidt Jenő szerint 15-20 százalékkal is csökkenhet a fizetendő díj jövőre Tabon. – Hét éve nem emeltünk árat, most 800 forintnál tartunk, ennyi a víz és a csatorna együttes díja; ez 600 forintra is lecsökkenhet. Úgy kalkulálunk: ha a DRV-s vízfej miatt eddig kifizetett évi 35-40 millió forintnak csak a felét tudjuk megspórolni, már jól jártunk.
A tabi polgármester szerint sürgető volna az állam beavatkozása az állami tulajdonú vízmű díjaiba, hiszen nyáron háromszorosára nő a lakosság száma a Balatonnál és az erre méretezett rendszerek fenntartását fizettetik meg a télen-nyáron ott élőkkel. Biztató, hogy ugyanezt szorgalmazza Winkler Tamás, a DRV Zrt. nemrégiben kinevezett vezérigazgatója is.
Kenyér és víz - a szerző kommentárja
Az üdülőtulajdonosokra lehetne például terhelni a többletköltségeket, ez azonban aligha képzelhető el, túl nagy lenne a felháborodás. Nem marad más hátra, szálljon be az állam még jobban a balatoni vízdíj támogatásába. Ez lenne a „szavazóbarát” lépés, s ahogy látható, a világ más tájain is ezt teszik. Érdekes egyébként, hogy míg a 80-as években a víz és a kenyér egy árban volt (3 forint 60), mára a kenyéré 200 forintra nőtt, a vízé viszont már az 500-at közelíti...
Vízdíj USA-dollárban
Koppenhága 3,4
Budapest 2,8
Berlin 2,5
Glasgow 2,5
Gent 2,3
San Diego 1,6
Brisbane 1,5
New York 0,8
Szapporó 0,8
Madrid 0,6
Róma 0,5
Peking 0,2
Acapulco 0,2
Panamaváros 0,2
Dakar 0,2
Addisz-Abeba 0,09
Kairó 0,03
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 16 hozzászólás érkezett-
16. erzsianyu 2010. szeptember 9. 07:21
Ennek eredetileg örülök hogy alcsonyabb lesz a vízdíj január 01.-től, hallom a KHT vezetője is megváltozott. És,mikor fogjág megemelni, talán 7 hónap múlva előírják hogy a társasházakban havi hány m3 kell fizetni havonta, mert Tabon előírják mennyi legyen a bevétel,nagyon szép igéretekkel indult. Ugyanaz lesz mint a hulladék szállításkor, ugyanis Tabon minden társasházi lakás heti 240 liter szemetet fizet hetente, mert az Önkormányzat kötelezően előírta , de tessék mondani honnan szedjek ennyi hulladékot? Egyszemélyes háztartás vagyok 56 m2 lakásban .Honnan szedjünk ennyi szemetet? Én már félek az igéretektől,nekem a számlát kell kifizetni, de miből.
-
15. KiRaKaT 2010. szeptember 8. 16:15
" Rosszabbul élek, mint fél éve !"
Eddig tudtuk, hogy a Balaton partján a legmagasabb a vízdíj a földön! cca 1100ft/m3 /csatornával/
Tudjuk, hogy ez azért van, mert az elmúlt években az Állam kevés támagotást adott hozzá, mert beleszámolták a vezetők magas béreit, beleszámolták a nem illő jövedelmeket és átvizsgálásra okot adó egyébb korrupciós tevékenységekből kifizetett összegeket is.
De csak eddig!
Mert holnaptól új világ épül!
A DRV nem lesz köteles jövedelmező lenni!
A DRV magasabb állami támogatást kap!
A DRV menedzsmentje megelégszik a 2 millka fizetéssel!
A DRV nek nem lesz igazgatótanácsa, csak FB-je! / Páva pécsi Zsót/
A DRV-nél ezután nem lesz koruppció, Orbán megtíltotta nekik!
A DRV ezután nem titkol el semmit, mert egy fideszes vezető nem hazudik /sosem hazudott/.
A DRV lesz az új világrend, ahol rendben mennek a dolgok!
És mert a fidesz azt mondta! -
14. agancsvadasz 2010. szeptember 8. 13:59
Hol van hozzán Tab és Barcs? Kisbajomban 606 ft egy köbméter viz, csatorna nélkül. Az önkormányzatnak meg nincs pénze, hogy átvegye a szolgáltatást. Nemtudom - vagyis tudom, csak nem akarom magam lecsukatni azért nem irom - hová megy el a százmilliós költségvetés. Számlák biztos vannak róla.
-
13. Mekk Elekné 2010. szeptember 8. 13:20
Még jó, hogy mi, kaposváriak nem a DRV vízét isszuk!
Igaz, hogy a balatoni víz finomabb lenne mint az itt fúrt kutak vize, de hát ez van... -
12. medita 2010. szeptember 8. 13:10
Ja, és a 7-es hszben említett összegek nagy része valószínűleg a drv vezetők zsebében landolt.
-
11. medita 2010. szeptember 8. 13:07
Észre kell venni, hogy ebben az országban mindenhol így működnek a dolgok, mint a DRV-nél. Mert ebben az országban ez a "normális". Mindenki lop, csal, hazudik, pazarol. Az ellopott, elcsalt pénzt pedig valahonnan elő kell teremteni. A legkönnyebb a fogyasztóktól bevasalni.
-
10. balatonair 2010. szeptember 8. 12:49
Egy siófoki ügyvéd írásából kiderül, miért kerül ennyibe a víz:
http://www.privatcsod.hu/images/drv_csalasok.pdf -
9. fredifredi 2010. szeptember 8. 11:37
Hát én is csodálkoztam, mikor megkaptam a vízdíjszámlát. Elhatároztam, hogy ezentúl ennyi pénzért ásványvízben fogok mosakodni. A szomszéd már fúratott egy kutat, két havi vízdíjból én is fogok és a DRV elmehet a fenébe.
-
8. wall77 2010. szeptember 8. 11:34
Igazából negatív diszkriminációnak tartom hogy drágábban kapom a vízet (ami ha jól tudom alkotmányos jogom) mint az aki pl. Pesten lakik.
Miért nem egységes a vízdíj az országban? Osszák el a különbségeket, fizessen mindenki egységesen. -
7. Dr.Léhmann 2010. szeptember 8. 10:54
Valamiből ki kell fizetni a DRV által megkötött 2008. junius 4-i kezdő futamidővel jelzett szerződések alapján SAP tanácsadás ellenértékeként esedékes kettő milliárd forintot, a 2008. 10.01. kezdő futamidővel jelzett szerződés szerint pedig 826 millió forintot takarítási szolgáltatások ellátásáért, vagy azt a 12 milliárd forint 800 millió forintot is, amit a 2009. 03.31. kezdő futamidővel jelzett szerződés szerint gépjármű értékesítés cimén kell fizetniük.
Dr. Léhmann György
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Pudingos desszertcsodák
Önmagában is isteni egy krémes puding, de desszerteket is feldobhatunk vele. A sütiket is tölthetjük, színesíthetjük pudinggal!









