Döntött a Fidesz: Szita Károlyt javasolják
Mik ezek?
X– A Fideszben több lépcsőben történik a jelölés. Az elnökség döntött, ezt a döntést kell a közgyűlésnek megerősítenie, illetve javaslatot tennie a választási bizottságnak. A végső szót az országos választmány mondja ki.
Dér Tamás elmondta, hogy Szita Károly a magyar önkormányzatok egyik legtapasztaltabb vezetője. Hatodik alkalommal mérettetik meg polgármester-jelöltként. A Fidesz kaposvári elnöksége egyöntetűen, a társszervezetekkel egyetértésben hozta meg döntését.
– Szita Károly eddigi munkája garancia arra, hogy az a fejlődés, ami Kaposváron az elmúlt évtizedekben végbe ment, az töretlen legyen. Kormányzati segítséggel pedig még jobban tud majd dolgozni. Ezért kérjük a közgyűlést hogy támogassa döntésünket – tette hozzá Dér Tamás.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 22 hozzászólás érkezett-
22. justitius 2010. június 13. 19:22
Istenem!
Te aki megteremtetted a magad hasonlatosságára a mi Karcsinkat, engedd meg, hogy leboruljunk előtte és megcsókoljuk lábait. Mert nekünk halandóknak a legnagyobb áldás egy ilyen gondolkodó mint Károly, aki életét tette fel Kaposvár szökőkútjainak felvirágoztatására. Szeretünk Karcsi, és imába foglaljuk neved!! -
21. wolf021 2010. június 12. 18:50
Sajnos igazat kell adnom a fideszeseknek,Szita Úr tényleg jó választás és az alábbi illusztris társaságból nem fog kilógni a Krakus múlttal:
Kövér László - KISZ titkár, és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és az alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
Orbán Viktor; - Gimnáziumi, majd egyetemi KISZ titkár (Orbán apuka párttitkár volt az átkosban.)
Mikola István - Hazafias Népfront, elnök
Fónagy János - MSZMP tag
Vonza András - MSZMP tag
Szabadi Béla - MSZMP tag, munkásőr
Varga Mihály - KISZ titkár
Rogán Antal - KISZ titkár
Deutsch Tamás - KISZ titkár
Orbán Győző - párttitkár (Orbán anyuka pedagógusi pályát cserélte fel egy pártbizottsági állásért.)
Pozsgai Imre - MSZMP KB tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB tag
Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 ügynök
Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
Chikán Attila - MSZMP tag
Pintér Sándor - MSZMP titkár
Lehet kezdeni a mocskolódást fidesz fanok. -
20. wolf021 2010. június 12. 08:43
Miért nem engedi beírni hogy egy személyre bontva 480 000 ft adósságot halmozott fel Kaposvár Szita úr áldásos tevékenysége alatt?
-
19. wolf021 2010. június 12. 08:41
Kaposvár összes, több évre kihatással bíró kötelezettségvállalása: 31 milliárd 918 millió 498 ezer forint, ez egy kaposvárira lebontva
-
18. wolf021 2010. június 12. 08:40
Ez lemaradt:Kaposvár összes, több évre kihatással bíró kötelezettségvállalása: 31 milliárd 918 millió 498 ezer forint, ez egy kaposvárira lebontva
-
17. wolf021 2010. június 12. 08:39
Én támogatom Szita Úrat Polgármesternek.Meg is indoklom számokkal:
Kaposvár összes, több évre kihatással bíró kötelezettségvállalása: 31 milliárd 918 millió 498 ezer forint, ez egy kaposvárira lebontva -
16. Zuzzoka 2010. június 11. 14:35
Szita az elvégzett munkája alapján méltón vállalhatja a feladatot. Az elmúlt 8 évben is sokat fejlődött a város. Bízom benne, hogy a város iránti elkötelezettségéről továbbra is tanúságot tesz!
-
15. Króm222 2010. június 11. 14:27
Isten mentsen az Mszp részéről javasolt polgármester-jelölttől!
Szita bizonyított, megbízható, jó polgármester. Botorság és erkölcstelenség lenne cserélni.
-
14. Kontiki 2010. június 11. 11:48
Egy polgármester nem tud mindenki kedvére tenni,az biztos.Valószínű,hogy ismét Szita úr lesz a polgármester.Az MSZP-sek ha fanyalognak,mondjanak egy nevet,aki az ő elképzelésük szerint jobb volna.De ne valami "hülyegyerek" legyen,mert a városnak komoly vezetőre van szüksége.Azt hiszem,hogy ő sem dolgozik hiba nélkül,néhány döntését vitathatjuk,de elindult egy vonalon,és azt szisztematikusan végig viszi.
-
13. kutyafáját 2010. június 11. 10:19
Ha még a Pipacs utcai dühöngőt is elvinnék innen messzebbre, ahol senkit nem zavar, akkor megköszönnénk Szita úrnak és rá szavaznánk.
Ugyanis nyáron bezárt ablakok mögött kell léteznünk, annyira zajos a 3 pálya.
(A Toldi lakótelepen ez sikerült, a már kész grundot szétszedték és elvitték a Városligetbe)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









