Egy a vagyon, kettő a tábor: állami üdülők eladósorban
Mik ezek?
XAz egyik, 4,6 hektáros táborhelyet kívánta eladni a tulajdonos 946 millió forintért. A megyei önkormányzatok konszolidációjáról szóló jogszabály országosan elvitt mintegy 87 milliárd forintnyi adósságot, de ezzel együtt, vitákról kísérve, de végül is érthető okból a megyei vagyont is állami kézbe vette.
A fonyódligeti tábor eladása a minap ismét bekerült a balatoni zuhanyhíradókba. Több, egymástól független forrásból is értesültünk erről, majd öt tűzközeli hozzáértő felhívása után mégis az lett az érzésünk: megalapozott érdeklődésünk megalapozatlan hírt terjeszt, vagy jó a hírzárlat. Se az állam tulajdonosi jogait képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., se a kezelői jogokat gyakorló Somogy Megyei Intézményfenntartó Központ (SMIK) nem tudott erősítette meg értékesítési tervet. A tábort a Humán Jövő 2000 Kft., a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium háttércége üzemelteti, és tömve van önfeledten Erzsébet-táborozó gyerekekkel. Ez jó hír.
A két ellentétes döntésben – eladni, nem adni el az állami üdülőket – két erős döntéshozó áll egymással szemben. Navracsics Tibor miniszter tartaná őket a kormány- és köztisztviselők kedvezményes nyaraltatására, míg Lázár János államtitkár túladna rajtuk a lapinformációk szerint. A Blikk írta hétfőn, 13-ről 58-re nőtt az állami üdültetési létesítmények száma, ami szerinte nagy teher a költségvetésnek. A bulvárlap a csongrádi önkormányzat egykori balatonföldvári üdülőjét is példaként hozta. A táborpártiak megnyugtatására elmondható, a kormányüdülők sora mégis csak egy más kategória, a gyerekek táboroztatása jobba kommunikálható, mint az eladásuk. Lásd a másfél évtizede értékesített fonyódi volt SZOT-üdülő történetét, melyből a minap feljelentés lett. Az eladás szempontját azonban mégis mérlegelni kell, ez látszik az állam képviselőinek mostani véleménykülönbségéből, és látszik a megyék tavalyi évéből, ahol az intézményfenntartók a működésképtelenség határán egyensúlyoztak.
A volt megyei önkormányzati vagyonokról az MNV Zrt. azt a tájékoztatást adta, hogy a csomag nyilvántartási értéken került át az államhoz, ami a tényleges (forgalmi) értékét nem tükrözi teljes mértékben. Az átvett – nem egészségügyi funkciót szolgáló – vagyon egy része MNV tulajdonosi joggyakorlása alá került, a többi az NFA-hoz. (A somogyi agrárintézmények és a kaposvári kórház miatt sok földet is hagyott az államra Somogy, a szerző.) Az egészségügyi célt szolgáló vagyon szintén az állam tulajdonába került, azonban a tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességének gyakorlója a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet lett. A kaposvári kórháznak száz hektárt meghaladó célgazdasági földterülete volt Kaposváron és környékén, és a kórházi déli tömb 2,7 hektáros déli tömbje, mely közel milliárdos vagyon, szintén az államra száll, bár természetesen Kaposvárnak is vannak tervei vele.
Az MNV Zrt. közölte, a fonyódligeti Somogy Megyei Gyermektábor a megyei önkormányzatnál értékesítésre szánt ingatlanként volt nyilvántartva, azonban a MIK tudomásuk szerint nem kívánja értékesíteni. A MIK által, tették hozzá, folyamatban van annak az ingatlanvagyonnak a felmérése, amely feladataik ellátásához nem szükséges. A feladatellátásához nem szükséges ingatlanokat ezt követően adják át az MNV Zrt-nek, és akkor születhet döntés arról, hogy milyen közösségi célra tudják hasznosítani azokat. Megkerestük a megyei intézményfenntartó központot, hol tart és milyen szempontrendszer szerint folyik a vagyonfelmérés, mely talán a közoktatási intézmények elkerülésével rövidesen megváltozó feladatkör miatt is indokolhatónak tűnik. Bátori Zsolt központvezető azt közölte: új felmérés nem folyik, ezért új szempontrendszert sem kellett felállítani. Az állami tulajdonú, SMIK által kezelt vagyon leltára jelenleg a helyrajzi számot figyelembe véve több mint 600 elemből áll, s ennek nyilvántartása folyamatos figyelmet és munkát igényel. A SMIK kezelésében a volt megyei oktatási intézmények kollégiumai vannak, amelyekben elsősorban csoportos nyaraltatás történik. Ezekben alkalmazottaik nem kérték kedvezményes üdülés biztosítását.
A megyei önkormányzati egy évvel ezelőtti vagyonleltárában mintegy 80 forgalomképtelen (volt megyeháza, kórház, Segesd-kutasi közút) és korlátozottan forgalomképes vagyontárgy található, helyrajzi számokra nem lebontva, és negyven volt a forgalomképes vagyon. A 15 hektáros, 20 ezer négyzetméternyi épülettel ellátott fonyódligeti tábor bruttó 946 milliós táborhely harmadának értékesítése mellett a siófoki „Aranypart” kollégium 451 millióért, a batéi Gaál kastélyt 47 millióért (nettó 29 millióért kelt el), a nagyberki Vigyázó kastélyt 175 millióért, az ádándi volt középiskola csomagját 661 millióért, a kórház déli tömbjét 693 millióért, a volt SMK-épületet 240 millióért árulta Somogy. Az említett ingatlanok állami kézben is keresik a hatékonyan vagy legalább is állagmegóvóan-értékteremtően működtető gazdájukat, hiszen ingatlanügyben javarészt az állam is a piacról él...
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- Felhőszakadás, jégeső és napsütés - ez vár ránk a jövő héten
- Nemzeti Vágta: Kenéz nyert Balatonlellén, az előfutamon
- Egyesült a két főváros: aranykulcsot kapott Balázs Tarlóstól
- Halálos gázolás Balatonbogláron, lezárták a 7-es számú főutat
- „Politikusból rengeteg van, államférfiből sokkal kevesebb...”
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





