Egy alapítvány kifizeti az inkei iskola fűtésdíj tartozását
Mik ezek?
XÉrthető, hogy ezek után kisebb csodaként hatott, amikor a Munkahelyteremtéssel az Éhező Gyermekekért Alapítvány megkereste a polgármestert, mondván: nem nézhetik, hogy a gyerekek ne járjanak iskolába, nyáron kelljen padban ülniük, ezért átvállalják a tartozást.
Rózsa Sándor elmondta: mindent az alapítvány rendezett, a szolgáltatóval is ők tárgyaltak. Amúgy Szászfalvi László államtitkár is segítséget ígért, rendkívüli támogatás formájában, de ez egyelőre nem realizálódott.
Szamary György, a Munkahelyteremtéssel az Éhező Gyermekekért Alapítvány alapítója azt mondta: amikor a híradásokból értesültek az inkei helyzeről, eldöntötték, hogy segítenek.
– Új alapítvány a miénk, november 14-én jegyezték be csupán, Dunakeszi székhellyel – hallottuk az alapítótól. Nem így terveztük az indulást, elsősorban munkahelyteremtésben gondolkodunk, ez lesz a profilunk. A teljes számlatartozást – 2, 9 millió forintot – nem tudtuk egy összegben kifizetni, csupán ennek harmada állt rendelkezésünkre, a többit, amire halasztást kaptunk, még össze kell koldulnunk. A szolgáltatónak ugyanakkor vannak kételyei, hogy a jövőben tud-e fizetni majd az önkormányzat, de nekünk ígéretet tett a polgármester, hogy igyekeznek előteremteni a pénzt.
Rózsa Sándor ennek kapcsán úgy fogalmazott: bíznak benne, hogy állami fenntartású lesz az iskolájuk, nagyjából csak ebben látnak megoldást. Szamary azt is mondta: visszajönnek még Inkére, hiszen 150 munkanélküli foglalkoztatását kellene megoldani a faluban.
Az E-Star igazgatóságának elnöke, Soós Csaba ma sajtótájékoztatót tartott tőzsde témában gazdasági újságíróknak. Mivel ezt megelőzően tárgyalt az alapítvány képviselőivel, rögtön azt is bejelentette, hogy Inke tartozását átvállalta az alapítvány. Elmondta: az inkei önkormányzat egy éves kintlévőséget halmozott fel, és nem is érkezett tőlük pozitív jelzés a kifizetést illetően. A Munkahelyteremtéssel az Éhező Gyermekekért Alapítvány azonban felkarolja az intézményt, kifizeti a három millió forintra rúgó számlát az önkormányzat helyett, és megpróbál hatni az önkormányzatra, hogy a jövőben teljesítsék a havi mintegy 300 ezer forintos kötelezettségüket.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. Kontiki 2011. november 29. 12:55
Egy néhány napja alapított társaságnak nagyobb a hitele,mint egy település polgármesterének?Eddig miért nem fizetett akár 300 ezer forintos részletekben.Vajon mit ajánlott fel biztosítékként az alapítványnak?Ha jövőre állami kézbe kerül az intézmény,akkor nem hiszem,hogy a polgármester megkapja azt a 300 ezer forintot amit beígért.Nagyon úgy tűnik,hogy itt valami nem tiszta.A hozzáállása,hogy majd az állam megoldja a tartozást,magáért beszél.Ráadásul úgy néz ki,hogy az alapítvány sem fizette ki a számlát,hanem majd előtte megpróbál pénzt szerezni.De jobb végig sem gondolni az egészet,mert egyre több válasz nélküli kérdés vetődik fel.És sajnos még van iskola a környéken,ahol szintén gond van a fizetéssel.
-
1. KiRaKaT 2011. november 29. 07:40
Hol vannak ilyenkor a megyei fideszes kormányzat elvtársak? Gölöncsér úr, Mártai Mátra úrhölgy, Hencz uram-bátyám és a többi népnemzeti komiszár?
Míg a gyerekek éheznek és fáznak, addig ők a háromszoros fizetésemelésről "hallgatnak" egyöntetűen!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









