Egymilliárd a somogyi településeknek
Mik ezek?
XA belügy- és a nemzetgazdasági miniszter az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok megsegítésére elkülönített 31 milliárdos keretből pályázat útján döntött az elsőkörös támogatásról. A pályázat elsődleges célja, hogy az önkormányzatok rendezni tudják a 60 napon túli közüzemi díjtartozásaikat, az önkormányzati intézmények ellátottainak élelmezésével összefüggő adósságokat, valamint a közoktatási intézmények fenntartásához kapcsolódó forráshiányokat.
A támogatás megyénkénti eloszlása
A támogatás településenkénti eloszlása
A megye újjászervezésére elsők között tett eredményes somogyi lépéseket és a somogyi kormánypárti képviselők elképesztő lobbimunkáját értékeli a keretből megyénknek juttatott forrás mögött Gelencsér Attila. A megyei közgyűlés elnöke pénteken sajtótájékoztatón közölte: a forrás csaknem 10 százaléka, 1 milliárd 64 millió forint jutott a megyébe. Összesen 155 település kapott támogatást, a legnagyobbakat Barcs (122 millió), Marcali (86 millió), Csurgó (85 millió), Nagyatád (64 millió) kapta.
Somogynál több csak a szabolcsi (2 milliárd 65 millió), a borsodi (2 milliárd 151 millió), és a hajdú-bihari (1 milliárd 186 millió) településeknek érkezik. Lakosságarányosan azonban egészen bizonyosan ott van a dobogón Somogy, értékelt a megyei elnök. Az emberek, a közösségek, az iskolák, a kisebbségek, a szociális otthoni ellátottak biztonságban vannak, mondta Gelencsér Attila. A legkisebb támogatás 514 ezer forintos (Somogyaszaló), ezt 712 ezres (Szorosad), 836 ezres (Hosszúvíz) követi. Nagybajom 19, Somogyvár 20, Fonyód 25, Kadarkút 28 milliót kapott.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. sizeref 2011. július 1. 19:32
A 80-as évek közepe óta megyünk visszafelé.Szebben hangzik ha azt mondjuk újra éljük és nem kell újra írni legalább a történelmet.
-
2. sorel21 2011. július 1. 18:12
Tényleg elképesztő , csak nem a lobbimunka , hanem a nyilatkozat!Töredékét kapták az önkormányzatok , mint amit kértek és amire szükségük lenne !! A csőd szélén állnak a települések.Most még elveszik az iskoláinkat , a pénzünket , és mindenért mehetünk majd "járáshoz" , meg a "főispánhoz". Visszafele forgatják az idő kerekét manapság Magyarországon.
-
1. sizeref 2011. július 1. 16:43
Birom ezt a kormányt :D. Nincs pénze az országnak, hogy enni adjon az embereknek, de van pénz arra, hogy muskátlik díszelegjenek az utcán. Gratulálok csak igy tovább.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









