Egymillió helyett százezer: tizedáron adták ki az új éttermet
Mik ezek?
XA legutóbbi városi közgyűlésen a szocialisták újabb ajánlatokat kértek volna üzemeltetőktől. A városvezetés viszont úgy nyilatkozott: lehet, hogy az étteremnek az üzemeltetése a szavukat felemelő képviselők szerint jó üzlet volna, ám az érintettek ezt nem így gondolják; másfél éve egy fia jelentkező nem akadt bérlőnek.
A 310 négyzetméter alapterületű konyha, éttermet, valamint a 120 négyzetméteres büfét szeptembertől öt évre adja bérbe az önkormányzat az eredetileg tervezett egymillió 46 ezer plusz áfa bérleti díj helyett százezer forint plusz áfáért.
Először irreálisan magas árat kérünk bérleti díjként, aztán a tizedéért akarjuk kiadni – tette szóvá a közgyűlésen Lamperth Mónika (MSZP). Majd Pintér Attila (MSZP) kezdeményezte: amennyiben a rendelet lehetővé teszi, hogy újabb körben kérjünk ajánlatokat, tegyük meg! Feszültséget szülhet ugyanis, ha nyilvánosságra kerül, hogy ilyen alacsony áron adtunk ki egy ingatlant – javasolta Pintér Attila.
Másfél év alatt többször pályáztattuk a bérleti jogot – emelte ki Kéki Zoltán –, ám senki nem jelentkezett. Eztán ajánlattételi eljárást folytattunk le többször, nem kellett senkinek az a bolt. Ezt követően tárgyaltunk ilyen feltételekkel az egyetlen pályázóval. Ki lehet még írni pályázatot, de eddig mindig sikertelen volt. El kell dönteni, hogy továbbra is üresen marad, vagy pedig kiadjuk. Lehet, hogy Önök úgy látják, ez nagy üzlet, ám az érintettek nem így gondolták.
Szita Károly polgármester erre csak annyit mondott: ha meg üres a kiadó helyiség, akkor meg azért kiabálnak.
Végül 14 igennel, 2 nemmel megszavazta a képviselő-testület, hogy bérbe adják az említett feltételekkel a művelődési házban az új éttermet azzal, hogy a bérlőnek kell megállapodnia az intézménnyel, vagyis a művelődési központ vezetésével a hűtés-fűtés költségeiről. A helyiségcsoport berendezése, gépészeti kialakítása a bérlő kötelezettsége. A nyertes pályázó a Bárány Fogadó Kft.
Mint a közgyűlési előterjesztésből kiderült, 2010-ben, és 11-ben is folyamatosan pályáztatták a helyiségeket, az idén pedig kétszer. Ezt követően hasznosították ajánlatkérési felhívás keretében. Az étterem, a büfé és a terasz bútorzatának beszerzésére közbeszerzési eljárás keretében van folyamatban, a beszerelés szeptemberre várható. A bútorzat elkészültéig jelképes ezer forintos bérleti díjat határozott meg az önkormányzat.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. justitius 2012. június 26. 20:47
Az egész AGÓRA egy befuccsolt rongyrázás!
-
2. vidéken élő 2012. június 26. 10:42
Valóban még mindig hasznosabb olcsóbban kiadni, mint üresen hagyni, csak egy a bibi, ebben, hogy vajon kiket kerestek meg ajánlattétel miatt. Egyébként jól értem, hogy csak egy "pályázó" volt?
Ha már itt tartunk a kihasználtságnál, akkor szeretném megérdeklődni, hogy a NAV (BÉKE U.)mögött lévő szintes garázs épület kihasználatlansága senkinek nem szúr szemet? Évek óta gazzal felverve áll. Talán a NAV-nál dolgozóknak kilehetne alakítani, hogy ne az ügyfelek elől vegyék el a parkolóhelyeket. Talán az egyéb üzletek bérleti díját is csökkentik most? Gondolom ez egy naív kérdés, ami válaszra sem méltó, nem hogy tettekre ösztönözné a város vezetését. -
1. rezsoe 2012. június 26. 09:58
Igen, a tények makacs dolgok és pártállástól függetlenül működnek. Azaz: ANNYIÉRT kell kiadni, amennyiért viszik. Még mindig jobb, mint ha üresen áll, mint nagyon sok önkormányzati ingatlan a városban. (pl InterEurópa Bankra már nem is mindenki emléxik talán, de a VOLT bankfiók az Ady E u-ban azóta is üresen áll - bár most már legalább a kirakata igényes lett egy festmény által...)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





