Erotikus fotók a tanítónőről
Mik ezek?
X
– A hetedikesek találtak rá a kolléga fotóira – meséli neve elhallgatását kérő informátorunk. – Szóltak az igazgatónak, aki letöröltette a gépről, ám két nap múlva már ismét fenn voltak a képek.
Inkén nagy vihart kavart az eset. Amíg a gyerekek örültek a látványnak, szüleik háborogtak. Az igazgató lapzártánk előtt visszavonta délelőtt tett nyilatkozatát.
A magánéletében mindenki azt csinál, amit akar – mondja az egyik diák édesanyja. – Ha attól boldog, hogy mezítelenül fényképezik, ám tegye. De hogyan kerülhetnek ezek a képek az iskolai számítógépre, illetve a gyermekem telefonjára?
A háborgó szülők talán el is fogadnák az igazgatói magyarázatot, ha csemetéik az iskolában nem kerültek volna korábban is kapcsolatba tiltott tartalmú oldalakkal.
– A napköziben gyakran pornóképeket, -videókat töltöttek le vagy nézegettek – mondja egy másik szülő –, miközben a nevelőtanár is ott volt közöttük. Itthon próbáljuk megakadályozni, hogy a tizenéves fiunk mindenféle disznó oldalakat nézegessen, erre éppen ott, az iskolában került velük kapcsolatba, ahol aztán egy pillanatig sem gondoltuk volna!
Állítólag nem csak suttyomban nézegetnek kemény pornót, hiszen előfordult, hogy háttérképnek is kiraktak ilyen képet: az egyik tanár csak másnap reggel vette észre, amikor bekapcsolta a számítógépet. Hónapokkal ezelőtt szóvá tettük a problémát szülői értekezleten, ám azóta sem történt semmi. A felháborodott, gyermekeik erkölcseit – és majdani egészséges szexuális életét féltő – szülők szerint talán csak amiatt, mert az érintett nevelő a falu egyik elöljárójának közeli rokona.
A pornóoldalak nézegetése nem csak Inkén előforduló probléma: a pedagógus nem tudja egyszerre ellenőrizni minden gyerek gépét, s egy ilyen oldalt néhány másodperc alatt meg lehet nyitni, sőt, gyorsan le is lehet menteni a képeket.
Hallottuk hétfőn azt is: elképzelhető, hogy egy elégedetlenkedő volt kolléga, illetve a vele szimpatizálók állnak az ügy mögött. A panaszkodó szülőket azonban nem foglalkoztatják az iskolán belüli hatalmi-szakmai villongások, ők csak azt szeretnék, ha a számítástechnika- órákról eltűnnének a pornóoldalak.
Van véleményed? Gyere a Fórumba!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 143 hozzászólás érkezett-
143. vilmos12 2010. január 11. 20:40
hogy ilyen régen nem volt, akkor már rég gyerekem lett volna tőle és nem rohadtam volna az iskolában. 10éves korban már tudtam spriccelni, legalább nem hülye a pedagogus nő.
-
142. falurossza 2008. szeptember 17. 19:54
Felháborító!
Hogy az én időmben ilyenek nem történtek! -
141. tücsi 2008. augusztus 26. 15:22
vegyétek már le a képernyöröl buja tanárnéni igy mutat példát különbenis sötétek a képei a pincébe fotozta öket unalmas az egész ugy ahogy van
-
140. Mr Bean 2008. január 8. 08:25
Nem kéne már levenni a tanárnős képeket?? UNALMAS
-
139. poiro 2007. november 16. 15:41
ale sexy fajne zdjęcia laki tak trzymać 10 pkt
-
138. Christiand 2007. szeptember 14. 09:15
Jöhet nekem is a sorozat!
-
137. Árpi 2007. július 30. 14:37
Ha valakinek megvan a vágatlan cenzúrázatlan sorozat légyszi küldjel el a nemmutogatok@citromail.hu címre
Előre is köszi -
136. cicero 2007. június 16. 01:15
Helló!
Ha valakinek megvan az eredeti sorozat, küldje el a cicero56@freemail.hu címre!
Előre is köszi.
Üdv Mindenkinek:
cicero -
135. dawes 2007. június 12. 16:29
Sziasztok !
Ha lehetne, akkor nekem is küldje már el vki az eredeti képeket... az emil címem : dawes24@freemail.hu Köszi előre... -
134. Kiss Zoltán 2007. június 12. 12:33
Sziasztok!
Ha valakinek megvannak a vágatlan képei légyszi küldjétek el a zotya74@gmail.com-ra
Köszi!Örök hála!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









