SONLINE

Az Országgyűlés méltóságáról és méltatlan közjátékairól sokat hallottunk az elmúlt két évtizedben, az Európai Parlamentről, és a 736 képviselőről is egyre többet tudunk. Egészen aktuálisan szerdán a magyar miniszterelnök beszélt Strasbourgban a kormánytöbbség törvénykezési és tárgyalási stratégiáján keresztül az országot is érintő kritikákról. Amíg Orbán Viktor a francia-belga határ mentén érvelt és vitázott jelen időben, addig Kaposváron a közéleti vitázást tanulták fiatalok. Visszacsatolásuk és véleményük a dán elnökség egyik kiemelt témájában, a Strukturált Párbeszédben jelenik meg lengyel és dán véleményekkel együtt. Koppenhága számára ugyanis fontos a „részvételi demokrácia”, avagy annak értékmentése másként.

Lehet, hogy nem értek egyet veled, de belátom, van ésszerűség az érveidben. A disputára nevelés fenti „tananyaga” egyszer talán felvételi lesz a társadalomba. Egyelőre középiskolásoknak tanítják, nem középiskolás fokon. A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) szervezésében rendeztek vitanapot szerdán a kaposvári Klebelsberg Kollégiumban, ahol csaknem harmincan tanulták a disputa szabályait. Mert-ekkel nyertek.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Szemben állnak, farkasszemet néznek. A testbeszéd-szituáció szembenállását mosolyok oldják, hiszen valamiféle szerepjátékot játszanak a kaposvári középiskolások a kortárs nyelven megfogalmazott, Szólj be(le)! elnevezésű vitanapon. A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány szervezésében mintegy harminc fiatal két trénerrel, két csoportban dolgozik. Felsorakoznak egymással szemben a párok, az egyik sor egy szólásként ismert állítás mellett érvel, a másik ellene. Aztán cserélnek.

– Ruha teszi az embert? – kérdezem a legközelebb eső fiatalembert, aki egy magától értetődő „perszével” teszi kétségtelenné, elhivatott az alaptézis mellett. – Az öltözködés önkifejezés, van közünk ahhoz, ahogy kinézünk.
Folyik a szó az ifjúból, a szemben álló vitapartnerre elég ránéznem, s máris érkezik a válasz.
– Dehogy a ruha teszi – állítja a lány –, nem lehet megítélni valakit a külső alapján, nem ez számít.
– Armaniban remek első benyomást lehet tenni, aztán kiderülhet, két szót sem tud szólni a gazdája – így egy határozott vélemény e témában.

A párhuzamos szópárbajok bábeli zűrzavarában is világos a lényeg: érvelni és érvelni hagyni életbevágóan fontos egy jól működő közösségben. Polgárok álma, álompolgároké.

Kiss László Roland, a DIA trénere nagy rutinnal, de elkoptathatatlan érdeklődéssel vezeti a vitát. A fiatalok közönyösségéről, közélettől elfordulásáról is üdítően vélekedik.
– Nem feltétlenül érdektelenek a fiatalok a közügyek iránt, inkább csak nem tudják, mik a közösségi részvétel, az állampolgári aktivitás technikái – mondja a tréner. – Ha látják az összefüggéseket, és megkapják a tudást ahhoz, miként lehet véleményt formálni a világ folyásáról, akkor érdeklődőek, és követik is a folyamatokat.

A tréner a disputa lényegét is megvilágítja. – Érvelni, álláspontot megfogalmazni, bizonyítékokkal és tényekkel igazolni egy álláspontot fontos, de talán még fontosabb, hogy feltételezzük, a másik oldalon sem hülyék vagy buták vannak, nagyon is elképzelhetőek ott ésszerű ellenérvek – fogalmazza meg a legújabb korban a legrégebbi kulcsmondatot a DIA trénere.

Minden vitanap egy tételmondatra épül. Jellemzően olyanra, ami iránt nem mutatkozik általános közöny, s ami megindítja a „vitázhatnékot”, esetleg megosztja a véleményeket. A dohányzás társadalmi jelensége kifejezetten ilyen „tételmondat”, de a kaposvári középiskolások szerdán a „kötelező-e az állampolgári részvétel egy jól működő demokráciához?” kijelentéssel bíbelődtek. Benne azzal, hogy a jól felkészült állampolgár számára morális kötelesség-e a választási részvétel, amint Svájcban vagy Belgiumban, mondja Kiss László Roland, avagy a távolmaradás is vállalható üzenet.

A tréner mindeközben felskiccel egy ideális állampolgárt a táblára. Állampolgár Ákos a neve, mosolyog, ám a fizimiskája semmi közéleti üzenetet nem hordoz. A pálcikaemberség nem csontsoványság, pusztán képzőművészeti egyszerűségében nyer megfogalmazást a táblán. A fiatalok az érv és a kijelentés közötti fogalmi különbséget írják körbe, a meggyőzésről, a meggyőződésről, a szándékról, érvényesülésről beszélnek. Minden, ami a „mert” mögött van, világítja meg Kiss László Roland az érv jelentését tömören.

– Fessük lilára a Balatont! – röppen föl a trénertől egy elrugaszkodott példa, bár a bulvársajtó és a minthazsenik elmúlt évtizedeiben az elrugaszkodottság erősen viszonylagos fogalommá vált, gondoljunk csak a balatoni hídra, a kőröshegyi völgyhídra, minden idők legkisebb magyar kilátójára, vagy a pilisi földcsakrára. És jöttek a „mertek”: a lila tó egyedülálló volna a világon, hihetetlen turisztikai vonzerővel, amit imádnának az amerikaiak, és ebből az ország sokat profitálna. Egry József képei, tesszük hozzá, felértékelődnének, csak a képeslapokat kellene újrafogalmazni a tihanyi látképpel.

Érvek és ellenérvek egyelőre hatalom nélkül csapnak össze a lilató és társai ügyében. A vitához felnőtté válva, akár csak a focihoz, mindenki érteni fog, aki a teremben van. Hogy lila lesz-e a Balaton, vagy a polgárok lesznek-e azok a pipától, attól függ, mire tanítjuk itt és most a fiatalokat. Mert később az élet már könyörtelen tanítómester lesz...

Kifelé menet még vetek egy pillantást pálcikaember kollégára, aki töretlen derűvel vigyorog a táblán. Amikor a nagyszerű Jane Goodall kifüggesztett gondolatára nézünk, miszerint bolygónk jövője a fiatalok hatalmas energiájától, lelkesedésétől és elkötelezettségétől függ, magunk sem tehetünk mást. Derülünk. Nem? De!