Felülvizsgálat a Taigetoszra? Sérültek és a megcsonkolt jogok
Mik ezek?
XFodor István 1955 január elsején született, így egyike annak a 7200 somogyinak, akinek március 31-ig jelentkeznie kell a munkaképességét értékelő felülvizsgálatra. Az adat a somogyi kormányhivatalból származik, ahol egyelőre nem tudják, a létező öt jogcím (háromféle korhatár alatti rokkantsági nyugdíjban, rendszeres szociális járadékban és átmeneti járadékban) kategóriánként mennyi ellátottat jelent. Annyi bizonyos, az 1954. december 31. után születetteknek nyilatkozniuk kell a felülvizsgálathoz, ha elmulasztják, elvesztik juttatásukat májustól.
Az érintettet nem hagyja nyugodni (az elmúlt napok hírlapi SMS-rovattermését látva ezzel nincs egyedül), hogy egészségkárosodását kétségbevonják.
– Nem loptam, nem csaltam, nem hazudtam: hat orvosi bizottság látott 1998 óta, és véglegesítette 67 százalékos besorolásomat, és ezt most egy tollvonással kétségbe vonják? – fakad ki Fodor István. – És ha elvonják a rokkantnyugdíjamat, akkor még segélyt sem kapok, mert az elmúlt másfél évtizedben nem dolgoztam. Miből fogok élni? 57 évesen hová vesznek föl egy sérültet? Ha egy nappal előbb születek, benne vagyok az öregségi nyugdíj előtti ötéves védett korban. Ezt nem hagyom annyiban. Az Alkotmánybírósághoz és a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulok, és aláírásgyűjtést indítok.
Ugyancsak e témát is érintően írt e-naplóbejegyzést a napokban Seres István nagyatádi leszázalékolt jogvédő, aki azt írja: „Mi, idősek el vagyunk keseredve, mert lassan most már nemhogy a gyógyszereinket nem kapjuk meg, de már a közlekedés sem jár nekünk, illetve a téli időkben csak a hideg...”
Hiányos tájékoztatás: számos kérdés nem világos az érintettek előtt egy somogyvámosi levélíró szerint
Szépné Rózsa Judit somogyvámosi olvasónk panaszolta: az 57 év feletti, ám az öregségi nyugdíjkorhatárt el nem ért rokkantsági ellátásban részesülők levélben ugyan kaptak tájékoztatást teendőikről, ám az nem felel meg a korrekt tájékoztatás feltételeinek.
Nem tudni mit, mikor, hol, hogyan kell intézni – mondta. – Nem kapott kellő hangsúlyt, hogy rokkantság címén csak a korhatár betöltéséig adnak ellátást. Mi az ügymenet, elég-e levélben közölni, hogy betöltötte az illető a 62. életévét. Hol szerezhető be a nyomtatvány, díjmentesen küldenek, vagy érte kell menni? A rokkantsági ellátásban részesülők többsége nem rendelkezik internettel, jó néhányuknak telefonjuk sincs. Mennyi időbe telik az ügyintézés, s ki az illetékes?
A Somogy Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága érdeklődésünkre arról tájékoztatott, hogy aki rehabilitációs vagy rokkantsági ellátásban részesül, és eléri a rá irányadó öregségi korhatárt, ha rendelkezik az öregségi nyugdíjhoz előírt szolgálati idővel és egyéb feltételekkel, külön igénybejelentéssel kérheti az öregségi nyugdíja megállapítását. A kérelmet formanyomtatványon, írásban kell a nyugdíjbiztosítási igazgatóságra eljuttatni.
A kérelem adatlap letölthető a www.onyf.hu honlapról, vagy személyesen, és postai úton is beszerezhető az igazgatóságoktól. A kérelem a korhatár betöltésekor nyújtható be, és 22 munkanapon belül kell az igényt elbírálni, melybe nem számít bele a tényállástisztázással eltöltött idő. Az ellátás megállapítását követően a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság gondoskodik a nyugellátás folyósításáról a megállapítást követő 15 napon belül.
Hegedűs Lajos MEOSZ-elnök: minden fórumon megtámadjuk a jogokat csonkító jogszabályokat
Az Alkotmánybírósághoz, az állampolgári jogok biztosához, az európai emberi jogok bíróságához fordul beadvánnyal a Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége. Ezt Hegedüs Lajos elnök mondta kérdésünkre, hozzátéve, hogy az ENSZ-t is tájékoztatják a fogyatékosügyi egyezmény felülvizsgálata előtt.
Minden gyökeresen megváltozott – mondta a mozgássérült érdekképviselet jogász elnöke. – A járulékbefizetésekre, a szolgálati időre, és a jövedelemre épülő rokkantnyugdíj-számításnak vége. Rokkantsági és rehabilitációs ellátás van, minimum és maximum-összeggel, melynek csúcsa sem éri el a korábbi nyugdíjértéket.
A felülvizsgálat országosan mintegy 200 ezer embert érint: a 313 ezer korhatár alatti rokkantnyugdíjas kétharmadát. Azokat, akik a 3. kategóriába tartoznak, vagyis a legkevésbé súlyos károsodással élnek, és 57 évnél fiatalabbak, tehát elvileg még legalább öt évig dolgozhatnának.
Hegedűs Lajos szerint a több százezres érintettség a családtagok és az elvonások széles köre miatt akár milliós is lehet.
A járulékos hátrányok számosak: megszűnt az utazási kedvezmény, a bérletvásárlás is. Elveszett a kiegészítő vállalkozói jövedelmek kedvezménye, ha valaki 40-50 ezret így összeszedett havonta, 57 ezer forintos elvárt jövedelem alapján kell közterhet vállalnia. A minimálbér felében megállapított rehabilitációs ellátás mellett nem végezhető munka. Ha a rokkantsági ellátás mellett idénymunkában három hónapig a minimálbér 150 százalékához jut valaki, a negyedik hónaptól elveszti az ellátást, ha egy forintot sem keres onnantól, akkor is. A közgyógyellátás szabályai is változnak, korábbi alanyi jogok tűnnek el, és minden kedvezmény, ami a nyugdíjas besorolással járt – gyógyfürdő, múzeumbelépő – elveszett.
Az elnök szerint óriási probléma, hogy a félmillió ép álláskereső mellett már ma is van ötvenezer megváltozott munkaképességű dolgozni vágyó: bármennyi felülvizsgálat is járjon „eredménnyel”, állást aligha talál a munkapiacra visszakényszerített korábbi leszázalékolt. Az, hogy a tavalyi 1500 felülvizsgálatból csak 12 rokkantsági besorolást változtattak meg – ők sem csalók voltak –, arra a társadalmi kárra is rámutat, hogy pazarlás költeni a drága adminisztrációra, különösen az épek és a sérültek „összeugrasztása” árán, vallja Hegedűs Lajos.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 45 hozzászólás érkezett-
45. etelke 2012. február 17. 15:22
43. yoozsee
Örülök, hogy Ön is a rokkant emberek mellett áll, de az előző hozzászólásából nem ezt szűrtem le. Én nem vagyok rokkant - hála Istennek -, de az édesapám igen, és miatta aggódom. Sajnos én nem úgy látom, hogy a csalókat szűrnék ki, még ha az miatt is készült a törvénymódosítás és indult ez az egész komplex felülvizsgálatosdi. Inkább úgy tűnik, hogy a rokkantak létszámát akarják csökkenteni, mindenáron! Eleinte én sem aggódtam, mert tudjuk a családban és az ismerősök is, hogy édesapám komoly beteg, tehát nem volt kétségünk, hogy a felülvizsgálaton is helyben hagyják ezt és tovább fogja kapni a rokkant ellátást. De amiket látok a hírekben, hogy kiket raknak ki, most már az én és a családom hite is megingott ebben a dologban, és abban, hogy igazságos-e ez a rendszer. Persze eddig se volt az teljesen, de ami most van, az túlmegy minden határon! A legelesettebbektől elvenni, és akinek van, annak még többet adni? Ez lenne a demokrácia egyik alappillére??!! Nagyon remélem, hogy nem... -
44. fodus1978 2012. február 14. 11:01
Kedves yoozsee! Először is örülök, hogy ön a betegek mellett áll. Köszönjük! Ám, ha a pénz az úr, ahogy mondja, és ha ott tetszik lenni biztosan mindenről tud, akkor nem kell hozzá sok intuíció, hogy világossá váljon, ha teljesíteni kell a "kormány" elvárásait, akkor pénz híján a valós rokkantakat fogják kiszórni a rendszerből. Azért azt lássuk be, aki valóban rokkant, nem hogy vesztegetni, megélni is alig tud. Nos azt hiszem ezen dolgok ismeretében talán ideje lenne átértékelni pár dolgot. Nem?
-
43. yoozsee 2012. február 13. 22:18
Tisztelt etelke! Én nem a rokkant ember ellen vagyok, hanem mellett, sőt mögé állok, hogy segítsem. Én Speciel egy kórházban dolgozom. Tudom, hogy mi folyik nálunk. Ha meg tényleg betegnek tetszik lenni, akkor meg nincs mitől tartania, hiszen a csalókat kívánják ezúton is ki szúrni. Sajnos kevés sikerrel, mert a pénz mindenek elött
-
42. zozo67 2012. február 10. 06:02
Nem haragszom a tegezésért.
Amíg nem személyeskedő stílus addig nem gond. Ha valaki megvette a rokkanttá nyilvánítást akkor vele és az orvossal fizettetném vissza amit kapott.
Etelke. természetes hogy az orvosokat is meg kell nézni. Sokan elfelejtik, felelősek a doktorok, és még anyagilag is jól jártak -
41. etelke 2012. február 9. 17:37
39. zozo67
Magával a felülvizsgálatokkal nincs bajom. Kell, hogy legyen, ebben igazat adok neked, hiszen valahogy tényleg ki kell szűrni azokat, akik jogtalanul veszik fel a rokkantnyugdíjat. Nekem csak azzal van bajom, hogy sajnos sokszor nagyon felületesen dolgoznak ott a bizottságnál... Nem vizsgálják meg rendesen a betegeket, nem nézik át a leleteket, van, akivel öt perc alatt végeznek! Vannak betegségek, amikről azt se tudja a vizsgáló orvos, hogy mi fán terem, és olyan is volt, akit azért raktak ki, mert épp aznap, mikor a bizottság előtt járt, jól volt. Közben meg vannak olyan súlyos betegségek, amik szakaszokban jelentkeznek, egyik nap még jól van az ember, de másnap már ki se tud kelni az ágyból. Nekem csak a módszerrel van bajom. Azt is felül kéne vizsgálni, hogy a felülvizsgálatokat hogy végzik! Aki eddig megvette a rokkantságot, az ezután is meg fogja, sajnos.
Igen, az is nagy pofátlanság, mikor rokkant kártyával parkolnak, és közben meg makkegészségesek. Az ilyentől még a jogosítványát is elvenném örökre! Többé nem parkolna sehová... -
40. fodus1978 2012. február 9. 17:07
Tudod Zozo67, "nem csak a betegekre haragszom" ez körülbelül olyan, mintha a munkahelyeden valaki lopna, és a vezetőség (miközben vélhetőleg ők lopják a leg-többet) azt mondaná, mi nem "csak" rá haragszunk, ám amíg kiderítjük szerintünk n(ekünk nem sürgős) ki a tolvaj, addig a cégnél senki, nem kap fizetést, és ha nem veszi fel a munkát, akkor fizessen kártérítést. Tudod sokaknak el kéne azon gondolkodni, hogy a fűnyíróelvet alkalmazva, legközelebb valamely "szakértő" által beterjesztett javaslat nem-e pont őt lehetetleníti el teljesen. Honnan tudod mit fognak kitalálni a "takarékos állam" jegyében leg-közelebb? Bocsánat, ha esetleg sért, hogy letegeztelek.
-
39. zozo67 2012. február 9. 09:58
38. etelke
nem tudom akkor hogyan kellene kiszűrni az álrokkantakat? nem mondom tökéletes a rendszer. valamit tenni kell nem szabad homokba dugni a fejünket. Így mégsem maradhat. nem csak a betegekre haragszom, hanem az orvosokra is. legalább annyira hibásak. És akkor még nem is beszéltünk a rokkantkártyákról, az is megérne egy vitát. 5-10 miliós autókkal ingyen parkolni? :-) -
38. etelke 2012. február 8. 17:33
37. zozo67
Én se tudok mindent megszámolni, mégse hiszek el mindent, amit leírnak. Te az alapján alakítottad ki a véleményed, hogy az ismeretségi körödben mit látsz. Azt írod, sokan vannak, aztán csak két emberről írsz, akiket ismersz, akik pénzért rokkantosították le magukat. Ha még 10-ről írnál... Igen, tőlük vegyék is el! Persze, ha már elmúltak 57 évesek, akkor megúszták egy ideig. Milyen "értelmes" ez a törvény, nem?? Mintha csalók csak az 57 év alattiak közt lehetnének! Igen, korrupt a rendszer, de te is beláthatnád, hogy a csalók által elkövetett hibákat nem az igazi betegeken kell leverni. Neked is csak ajánlani tudom, hogy olvasgass néhány rokkant fórumon, hogy milyen betegségekkel vágtak ki embereket! Olyan embereket, akik orvosi leletekkel igazolták, hogy betegek, de az orvos arra nem vette a fáradságot, hogy egyáltalán bele olvasson, vagy hogy megvizsgálja a beteget! Ki lett adva nekik: csökkenteni a rokkantak létszámát! És ők ezt teszik vezényszóra!
Nekem igazi betegek, jogosan leszázalékolt emberek élnek a környezetemben, akik nem vették meg, mert nem volt rá szükségük, hogy megvegyék. És pénzük se lett volna rá. Az én édesapám imádott dolgozni, imádta a munkáját, plusz munkákat vállalt, túlórázott, de miután beteg lett, nem tudott tovább a betegségével munkába járni. Ez szerinted megtorolni való bűn?!
Nem, tényleg nem csak neked szúrt szemet a rendszer korruptsága, hanem mindenki másnak is, aki ismer álrokkantat. De ti sajnos csak az egyik oldalát látjátok ennek a dolognak. Amíg bele nem estek magatok is közvetlenül vagy közvetve.
-
37. zozo67 2012. február 8. 12:17
36. etelke
Nem tudom megszámolni, ezért elhiszem hogy ennyi van.Kifizetések szerint ennyi van. Annyit tudok sok, az ismeretségi körömben is sok van. Saját bevallásuk alapján kifizettek az orvosnak egy halom pénzt hogy rokkantak legyenek( 2 személyről tudok.)
Persze, ha most kiderül hogy elveszik a nyugdijuk sz@rul járnak. De ki tehet róla?
Korrupt a rendszer.
Gondolom ezt nem csak nekem tünt fel.
-
36. etelke 2012. február 6. 17:45
35. zozo67
Nem azt mondtam, hogy nem sok, hanem azt, hogy nem igaz! Ezért érthető, hogy nem tudod elhinni.
Csak arra kérlek, hogy olvasd el egy pár helyen, hogy hány rokkantnyugdíjas érte el az öregségi nyugdíjkorhatárt, és került ki így a rokkantsági ellátásból, és hogy VALÓJÁBAN mennyi rokkantnyugdíjas van, jó? Csak erre kérlek! Mert meg se közelíti azt a számadatot, amit leírtál, de a sokak által emlegetett 700 ezres nagyságrendet sem!
Még mindig azt mondom, a felülvizsgálatokkal egyetértek. De azzal nem, hogy csak azért dobáljanak ki valóban beteg és jogosan lerokkantosított embereket, hogy így teljesítsék az elvárásokat! Emberéletekkel játszanak! Azt nem tudom, hogy azoknak az "orvosoknak", akik ott ülnek, hogy van szívük az mondani súlyosan beteg emberekre, hogy meggyógyult és irány dolgozni?! Ezek az "orvosok" hogyan tudnak éjjel aludni?? Az álbetegeket vágják ki, ne azt, aki örül, hogy egyáltalán él!
Azt kívánom neked és mindenkinek, aki most egyetért ezzel a törvénnyel: soha ne kerüljetek olyan helyzetbe, hogy azért, mert önhibátokon kívül munkaképtelenné váltatok, azért meghurcoljanak titeket! Az álrokkantakat és az igazi rokkantakat nem szabad egy kalap alá venni és nem szabad egyformán (el)bánni velük!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









