Fiatalok a változásért, nemzetközi programban a tabi iskola
Mik ezek?
XFiatalok a változásért – Tab is bekapcsolódott a nemzetközi programba, lévén, hogy ott is van gyáregysége a Flextronics International Kft.-nek. Az Ashoka amerikai székhelyű szervezet magyarországi képviselője a tabi Rudnay középiskolában is ismertette a részleteket.
A nemzetközi nonprofit szervezet és a kft. célja olyan fiatalok összegyűjtése (14 és 19 éves kor között), akik képesek társadalmi problémák megfogalmazására, illetve megoldási javaslatok kidolgozására és végigvitelére. Tab, Sárvár, Zalaegerszeg és Budapest változtatni akaró és tudó fiataljainak együttműködéséről, összefogásáról is szól a történet – 2012 folyamán, és remélhetően azon túl is. A helyi tizenéveseknek kell kitölteni a kereteket tartalommal.
Magyar tapasztalat még nincs, Németországban és Lengyelországban például az ottani fiatalok hajléktalanokat segítettek, helyi koncerteket szerveztek falvak között. Február 10-ig választják ki a programban résztvevő diákokat.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. k.zult 2012. január 22. 20:49
Igen !!!
Igy kell központilag bebutítani a fiatalokat. Foglalkozzanak csak a hontalanokkal, és a koncertekkel.
De NE FOGLALKOZZANAK AZ ÁLLAMI KÖZBESZERZÉSEKKEL, mert ha véletlenűl avval foglalkoznának, rájönnének, hogy miért is nincsen munkalehetőség Tabon. És rájönnének arra, hogy ne vállalkozzanak, mert a politikai elit az új arisztokráciával karöltve, akik minden politikai erőt képesek anyagilag támogatni, úgysem engedi őket vállalkozni, mert minden munkát lenyúlnak fiataljaink elöl. Az iskola elvégzése után, csupán a jelenlegi elit rabszolgáiként kereshetik kenyerüket fiataljaink éhbéren, hiszen nem vállalkozhatnak, mert az állami közbeszerzések részvételének feltétele a referenciamunka igazolása. Na ez egyetlen fiatal vállalkozásának sincsen. Igy hiába a szakképzettség, szaktudás. Magyar fiatalok ettől fogva csak szolgák lehettek, de vállalkozók soha.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









