Füst helyett méreg, új szabályoktól padlón a vendéglők
Mik ezek?
XA dohánytermék-forgalmazás beharangozott átalakítása súlyos érvágást jelenthet a kiskereskedőknek. A somogyi kisvállalkozók és a vendéglátósok torkig vannak a szigorú előírások tömegével, s az egyeztetések folytatását várják. Szerintük a nemrég életbe lépett szabályok sok tucatnyi üzlet létét veszélyeztetik.
– A vállalkozók csak kapkodják a fejüket, annyi jogszabály jelent meg az utóbbi időben – jegyezte meg Kertész Rezső, a vendéglősöket és kereskedőket tömörítő Kisosz megyei társelnöke hétfőn egy kaposvári szakmai fórumhoz kapcsolódó sajtótájékoztatón. Kötelező béremelés, növekvő pénzügyi terhek, súlyos anyagi gondokkal küzdő vállalkozók, dohány-ügy – tolmácsolta a kisvállalkozói kört különösen érintő, s irritáló problémákat.
– A segítő családtagokra vonatkozó előírások is szigorodtak – emelte ki a szakember. – Korábban a házastárs, az egyenesági rokon után minimális járulékot kellett fizetni, ettől az évtől kezdve viszont utánuk is jócskán nőttek a járulékok és az adminisztrációs terhek.
Dohány és bevétel: ez is terítékre került a fórumon, amelyen csaknem 50-en vettek részt. A dohányfüstmentes szórakozóhelyekre meghozott jogszabály újabb, nagy horderejű változást hozott a vállalkozók életébe. Kertész rámutatott: az előírás eltérő módon érintette a különböző vállalkozói köröket. Nyilván eltérő hatása lehet egyes melegkonyhás étteremre, s egészen másként élik meg a kocsmák, büfék, presszók üzemeltetői. A vállalkozók tudomásul vették a döntést, ugyanakkor a dohánytermék-forgalmazásával kapcsolatos terveket sokan erőteljesen nehezményezik. Somogyban nagyjából 2500 vendéglátóhely, kisbolt található, s legalább felében kapható dohánytermék. Melynek forgalmazói – 5-5,5 százalékos – haszonkulcsra számíthatnak, ez egy kisebb üzlet esetében – átlagos forgalmat alapul véve – havonta 40-60 ezer forint lehet.
Azzal, hogy átalakítanák az értékesítési rendszert, úgy sokan még ettől a néhány tízezer forintos bevételtől is elesnének, ami a mai rendkívül nehéz gazdasági helyzetben újabb nyomasztó terhet ró a kisvállalkozókra. Egyértelműen jelezték az érdekvédelmi szervezetnek: nem akarnak kiszorulni az évi nagyjából 500 milliárd forint forgalmú piacról.
– A dohányzás visszaszorítása, az ehhez kötődö egészségügyi-gazdasági feladat sokszereplős társadalmi játék, amely hosszú távon valósítható meg – fejtegette Kertész. – A mostani átalakítás piaci hatása viszont rövid távon azonnal érzékelhető lesz, s emiatt nagyon sok kiskereskedő félti a megélhetését.
Amelynek van alapja – pendítették meg a fórumon többen is. Az ismert gazdasági nehézségekre utalva a Kisosz megyei társelnöke kitért rá: az elmúlt időszakban csökkent a vásárlóerő, miközben a vállalkozások közterhei nőttek. Hangoztatta: a vállalkozók érdekében a döntéshozókkal együttes kívánnak működni. Azt akarják elérni, hogy az égető problémákra a lehető legrövidebb időn belül megnyugtató válasz szülessen.
---------------------------------------------------------------------------
Összeállításunkat teljes terjedelemben a Somogyi Hírlap keddi (2012.01.24.) lapszámában olvashatja.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. jancso11 2012. január 23. 22:16
Hát............,az hogy ne szívjak a presszóban füstöt,nagyon érdekli a kedves honatyákat.De az hogy 4órás bejelentéssel van hogy napi 20-at gályázok,az már senkit nem érdekel.Főleg nem a tulajt :(
-
1. vespasianus 2012. január 23. 18:11
a közterheket kizárva megjegyezném,hogy dohányosként is szívesebben beülök egy kávéra bárhová mivel a füst engem is zavar!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









