Futballal és roma folklórral demonstráltak
Mik ezek?
XA szervezők most úgy gondolták, hogy összekötik a sportot és a kultúrát, így tartalmas és színes rendezvény kerekedett. – Ahogy a nevében is benne van, ez valóban toleranciakupa – mondta a szervező Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetője, Balogh Imre. – A békés együttélés jegyében igyekszünk felhívni a figyelmet arra, hogy itt ne nyilvánulhasson meg semmiféle szélsőséges magatartás. Az egyre romló közhangulat is kihívást jelentett számunkra, ez a tervezettnél is komolyabb kiállásra sarkallt minket.
A programra az országos romavezetőket is meghívták, akik szerint mind országosan, mind egy kisváros életében egyre fontosabbak az ilyen jellegű, nemzeteket összekovácsoló rendezvények. – Akik úgy gondolják, hogy nincs helye a rasszizmusnak, azok egy ilyen helyen úgymond demonstrálnak – hangsúlyozta Teleki László, a roma ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott. – A roma kultúra Barcson erőteljesen él és megmutatja magát, és a többségi társadalom is befogadóbb talán, mint máshol. Szegedi Tibor neve, aki elindította ezt a programot, már országosan ismert. Jogosan lehetünk a barcsi származására büszkék.
A sportprogram egészen délutánig tartott, amikor is a kultúra vette át a szerepet a cigány közösségi ház mellett, ahol helyi és környékbeli hagyományőrző amatőr csoportok léptek fel. Az esti, szabadtéri bálra azonban nemcsak a helyi közösséget várták, hanem a városból mindenkit.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 10 hozzászólás érkezett-
10. cilike28 2009. július 16. 20:51
A barátom ott volt, én sajnos nem tudtam,de Ő is azt mondta, hogy nagyon jó volt, főleg az hogy voltak magyar fellépők is. Azt hiszem a Boróka táncosok, és felléptek közösen a barcsi cigány hagyományörzőkkel.Szerintem szép szmbólum!Hajrá magyarok, mutassuk meg, hogy lehet békében élni a cigányokkal!Sok sikert a továbbiakban!
-
9. gipsy jancsi 2009. július 16. 20:12
Majd elfeledtem!Sok sikert a továbbiakban!Tényleg mindenki értelmiségi abban a ckö-ben?Nagy dolog igazán!
-
8. gipsy jancsi 2009. július 16. 20:10
Csatlakozom xyz-hez, volt itt már nagyobb buli is Szegedi vezetésével, amikor a a környező települések romái nagy számban voltak itt, sőt még Horvátoszágból is cigány fellépő csapatok!Talán ujjá éled,mi szeretnénk!
-
7. országszerető 2009. július 16. 19:57
Hogy van az,hogy a "nagy" emberek mindig oda találnak a Barcsi rendezvényre? Teleki,Orbán,Farkas? Üzenet értéke volt a napnak! Gratulálok!
-
6. polgármester2 2009. július 16. 12:06
Bárcsak az Én roma képviselőim lennének olyanok mint a Barcsiak. Remélem a polgármesteretek megbecsül titeket. Gratulálok!
-
5. toleráns 2009. július 16. 12:03
A barcsi ckö és DCKSZ kitett magáért újra szokásukhoz híven. Barcs továbbra is a béke szigete köszönhetően pár roma értelmiségi és elhivatott ckö képviselőnek.
-
4. papa 2009. július 16. 12:01
Gratula az incidens mentes programhoz. Keves voltak a magyarok, de az Ő bajuk, nem tudják mit vesztettek
-
3. xyz 2009. július 16. 11:59
Varázsa volt a rendezvénynek azzal, hogy a cigánytelepn volt, egy hiteles szervező csapattal.
-
2. roma 2009. július 16. 11:57
Gratulálink a rendezvényhez a szervező Csapatnak!
-
1. pufiböbe 2009. július 14. 11:06
Mi is történt Heresznyén a 7végén?
"békés együttélés jegyében"
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Videók | Sonlány 2010 | Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál | Kaposvári közgyűlés | Kaposvári Egyetem | Napi menü | Csiky Gergely Színház | Kaposvári önkormányzat | Házi-mozi | Étlapozó | Séta | Megyei közgyűlés
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Feigli Ferenc | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Kántor Sándor | Kemény Gábor | Kolber István | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Ormai István | Prukner László | Repa Imre | Sárdi Árpád | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly | Varga Gábor | Zarka Péter
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!



