Golfparadicsom a Balatonnál
Mik ezek?
XItt is járt a hétvégén a médiahajó csapata, és mindenki tudta, hogy különleges helyre megyünk, de amit itt láttunk, azt senki sem hitte volna.
Valóban ámulatba ejtő a lankás táj, amin hol egy kis erdősáv, hol pedig tavacska rejtőzik, a kilátás pedig a Balatonra néz. A természettel harmonizáló 68 hektáros terület gigászi munka után mutatja ezt a megkapó arcát.
– Először letolták a humuszt, majd kialakították a pályákat, megépítették az öntözőrendszert és a vízelvezetőket, erre visszakerült az elhordott talaj, végül jött a füvesítés – tudtuk meg Sarlós Tibortól, a klub vezetőjétől. Ha már valaki próbált életre kelteni pázsitot, akkor tudja, milyen munkával jár és hol van ez a hihetetlen minőség a kerti gyephez képest. A csend és a nyugalom minden érzékre hat, napokat lehetne itt elbóklászni. Egyre biztosabban fogalmazódott meg bennem a vágy: golfozni szeretnék. Csakhogy nem én voltam a minigolf sztárja sem, mi lesz itt!
– Egy hónap alatt bárki eljuthat odáig, hogy labdabiztossá váljon és nekiinduljon a tizennyolc pályának – mondja Wilheim István oktató, persze könynyű neki mondani, ha az ország három legjobb játékosa között tartják számon a profi golfozót. Megnyugtató, hogy ő magyarázza el, hogyan rogyasszak, miután megvan a vállnyi széles terpesz, persze figyelem, hogy csípő ki, mellkas előre.
– Akkor jó, ha úgy érzed, hogy orra buksz és kényelmetlen az ütés – teszi hozzá Tringer László, aki szintén itt oktat, és mellesleg a Profi Magyar Golfszövetség elnöke, úgyhogy rossz kezekben nem lehetek. Kapálok rendesen az ütővel, persze ezt itt divotnak nevezik, és ha nem a gyakorlópályán lennék, akkor az etikett szerint vissza kellene tennem a tenyérnyi fűcsomót a helyére és rátaposnom. Már kezdem furcsán érezni magam, amikor végre eltalálom a labdát, és ismét örülök neki, hogy nem éles a helyzet, mert most azt üvölthetném, hogy Fore (fór), azaz guggolj le és tedd a fejedre a kezed, mert nem a lyuk felé indult a labda, hanem valami csavar miatt a békésen játszó emberek felé.
A két profi gyorsan megnyugtat, hogy ez normális, mindenki így kezdi, de egy idő után tudom majd ezt akarattal is produkálni. Nem restek megmutatni, s mintha nem is golfütő, hanem varázspálca lenne a kezükben, a labda elindul egyenesen, majd jobbra vagy balra kanyarodik. Állítják, néhány hét és én is elkápráztathatok bárkit, addig pedig türelem, gyakorlás, na és az elengedhetetlen etikett.
A golf számokban
A klub hatezer golflabdát biztosít, ezt évente beszerzik, mert sok eltűnik vagy tönkremegy. A tizennyolc pálya amúgy 6254 méter hosszú, és ezt ideális esetben 72 ütésből teljesíti a játékos öt óra alatt, a pályákat homokaka-dályok és tavak is nehezítik. Egy játékos 12 ütővel indul útra. A labda akár óránként 250 kilométeres sebességgel is repülhet.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
További linkek
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. yacht 2008. szeptember 23. 07:50
Minden a gazdagok körül forog, q-va nagy ereje van a pénznek.
-
1. Balatonért 2008. szeptember 22. 21:18
Gratulálok. Arről nem szól a cikk, hogy mekkora ökológiai kárt okoztak néhány gazdag ember szórakozásának kedvéért.
Szép új világ. :-(
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









