Három napig ünnepli 2,4 milliárdos új belvárosát Kaposvár
Mik ezek?
XReggeltől a lakók rendelkezésére áll próbaüzemben az Ady utcai parkolóház, amit a Kontrássy utca felől közelíthetnek meg. Ugyancsak pénteken megnyitják a nagyközönség előtt a megújult Szivárvány Zeneházat. A Noszlopy utcát már kedden átadják a forgalomnak, az Ady utca elejére Gera Katalin Ady és Rippl-Rónai találkozása című szobrát már kihelyezték. A munkák során összességében több mint három hektárnyi terület újult meg, s 15 ezer négyzetméternyi közterület kapott díszburkolatot.
A Miénk a város elnevezésű programsorozat az I. Kaposvári Borfesztivál ünnepélyes megnyitójával kezdődik pénteken délután. A borfesztivállal összekötött bulin fellép Halász Judit, Demjén Ferenc, Rúzsa Magdi, Torma Emese, s vendégünk lesz az Experidance.
– Tanulmányok tucatja jelent meg Európában arról – kezdte a Miénk a város elnevezésű belvárosavatót beharangozó sajtótájékoztatót Szita Károly polgármester –, hogy a befektetői szándékot ma már elsősorban nem a település önkormányzata által nyújtott kedvezmények, sokkal inkább a város hangulata határozza meg. Elsősorban ez a tény alapozta meg azt a nagyszabású átalakítást, ami a belvárosban történt az elmúlt bő egy évben. A szándék azonban önmagában kevés lett volna, ha az unió nem ír ki pályázatot belvárosi rehabilitációra. Kaposvár e célra 1,1 milliárdos támogatást nyert el az összesen 2,4 milliárdos beruházáshoz.
Szita Károly kiemelte: háromnapos rendezvénysorozattal ünnepli meg szeptember 3-4-5-én Kaposvár a megújult belvárost. A rehabilitáció során több ezer négyzetméterrel nőtt a sétálóövezet nagysága, új köztéri alkotásokkal gazdagodott a város, 21. századi színvonalú rendezvényközpont lett a Szivárvány Filmszínház. A beruházás eredményeként 185 parkolóval több áll ezentúl az autósok rendelkezésére a belvárosban.
Ady és Rippl-Rónai találkozását egyengetik
– A munkák során összességében több mint három hektárnyi terület újult meg – tudtuk meg Kis Szabolcstól, a Veszprémber vállalkozási igazgatójától –, s 15 ezer négyzetméternyi közterület kapott díszburkolatot. A városháza alá kétszintes mélygarázs, az Ady utca északi tömbjébe pedig kétszintes parkolóház épült. Nyolc növényszigetet alakítottak ki padokkal az utcában, s egy ivókút is készül ugyanitt. A Noszlopy utcában négy szökőkút épült, Bors István Négy évszak alkotása mellett felcsendül Vivaldi zenéje is. A 11 perces zenei játékot kétóránként hallgathatják majd meg a belvárosban sétálók. Teljes egészében megújult a Szivárvány Filmszínház épülete is, a 300 férőhelyes Lamping-ház korszerű színpad-, hang- és fénytechnikájával színvonalas rendezvények otthona lesz.
Az utolsó simítások
Maradt még munka
Szita Károly polgármester a sajtótájékoztatón bejelentette: a hét végi ünnepség után számítani kell arra, hogy javítási munkák kezdődnek az átadott területek bizonyos részein. – Addig nem engedjük el ugyanis a kivitelezőt, ameddig valamennyi javítási munkát el nem végeznek – mondta Szita Károly.
Kis Szabolcs vállalkozási igazgató arról is tájékoztatott, hogy most készül a tanulmányterv az Ady utcai csapadékvíz-elvezetési problémák megoldására. Reményeink szerint októberre, még a tél előtt valamennyi javítási munkával elkészül a kivitelező – mondta.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
Szavazás eredmény
Ön elégedett az építőipar teljesítményével?
- Igen. 26.67%
- Nem, túl sok a javítani való. 73.34%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 167 hozzászólás érkezett-
167. Bye-bye Monika 2010. szeptember 13. 20:52
Riogatsz, mint .... a román munkavállalókkal....
-
166. Kommunikációs 2010. szeptember 6. 17:01
Orbán Kötsén 1000 milliárd forintos megszorításról beszélt. Ez azért elég durva lesz, pláne, ha figyelembe vesszük a devizaárfolyamok miatti törlesztőrészlet emelkedéseket.
Na, ennyit arról, hogy az előző kormány volt a népnyúzó... -
165. Bye-bye Monika 2010. szeptember 5. 20:03
8-at ütött már az óra, térjetek már nyugovóra,
berzenkedni holnap is kell ó, elvtásaknak kell a meló. -
164. Kommunikációs 2010. szeptember 5. 00:11
Ezüstsörény, te balga, szerencsétlen ősz jampi!
Kezdjük azzal, hogy ismét butaságokat beszélsz. Erről már anno felvilágosítottalak a Kossuth téren, de úgy látszik, mindhiába. Ha te az előző kormányra akarod fogni Kaposvár eladósodottságát, akkor magyarázd meg, hogy miért nem minden önkormányzat áll úgy, mint a miénk? Miért van az, hogy polgármestertől függetlenül, az önkormányzatok 99,8 %-a sokkal jobban gazdálkodott???
Van egy rossz hírem, ismét hazugságon kaptalak. Az iskolákat, nem a kormány, hanem az önkormányzatok zárják be. Kaposvár kettőt is sikeresen lenullázott az elmúlt években. A kormány - a mostani - annyit tett, hogy bejelentette, hogy több, mint 1200 tanárt rúgnak ki, mert nincs rájuk szükség. Beígérték nekik a fizetésemelést, most pedig bohócnak, bolondnak nevezik őket.
Velem kapcsolatban is hazudsz. Sosem mondtam, hogy nem volt diktatúra, csupán hatalmas tudatlanságodra hívtam fel a figyelmedet, amikor tudattam veled, hogy fogalmad sincs a kommunizmus, és a kommunista szavak jelentéséről - ami azóta sem változott -, ezért hibásan alkalmazod a fenti kifejezéseket. Sem Magyarországon, sem Európában és ezzel együtt sehol a világon nem volt kommunizmus az elmúlt századokban. Utána kellene nézned, hogy mit jelentenek, amiket leírsz.
Szóval nyugodtan kapd be a bogyódat és tedd rendbe az arcszőrzetedet! -
163. Zuzzoka 2010. szeptember 3. 21:28
Ma délután megtelt a belváros. Az emberek birtokba vették, tömeg hömpölygött a Csokkonay hától a Zeneházig, a Kossuth tértől a Plázáig. A frissen lerakott szobrokat sokan csodálták.....
Este a diszkivilágítás kiemeli az épületek sziluettjét, melyben városunk magja új formában fedezhető fel...
-
162. Ezüstsörény 2010. szeptember 3. 19:20
Ez az eladósodottság érdekes, két szempontból is.
1. Az előző kormány egyre csökkentette az önkormányzatok finanszírozását. Feladatokat adott, egyre többet, forrást hozzá NEEEEEM! Szándékosan kivéreztette az önkormányzatokat, hogy azok egyre nagyobb függésbe kerüljenek tőle, és a végén bevezette volna a "régi jó" coccialista tanács rendszert, központi irányítással. Szerencsére a komcsik megbuktak a választásokon. De ezzel együtt, ha fejleszteni akartak az önkormányzatok, az csak kölcsönfelvétellel, vagy kötvénykibocsátással volt lehetséges.
Amúgy a világ minden országa, és azoknak minden önkormányzata el van adósodva többé-kevésbé. A saját erő sehol nem elég, ha fejlődni akar egy-egy település, hitelt kell felvenni.
2. Az ország - "hála" az előző (komcsi) kormánynak - sokkalta jobban el van adósodva, ráadásul nem is látszik, hogy mire vették fel azt a töméntelen pénzt, mert csak postákat, iskolákat, vasútvonalakat zártak be, tönkretették az egészségügyet, semmi nem épült.
Most akkor kérdés, hogy mi a jobb: eladósodni úgy, hogy közben épül-szépül valami, vagy eladósodni úgy, hogy ráadásul csak pusztulás látszik. Van erre egy népi szólás: se pénz, se posztó.
"Kommunikációsnak" meg nem kell elhinni egy szavát sem, ő - egy nekem írt válaszában - tagadja, hogy egyáltalán volt itt egy diktatúra 40 évig, amit a kommunisták tartottak fenn. Ő egy egyszerű történelemhamisító.
-
161. szombat 2010. szeptember 3. 10:19
főre. Valóban ezekre a látványberuházásokra, s nem éppen munkahelyteremtésre kellett volna-e fordítani ezt a horribilis költekezést. Nem véletlenül csökkent ilyen mértékben a lakosság. Elmennek, az emberek- ráadásul úgymond a hadra foghatók- mondván minimálbérhez közeli bérekből, hiába szép nem fogják tudni fenntartani. Elmennek. Előbb-utóbb elmegy a színe-java. Nos ezért is lenne jó egy ilyen irányú vizsgálatra Kaposváriak, nem csak a cédulákkal, hanem a lábukkal is fognak szavazni.
-
160. szombat 2010. szeptember 3. 09:31
"Szita Károly polgármester a sajtótájékoztatón bejelentette: a hét végi ünnepség után számítani kell arra, hogy javítási munkák kezdődnek az átadott területek bizonyos részein"
Hogyan lehet átvenni valamit műszakilag, ha nem, vagy rosszul készült el. Hülyének nézik a városlakókat. Ezért fizessünk adót? Ki fogja, eldönteni, hogy a javítás során mi az, amiért fizetni kell, vagy nem. Egyébként a tisztesség megkívánná, hogy a búcsúzó városvezetés egy független könyvvizsgálóval megvizsgáltatná az elmúlt választási időszakban végzett gazdasági tevékenységét, számot adna a város gazdasági helyzetéről. Annak eredményét, a sajtóban közzétenné. A tájékoztatás nem csak annyiból állna, hogy nem kel aggódni Jurmann képviselő Úrnak.
Egyébként meg a 30milliárdFt adósság 480ezer ft /kop. Valóban nem semmi. Joggal vetődik fel a Zemberekben, főleg azokban, akik szerényen próbálnak megélni, nem halmozva fel adóságot nyakra -
159. Krakus elvtárs 2010. szeptember 3. 08:41
158. Derilla
Tévedésben vagy.Nem az a gond hogy Kaposvár épül,szépül ez minden normális ember számára érték.A probléma ott van hogy nem munkahelyek létesüknek a pénzből hanem látványberuházások,haverok bevonásával.
Csak a példa kedvéért.A kaposvári fürdő felújitás fő válalkozó cége a Fidesz régió igazgatójának az érdekeltségi körébe tartozik és minő véletlen nem készült el időre.Annak ellenére hogy szerződés van az önkormányzat mégis eltekintenne napi 13 millió forint kötbér megfizetésétől.Szerinted nem lóg ki a lóláb? Megint száz milliós összegekkel lesz megjkárosítva Kaposvár és úgy próbálják beadni hogy milyen jó nekünk.Nekem már a több mint 400 ezer forit /lakos adóság is sok.
Visszatérve a te meglátásodra, ha neked napi 13 millió forint nem összeg,szerencsés ember vagy.Sajnos a többség ennyi pénzről nem is álmodozhat,nem is látott egyben ennyi pénzt.Az meg hogy a fideszes városvezetés Szita úrral az élen így dobálja ki a pénzt az ablakon szerintem felháborító,ugyanúgy mint Hagyó,BKV vagy egyéb mutyik. -
158. Derilla 2010. szeptember 3. 08:31
Elszomorító, hoy megint vannak emberek, akik csak a rosszat veszik észre.
Tény, hogy egy építkezés, felújítás nem mehet varázsütésre, Krakus elvtárs. Ezt csak az tudja aki építkezík, felújít. Azt kell észrevenni hogy ami kész, az szép és haladunk valami felé.
Munkahelyteremtés folyamatban: hiszen hány ember dolgozik, hogy a város szebb legyen? Ez csak egy példa, nyilván egy utcakő sem magától került oda. A söprögetők is legalább fizetést kapnak, és nem segélyért állnak sorban addig is. Ez is csak egy példa. Ha nem fejlődikm a város, hogy lenne majd több munkahely?
Az adósság miatt ne aggódj, nem jelentős szám, ennyi és kész- én a saját chf hitelemért jobban aggódom.
Korrupciós ügyekért pedig elég bekapcsolni a tv-t. Tele vannak a fogdák a szocikkal.
Meg kell tanulnunk végre örülni annak, ami van, ami lesz, amilyen színvonalúvá ez a város válhat!
Szép a belváros, fejlődést nem szabad megállítani. Nekem tetszik.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









