Háromszázzal több gyerek születhet Somogyban
Mik ezek?
XSomogyba jön a világ egyik legkeresettebb és legnagyobb tapasztalatokkal rendelkező, lombikbébi-kezeléseket végző intézete, a Kaáli. Pénteki ülésén jóváhagyta a Kaposi Mór Oktató Kórház és az intézet közti szerződést Somogy megye közgyűlése
– Kétgyermekes apaként számomra ez a napirend a legfontosabb – hangsúlyozta Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke. – A Kaáli Intézet meddő párokon igyekszik segíteni, tapasztalatuk és kiemelkedő eredményességük jól ismert, ugyanakkor valamennyi központjuk távol esik Somogytól.
– Sok család – magam is találkoztam ilyenekkel – eddig a távolság miatt nem kaphatott segítséget – tette hozzá Gelencsér Attila. – A somogyi családok, házaspárok 10-15 százalékának valamilyen ok miatt nem adatott meg, hogy természetes úton gyermekük szülessen. Fogyó népességű, elöregedő megye vagyunk; évente 2000-2300 gyermek születik Somogyban, s ennél magasabb a halálozási arány. A Kaáli Intézet eredményei alapján tíz százalékkal, azaz évente 2-300 gyermekkel több születhet majd meg. A következő tíz évben ez 2-3000 gyermeket és ugyanennyi boldog házaspárt jelent.
A nemzetközi hírű intézet dél-dunántúli központot hoz létre Kaposváron, azaz nem csak a somogyi, hanem a környező megyékben és az észak-Horvátországban élő meddő párok is segítséget remélhetnek itt.
Repa Imre, a Kaposi Mór Oktató Kórház igazgatója elmondta: a nőgyógyászat egy 25 ágyas épületrészét adják át a Kaáli Intézetnek, amely jelenleg kihasználatlanul áll. Az intézet bérelni fogja, és a saját költségén alakítja át ezt az igényeihez.
Baranya után Somogy is kihátrált
Nem szállt ki ugyan belőle, de töredékére csökkentette a Dráva Menti Turisztikai Desztináció Menedzsment Egyesületnek szánt támogatást a Somogy megyei közgyűlés. Míg korábban úgy határoztak, hogy a 2009, 2010 és 2011 során a megyei önkormányzat összesen 10 millió forint tagdíjat fizet az egyesületnek, most ezt újragondolták, és támogatásként mindössze 200 ezer forintot szavaztak meg.
Sárdi Árpád alelnök elmondta: korábban ő szorgalmazta legjobban a Dráva-menti idegenforgalmi fejlesztések és programok támogatását, azonban időközben a Baranya megyei közgyűlés kihátrált mellőlük és több település is kiszállt.
– Másfél évtizede, a megtermékenyítési program indulásakor már szóba került Kaposvár, mint helyszín. Ez akkor különböző okok miatt kútba esett – mondta Repa Imre. – Az sem titok, hogy először Pécsre gondoltak, azonban az eltelt másfél év során hiába próbáltak a baranyai megyeszékhellyel dűlőre jutni. Végül megelégelték ezt a huzavonát, és ezért kerestek meg bennünket.
A Kaáli Intézetet édesapja emléke előtt tisztelegve, 1992-ben alapította Steven G. Kaáli, az Amerikai Egyesült Államokban élő magyar származású orvosprofesszor. Az Kaáli Intézet ötvenezer lombikbébi kezelést végzett az elmúlt 18 évben, s ezek eredményeként több mint 15 ezer egészséges kisbaba látta meg a napvilágot.
Repa Imre elmondta: segítségükkel lelassul, de akár meg is állhat a népességcsökkenés Somogyban.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









