SONLINE

Hírnek látszó tárgyak, avagy a szócsőre töltött helyi propagandagépezet

A hír mint termék előállítása ugyanúgy leírható technológiai fogásokkal, mint a pálpusztaié vagy a biztonsági záré. Van szavatossága és jótállása is, így arra is akad példa, hogy romlott, vizezett, pancsolt hír kerül forgalomba.
De miről ismerhető föl a jó hír? Az olvasó helyében magam is gyanakodnék, mert mitől más, ha egy újságíró istenbizonyra közöl valamit a médiafogyasztásról, mint amikor fogorvosok ajánlásával illegeti magát a fogkrém. A válasz: semmitől. A hírfogyasztónak gyanakodnia kell, a szerző hátha csak lódítani fog (sic), amivel persze a terméke szavatosságát, a szavahihetőségét kockáztatná. A fogorvosok egyébként nem lódítanak, a fogkrém jó dolog. De melyik? A hír is tényleg jó dolog...
Egy azon témáról sok hír szólhat, ha a szerkesztés nem siklik el fölötte. A 2006-os rendőrattak fejleményeit a jobboldali médiumok követik árnyékként, a közszolgálati híradó képes tömeg nélküli demonstrációról képet adni, a baloldali sajtó Matolcsy tündérmeséivel, naszádjával, unortodoxiájával van tele. Hol hát az igazság? A sok hír összességében talán. Ez a világ megismerésével analóg társaslényjáték. S mint ilyen, szórakoztató. Bár megélhetés szűkében kevésbé. A hírfogyasztó óvatossági reflexét, fentiek miatt, fejleszteni szeretnénk mindenkiben. Ahogy tartunk a máglyarakástól a kutyamelegben vagy az okostelefonostól a parkolóban, úgy kell kezelnünk a híreket is, ameddig nem ismerjük a kiadói, a szerkesztői, a tulajdonosi hátteret. Gazdaságilag független hírforrástól nagyobb eséllyel érkezhet megbízható hír, de persze ez sem garancia, mindenesetre az összefüggés rávilágíthat: a sajtószabadsághoz közel sem elég a jogi környezet. De hogy ne legyen olyan egyszerű, egy a hatalom zsebében lévő média azzal bonyolíthatja a helyzetet, hogy nem mindig füllent.
Ezek után sem esélytelen azonban, hogy közel kerüljünk az igazsághoz. Olykor a magunk világképének megfelelő – ezt némely terméken máig feltüntetik – baloldali, konzervatív, liberális, egyházi igazsághoz. Esetleg az állatvédő, meleg, a Rákóczi-drukker, teljeskiőrlésűkenyér-imádó igazságához. Olykor pedig egy megyei laptól elvárhatóan a világnézetileg elfogulatlan, csak az olvasótól függő, amúgy független média igazságához (vö: fogorvosi ló!) A formálódó helyi médiacentrumok közpénzből működnek, és szabadságuk itt-ott erősen korlátozott tulajdonosaik elvárása miatt. Ott, ahol nagy a politikai túlsúly, ott a helyi média lojalitására is nagyobb igény nehézkedik. Csakhogy a média nehezen tűr hatalomfüggést.
Szemléletesen lemérhető egy-egy helyi hírértékű sajtótájékoztatón, miből-kiből áll a helyi média. Furcsa látvány, amikor az önkormányzat vagy a többségifrakció-vezető az áttételesen a tulajdonában álló tévé kamerája előtt beszél. Milyen kérdés várható el ilyenkor a médiától? Nem lehet mindenki 47 ezer forintos kérdéssel hírcentrum-munkatárs.
A helyi média mögött tehát, ahonnan hírnek látszó tárgyak is előkerülhetnek gazdagon, ott van a politika teljes mellszélességgel. Amitől még lehet jó, s igaz a hír. Hiszen az újságírónak tartása, becsülete van, próbál lenni K-ban, a vidéki kisvárosban is.
Jelzem, a hír most sem teljesen igaz. A valóság nagy részét a jó ízlés kétes helyénvalósága jegyében megtartom egy annalesnek. Akkor lesz hír, amikor már nem lesz az.