Hulladékvita első fokon: Siófok nyerte a szemétpert, Tab fizet
Mik ezek?
XAz észak-somogyi ISPA-beruházásra alakított konzorcium tagsági díjának, tizennégymillió forintnak a megfizetéséről folyt egyebek között a vita; ezt Tab nem volt hajlandó teljesíteni, emiatt a gesztor Siófok Tab kizárást javasolta a konzorciumból. Tabnak az volt az álláspontja: téves az az elszámolás, ami alapján Siófok milliókat követel tőle.
A Szekszárdi Törvényszék Siófok keresetének adott helyt, Tab városát kötelezve a perköltség megfizetésére. – Ki jár a helyes úton és ki tévúton, ezt volt fontos kimondania az igazságszolgáltatásnak – reagált az ítéletre Balázs Árpád siófoki polgármester. – Míg a konzorcium minden tagja fizette a szükséges költségeket, Tab ezt csak 2009-ig tette meg, holott például 2010-ben zajlott a korábbi szeméttelepek teljes rekultivációja. A bíróság kimondta, hogy az egyes tagok felé, így Tab részére is készített elszámolásaink megfelelőek voltak, azaz tisztességgel, becsülettel végeztük a munkánkat. Tab sokszor hangoztatott vádjainak tehát semmi alapja sincsen, immár bíróság által kimondottan is tartoznak, ami akár végrehajtás útján is beszedhető.
Balázs Árpád hangsúlyozta: a Szekszárdi Törvényszék döntése alapján Tab kizárását is jogosan indítványozta Siófok, hiszen a konzorciumi megállapodásban foglaltak szerint, aki nem teljesíti szerződésben vállalt kötelezettségét, azt ki kell zárni. Igaz az is – tette hozzá a siófoki polgármester –, hogy a kizárásnak ma már nincs jelentősége, hiszen az ISPA-beruházás befejeződött, már csak az elszámolás van hátra.
– Fellebbezünk – így a másik fél, Tab polgármestere. Schmidt Jenő az ítélőszék szóbeli indoklása alapján amondó, hogy „olyan dolgokra is rávilágított a bíróság, ami alapján nem kizárt, hogy a későbbiekben új perek is kezdeményezhetők.” Schmidt Jenő szerint a mostani döntés csak arról szól, hogy a nettó 556 millió forintos, általuk vitatott előkészítési költséget (ebből esne 14 millió Tabra) jogosan fizettetik-e meg a konzorciumi tagokkal. Továbbra is úgy vélik, hogy nem, de ha kell, akkor természetesen fizetnek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. muttika1 2012. január 23. 16:12
Nergal!
Egyetértek! Fizesse meg az összes költséget a polgármester és a jegyzője, akit a törvényesség őrének nevez a törvény! - Vagy Ő sem érti a dolgát?!!
A képviselőtestületnek felelősségre kellene vonni őket, és ezt nyilvánosságra hozni, hogy a válalsztók tudjanak róla! Igy könnyű ha az adófizetők forintjain mások bőrére megy a kivagyiság! -
1. Nergal 2012. január 14. 18:26
" Továbbra is úgy vélik, hogy nem, de ha kell, akkor természetesen fizetnek."
Már bocsánat !!!Természetesen fizetnek?? A Közpénzből !!!
MINDEN EGYES FILLÉR KÁRT AMIT EZÉRT A PERÉRT KELL KIFIZETNI, A POLGÁRMESTERNEK ÉS A BÓLOGATÓ TESTÜLETNEK KELLENE SAJÁT VAGYONUKBÓL KIPERKÁLNI.....közpénzből más is lehet okos !!! A balhét természetesen ismét nem viszi el senki !!!!
További jó munkát !!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









