Humor, játékosság, történelem
Mik ezek?
XKisvonat, tétován elhagyott tricikli, két kislány. Sörös Rita és Szabó Éva teremtményei az Ady Endre utcában egy növénysziget padjánál játszanak.
Olvasó kislányka az Ady Endre utcában
– Úgy tűnik, hamarosan megelevenednek a lányok.
– Nagyon jó helyre kerültek, illenek a sok szecessziós épülethez – mondja Sörös Rita. – Tulajdonképpen zsánerszobrok ezek, kicsit naturálisak, különlegességük az, hogy finoman festve van a ruhájuk, ami bronzalkotásoknál nem általános.
– Hogy hívják őket?
– Egyiküket Lili, a kislányom Edit néninek nevezte el. A másik kislányt akár a kaposváriak is megszólíthatják.
– A padon ülő lányka Orbán Ottó Egyformák című versikéjét olvassa éppen... Kik voltak a modellek?
– A gyermekeink után mintáztuk őket, már ami az arányokat, a testfelépítést illeti. „Egyik kicsi, a másik nagy, mégis mása a másiknak”. Egyébként nem könnyű a feladat, hiszen a gyerkőcök nem tudnak 10 napig modellt állni.
– A kisebbik mintha elbambult volna, éppen gazdátlan a tricikli...
– Csak addig, amíg bármelyik kaposvári csöppség birtokba nem veszi! Tegyék bátran!
Aki hétfőn délután az Ady Endre utcában sétált, szembe találhatta magát az utca névadójával, amint éppen Kaposvár neves festőjével, Rippl-Rónaival beszélgetett. Mellettük az alkotó Gera Katalin vezényletével munkások dolgoztak a bronzszobrok alapozásán.
Ady és Rippl-Rónai találkozója a Kapos előtt
– Milyen érzés?
– Most már jó, mert a helyükön vannak. De a szállítás és a beállítás miatt mindig izgulok kicsit, hiszen nehéz szobrokról van szó.
– „Nézd, Bandi, milyen szép ez a város!” Korábban azt mondta, hogy a megörökített pillanat közben ezt mondhatta Rippl-Rónai. Ma mit mondana?
– Éppen Újkígyóson mondtam a minap, hogy ilyen szép város nincs az országban. Eddig is klassz volt, de kibővülve az Ady Endre és a Noszlopy utcával igazán gyönyörű lett. Ezt mondja mindenki más is. Annak pedig külön nagyon örülök, hogy ennyi szobor és szökőkút kerül a városba. Bors Pista bácsi szobrai harminc évet vártak türelmesen arra, hogy méltó helyükre kerüljenek Kaposváron, most végre ez is sikerült.
Töltse le a Somogyi Hírlapban megjelent oldalt!
– Ezek már körbejárható szobrok, közelebb állnak a szemlélődőhöz, mennyire elterjedt ez hazánkban?
– Ma már egyre több ilyen szobor készül, annak idején jóformán csak Nyugat-Európában láttunk hasonló, életképszerű kompozíciókat. Ezeket nagyon szeretik az emberek, közvetlenebb lesz a kapcsolat az alkotás és a befogadó között. Másrészt ezek – Kaposváron mindenképpen – esztétikailag és művészileg is értékes szobrok.
A megújult Szivárvány Zeneház előtt üldögél már néhány napja egy vicces-kedves, kacskalábú fiatal leányzó. Mellette a szöveg: Ha magányos vagy, csak ülj le mellém, suttogd el minden titkodat! Én ígérem, hogy hallgatok, s nem árulom el azokat.
Florentin várja a kaposváriakat a zeneháznál
– Úgy tűnik, Florentin kiszabadult végre a Vaszary képtárból...
– Igen, Florentin kikívánkozott már a kaposvári emberek közé. A képtárban ugyan nagyon sokan voltak körülötte mindig, de az, amit ő igazán akart - kettesben maradni időnként egy-egy emberrel -, csak most válhatott valóra – mondja Weeber Klára szobrászművész.
– Az Európa parkban tótágast álló bohóc a jókedvért „felel”. Florentinnak mi a küldetése?
– A szobrok önmagukban is szépek, de nekem mániám az, hogy mondjanak is valami személyes üzenetet. A bohóc kapcsán nagyon sokan jönnek és mesélik, hogy megsimogatták és valóban jobb kedvük lett. Ha csak annyit érek el, hogy mosolyt fakasztanak a szobraim az arcokra, már megérte. Arra gondoltam, hogy a magányos embereket is fel lehet vidítani. El lehet mesélni a titkainkat Florentinnak, és ő biztosan meg fogja őrizni azokat.
– A humor sem hiányzik a szobraiból.
– Én magam is általában mindent elviccelek, pontosabban a kellő komolyság mellett igyekszem mindent úgy felfogni, hogy valami derű legyen benne. Florentin és a bohóc is ezt a hozzáállást hordozza.
A kaposváriak többsége egyelőre még nem tudja, hogy nemcsak kőből, hanem bronzból is újjáépült mostanra a Szivárvány Zeneház épülete. Utóbbit belülről nem láthatja senki sem, kívülről azonban a vakoknak is megmutatja magát.
A megújult Szivárvány Zeneház és makettje
– A Noszlopy utcában immár két Szivárvány is van. Honnan jött az ötlet?
– A belváros átépítésének ez is része volt, s engem kértek fel a zeneház makettjének az elkészítésére – meséli Horváth Balázs szobrász. – Magyarországon egyébként több helyen is láthatnak, tapinthatnak hasonlót, a Budai Várban a Mátyás templom, illetve Pécsen a Széchenyi tér kicsinyített mása is megtalálható.
– Korábban a domborművekkel próbáltak hasonló érzetet kelteni a művészek.
– Igen, de azt tudni kell, hogy a domborművek értelmezéséhez tanult látásra van szükség. Ezeket a háromdimenziós maketteket viszont pontosan el tudják képzelni a vakok is, fel tudják mérni az épület tömegét, arányait is. Ráadásul a makett mellett Braille-írással is leírtuk, hogy mit tapinthat az érdeklődő a maketten.
– Alkotói szabadság szempontjából viszont eléggé behatárolt egy ilyen makett elkészítése, megköti a művész kezét.
– Valóban, hiszen kész terv alapján dolgoztam. Amiért mégis különleges ez a munka, hogy nagyon szépek ennek az épületnek az arányai, a díszei. Építészek szerint a homlokzat igazi kuriózum, a szakma jegyzi átgondoltsága, mívessége miatt. Ebből pedig sokat lehet tanulni.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









