SONLINE

A Páneurópai piknik során hajdan a keletnémetek rohanták meg olyan elszántsággal a magyar-osztrák határt, ahogyan egy nappal a nyitás után megindultak a kaposváriak a Virágfürdőbe. Persze érthető volt a nagy nekibuzdulás, ugyanis az időjárás az egyenlítői klímát idézte: a forróságnál csak a fülledtség volt elviselhetetlenebb szombaton, így aki tehette, víz mellé szervezte a programját, elhalasztva nagybevásárlást, sétálóutcai korzózást, kerti munkát.

A fürdőkirándulás ráadásul sokakban nosztalgiát is ébreszthetett, a családok java ugyanis a konyhapénzből ugyan még lecsípett a belépőkre, ám láthatóan további kiadásokkal nem akarták megterhelni a havi büdzsét, így a hetvenes-nyolcvanas évek balatoni hangulatát visszahozva hűtőtáskát cipelő apukák, plédek alatt nyögő anyukák, s szendvicses szatyrokat szorongató csemetéik masíroztak át sorra a beléptetőkapun. Hogy aztán békebeli módon kisajátítsanak egy saját kis szigetet a gyepen, lehetőleg árnyékban – a későn érkezőknek ez már kevéssé sikerült...

– Ha még egyszer lefröcsölsz, nem kapsz délután fagylaltot! – hallatszott szűk fertályóra alatt háromszor is a nagymedencéből, ahol relatíve friss frizuráját próbálta meg óvni egy anyuka láthatóan energiabomba fiától. Kevés sikerrel, a heveny pancsolásnak ugyanis még a homályos hosszú órákkal eltolt büntetés sem tudott megálljt parancsolni. Pedig lett volna helye a lurkónak, hiszen a többség eleinte inkább napozgatott, nagyobb forgalmat csak a gyerekmedencénél lehetett regisztrálni, ahol gumikaros tipegővonták találkoztak kacsafej-úszógumis oviskatamaránokkal.

– Jaaajjj, jaaajjj, jaajjj! – menekült a térdéig érő vízben a medenceszél felé egy apuka, jelezvén fiának, feladja a víziháborút, magában vélhetően egy korsó, hűvösben és nyugalomban elkortyolt sörre gondolva, melyet egyelőre beláthatatlan messzeségbe száműzött beszpídezett fóka módjára ficánkoló leszármazottja. Pedig az előjelek mellette szóltak, hiszen a vízköpő ágyú mögött talált menedéket, mellyel egyfolytában tüzelhetett, igaz, célra tartani esélye sem volt. Szöszke támadója ugyan rendre munícióhiánnyal küzdött, illetve egyfolytában töltenie kellett, ám vízipisztolya a közelharcban hatékonyabbnak bizonyult, s így elfoglalhatta a medence vitatott részét. Anyukája fél szemmel élete menekülő és óbégató párját figyelte, ám egy pillanatra sem hagyta szem elől veszni a kisebbik csemetét, aki totyogva ismerkedett a vízi világgal, s időnként megbotolva el-eltűnt a felszínről.

Az ugrómedencében csak a jó úszók próbálkozhattak, főként talpas és bomba változatban csobbantak felváltva, bár egy bátrabb ifjú merész fejeseket vállalt a „tetőről”. Sőt, megpróbálkozott egy hátraszaltóval is, ám a kűrnek fancsali ábrázat, erőteljes sziszegés és egy sűrűn tapogatott derék lett a vége, így a műugróbajnok elvonult és lerogyott egy napozóágyba.

A középkorú többség már korábban megtette ezt, akadtak, akik igencsak látványosan aléltak el a napon, ám a heveny relaxálás idővel megbosszulta magát. Az eredendően gondosan árnyékba helyezett nyugszék ugyanis a Föld megszokott járása miatt idővel a tűző napra került, s az óvatlan szundikáló az egykor kaján pillantások közepette pecsenyére sült balatoni endékásokat idézte.

A cikk a hirdetés után folytatódik

– Ne sikáld, kend! – sziszegte egy karmazsinvörösre égett férfi nejének, aki óvatosan és megkésve próbálta orvosolni az UV okozta bőrkárokat párja lapockáinál – kevés sikerrel. Így aztán az égési károsult inkább elslattyogott a büfébe, hogy néhány korsó hideg sörrel belülről próbálja meg lehűteni tüzelő hámrétegét.
Merthogy folyékony kenyérnek a piknikkosarak és hűtőtáskák ellenére megmaradt a becsülete, ahogyan a vízparti nyaraláshoz a gumimatrac szintjén hozzátartozó lángosból is fogyott rendesen, főként, hogy a Balatonnal ellentétben nem egy háromfogásos menü árába került egy fullextrás sajtos-tejfölös. És persze jégkrémre, fagylaltra is volt igény: remélhetőleg a frizuraromboló is megkapta a magáét...