Írók, művészek is tiltakoznak a repülőtér fejlesztése ellen
Mik ezek?
XAz ereszkedő repülők Siófoknál mintegy 1000 méteren repülnének, ez a magasság pedig Balatonalmádi belterülete felett 180-500 méterre csökkenne.
A tervek szerint az első évben 11256 repülő szállna le Szentkirályszabadján, de az érkező Boeing 737, vagy éppen A320 típusú gépek száma a későbbiekben éves szinten 18760-ra emelkedne. A reptér mellé cargo bázist is telepítenének, ahova évente 10 ezer tonna rakomány érkezne.
Miközben a már üzemben tartatási engedéllyel rendelkező Siófok-kiliti reptérre olyan szilárd burkolatú kifutópálya építését vállalta az üzemeltető, amely méretei alapján garantálja, hogy nagy gépek robaja ne zavarhassa a legfrekventáltabb tóparti város lakóinak és nyaralóinak nyugalmát, úgy tűnik Siófok légtere mégsem lehet zajmentes.
A szentkirályszabadjai beruházó tanulmányai szerint ugyanis már Siófoknál 50 decibel lenne az átlag zajterhelés, ami Balatonalmádi felett 70-80 decibelre erősödne. Viszonyításképpen elmondható, hogy egy diszkó táncparkettjén mérnek a szakemberek 90-100 decibeles zajszintet, a zebrán álló gyalogosok pedig 70 decibeles robajt tapasztalhatnak, ha elmegy mellettük egy teherautó.
Siófok önkormányzata már jelezte a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnél, hogy nem értenek egyet a leszállópálya kijelölésével. Balázs Árpád polgármester leszögezte: nem önmagában a reptérrel van gondjuk. A siófoki városvezető önző légtérkijelölésről beszélt és mint mondta: nem érti, miért a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet felett kell a nagy teljesítményű gépeknek megközelíteniük a leszállópályát, és miért nem a Bakony felől.
– Azért sem szerecsés a leszállópálya kijelölés, mert havária helyzetben a repülőnek a Balaton felett el kellene engednie a kerozint. Vészhelyzetek bekövetkezését pedig nem lehet kizárni – hangsúlyozta Balázs Árpád, és hozzátette: amíg a város a Kiliti reptér estében nem engedte, hogy az érkező gépek a lakóterület érintésével szálljanak le- és fel, addig más ezt megtenné, de elképzelhetetlen, hogy ehhez hozzájáruljanak.
A reptér ellen tiltakozók részvételével tavaly megalakult a Kelet-balatoni Légtérvédő Egyesület, amelynek tagjai nyílt levélben tiltakoznak a repülőtér megépítés ellen. A levelet többek között Balázs Árpád, a Balatoni Szövetség elnöke, Siófok polgármestere is aláírta, de a listán számos tudós- és művészember, valamint sportolók nevei is megtalálhatók.
A tiltakozók holnap Balatonalmádiban nagygyűléssel demonstrálnak a reptér építése ellen.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 19 hozzászólás érkezett-
19. Drogfutár 2009. február 15. 22:44
Hálló hálló , Brékó brékó....van valaki a vonalban ? Igen Mondjad Sólyom.. éppen Sssschwehat-ról akartam kiemelni a gépem de a geschriebenstein-on alig tudtam átemeleni a gépem, az Árpád kilátó tetején egy ha jól láttam egy osztrák zászló széthasította a balos csűrőlappom szélét ..heyyyyyyyyyy VÁT !!!VÁT !!! jelentkezz , vonalban vagy ? Igen igen itt vagyunk vonalban , Bocsi a reptér még épppen betonozás alatt van kérlek ha tudod tartani a magasságot akkor próbáld sármelléket talán fogadnak.
hm..Köszönöm Bélám zzzzzzzzZZzzzZzzz))
Sármellék Sármellék jelentkezz van ott valaki ???
BSstssssss grgrgrg ssssstttt brtZzzZz.
Igen mondjad mi a gond !?!! SÁRMELLÉK sajnos nem tudok kanyarodni a géppel megsérült az bal oldalon a csűrő...
Hmm Brékó brékó és melyik oldali ? A BALAAALLLL Mondom a BAl.. !csak jobra kanyarodik a szekér!!!
Hm akkor ahogy látom felénk már nem fogsz tudni ide jutni mert a SIOFOKI repér már közelebb van.
hm köszi megpróbálom.
brrrr ssss zZzzzZzzbrgrgrgrggrgrgrgrg.
Bróékó Brékó SIOFOK KILITI van ott valaki.,???
brrrrr ggrgrgrgrg ssssssuusususususss
Kiliti fogad mi a gond ?..kb 40 perc mira szabad a leszálló -addig nyomj le egy pár kört éppen állófogadás van a reptéren . Siofok aranypartra érkeztek pontosan 150 jelmezes kardokkal , fegyverekkel eltart egy darabig ...
hm baxameg... van még reptér valahol ??
Jah ,,, Szentkirály .-majd Székesfehérvár börgönd...! De hová tartasz ?
Budapest !
Ha nem sikerülne esetleg még megpróbálhatod várpalota , csákvárt , budaörsöt , vagy börgöndöt .Gondolom dunaújváros nem érdekel ?
Jó utat hali.
bbbbzbzbzbzbgrgrgrgtssss ssssiiiiiirggrgtgtgt
,,
-
18. Ht.beszóló 2009. február 15. 22:26
Kedves Piszkavas! Hasek Svejkjét idézem: "Én csak értelmes emberekkel szeretek beszélgetni."
Azokról a "művészekről" akiket említ,egyként gondolkodunk.
Én a véleményemet a tó mellett, környékén található már meglevő repülőterek (kicsik a távolságok)az előző cikkben emlitett forgalom nagysága, valamint a város fölött tervezett légifolyosó kapcsán alakítottam és még vannak apróságok, amelyek kifejtésére e fórum nem alkalmas. Látszólagos nézeteltérésünk ellenére biztosan megtalálható a megoldás. :)
A piac ne döntsön feltételek nélkül. Nem vezet az jóra. :)
"Én csak értelmes emberekkel szeretek beszélgetni." Akik kérdeznek és válaszolnak. Vagyis figyelnek. Ezt konkrétan MIG21-nek, akiről sok egyéb mellett az is a véleményem, hogy repülőgép fan. Az ilyen korlátoltság pedig nem hagyja a tárgyilagos gondolkodást.
-
17. mig21 2009. február 15. 16:29
Nem kedves ht.h,
ha nincs dolga az ilyen mantrázókkal, akkor miert foglalkozik folyamatosan velem? -
16. Piszkavas 2009. február 15. 16:17
Kedves Ht. Beszóló!
Félreértés! Bizonyára van valami igazság az ellenzőknél is, hiszen soha semmi nem fehér, vagy fekete. De itt a totális tagadást vélem kifejezni úgy, hogy csak az egyik oldal igazsága jelenik meg. Azt tényserűen ismerem, hogy kik állnak az ellenzők oldalán. Ez mellett nem vitatom jogukat a csandhez, nyugalomhoz. De ennek oltárán feláldozni egy fejlődési irányt, túlzottnak tartom akkor, amikor a félelmeket aránytalannak tartom.
Általában társadlom sokrétű és soha nem egészséges dolog az, ha csak az egyik oldal kizárólagos iagságtudata jelenik meg.
Az is igaz, ogy tele van a hócipőm azokkal a művész és egyéb lelkekkel, akik végighaklnizzák az ország egy kis vélt, vagy valós érdekért úgy, hogy álláspontjuk kifejezése rájuk nézve semmily következményel nem jár.
Ennyit ér az én véleményem és nem többet.
A szakmai érdéseket mg döntsék el a szakemberek és jogszabályok. Az üzleti kérdést eg a piac! -
15. Ht.beszóló 2009. február 15. 16:14
Migecske kicsi huszár még mindig nem válaszoltál azokra az egyszerű kérdésekre.
Azt azért biztos cáfolnád, ha azt írnám az anyád megélhetési szexmunkás. De nem írom. -
14. Mindenki 2009. február 15. 16:02
Mindenki utál valamit. Itt a lehetőség: www.afal.hu
-
13. mig21 2009. február 15. 15:52
dübörög a gazdaság nemsokára, csak egyes szemellenzősök nem veszik észre.
nézzük meg a dunántúli terveket.
sármelléken remélhetően nemsokára újra elindul az üzem.
új reptér épül szombathely mellett vépen, nagy logisztikai elosztóközpontja lesz a kínai áruknak. győr mellett a péri repteret is eladják és fejlesztik.
megépül szentkirályszabadján és reméljük fehérvár mellett börgöndön is a bázis.
hamarosan taszár is új gazdát kap, ami nagy logisztikai elosztóközpontja lesz a kínai áruknak.
reméljük a siófokiak örömöre a kiliti reptér és fejlődik és pécs-pogány sorsa is rendeződik.
mit felejtettem el?
az előző félbolond hozzászóló álma valóság lesz. -
12. Ht.beszóló 2009. február 15. 15:40
Migecske, kicsi huszár! Látom gondosan elkerülte a figyelmét az a ténylegesen egyszerű kérdés, amit itt pontosan maga feszegetett. A Forma1 randalírozás számára utalok ismét.
Valamint látom azt is, hogy a várható forgalmi adatokat nem szemlézte.
Ha repülőket akar látni, menjen el egy reptérre. A ferihegyi is elérhető Siófokról uszkve 1.5 óra alatt.
Nincs dolgom az ilyen mantrázókkal. :)
-
11. Ht.beszóló 2009. február 15. 15:23
LEGYEN A BALATON KELETI ÉS NYUGATI VÉGÉN, MEG A KÖZEPÉN IS REPTÉR, DE A DÉLI, MEG AZ ÉSZAKI OLDALON IS!
MERT AKKOR AKI AKAR, AZ LE TUD MAJD SZÁLLNI A BALATON NYUGATI, KELETI, ÉSZAKI ÉS DÉLI OLADÁN IS. ENNÉL KISEBB SŰRŰSÉGŰ REPÜLŐTÉRREL CSAK MAGYARORSZÁGNÁL FEJLETLENEBB TURIZMUSSAL RENDELKEZŐ ORSZÁGOK RENDELKEZNEK. MERT EDDIG AZÉRT NEM SZÁLLTAK LE, MERT NEM VOLT REPTÉR, DE NAGYON LE AKARTAK SZÁLLNI.
ERRE IGEN-IGEN NAGY AZ IGÉNY. MINT KISZEL TÜNDE LEGÚJABB ZENEI ANYAGÁRA, AZ ÉRTETLENKEDŐKNEK ÍROM, HOGY AZ A CD.
A Balaton hossza 79km, tehát 79 km, szélessége 1.4 és 14km között ingadozik, átlagosan 7.8 km.
"A sármelléki repülőtér felülírta a marketingterveket,.... tisztázatlan a jövője."
Először azt hittem a szelek kínoznak, de nem. :)
-
10. modern turiszt 2009. február 15. 15:21
Nekem az a benyomásom, hogy siófokiaknak az volna jó, ha sok ember odautazna, ott hagyna egy csomó pénzt, de nem csinálna semmit, és legfőképp csöndben maradna. Át kellene állniuk a túrázó süketnémák fogadására. Igaz, azok is szemetelhetnek és letaposhatják a gyepet.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









