„Isten tenyerében érezheti magát Földvár”
Mik ezek?
XIsten tenyerében érezhetjük magunkat azért, hogy itt élhetünk; e helyütt száztizenhat éve folyamatos az építkezés és nemcsak téglából, betonból, aszfaltból, hanem a szellem erejéből is – mondta Holovits Huba balatonföldvári polgármester a legendás Széchényi-villa, a Kulipintyó kertjében.
Gróf Széchényi Viktoré volt a nyaraló, s fia, a híres Afrika-kutató és író, gróf Széchényi Zsigmond is ott töltötte gyermekkora nyarait. A kormány, illetve a nemzeti vagyonkezelő szervezet a földváriak kérésére térítésmentesen az önkormányzat tulajdonába adta az ingatlant, s most, a húszéves várost ünneplő háromnapos rendezvénysorozat keretében történt meg a jelképes átadás-átvétel. Ugyanitt, a Kulipintyó kertjében jelentette be Kiss Pál címzetes főjegyző: a képviselő-testület díszpolgári címet adományozott Berkes Lászlónak, aki tanácselnöke, majd három cikluson át polgármestere volt Balatonföldvárnak.
Természetesen a Széchényiekre emlékező kiállítás is nyílik majd az épületben, de már a hétvégén minden az alapítókról szólt, az emlékfutás (kényelmesebbeknek gyaloglás) is a város egyik büszkeségén, a Kvassay sétányon. A polgármester azt hangsúlyozta: a sétány, a villasorok, a parkok mind az alapítók előrelátását dicsérik. – A jelenlegi képviselő-testület az általuk kijelölt utat kívánja követni – így Holovits Huba. – A nehéz gazdasági helyzet ellenére több, mint másfél milliárd forintnyi ingatlanvagyonnal gazdagodott a város az elmúlt két évben.
Szimbólum-szobor
Szimbólum-szobornak titulálta a földvári polgármester azt a vadonatúj alkotást, mely „nem egy Széchényinek állít emléket, hanem a családnak, a nemzetségnek; évszázadokon átívelő munkásságuknak, tenni akarásuknak a közösségért, a folyamatos megújulásért”. Széchényi Imre és testvére, Viktor „a semmiből, a hajdani Földvárpusztából hozta létre a mára a Balaton egyik gyöngyszemévé lett települést.” Az adományok, felajánlások révén állított szobrot látva „jusson eszünkbe mindig a Széchényiek máig ható üzenete”.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





