Kétmilliárd fölötti adóhátralékkal Somogy nagyadósai
Mik ezek?
XA Napi Gazdaság írta meg, a fenti adatbázisokban szereplők több mint 200 milliárdos köztartozást halmoztak föl, a behajtásra a felszámolásig, végelszámolásig jutott cégek esetében jelentős arányban nincs esély. A 100 milliónál többel tartozó cégek között 384 még helyt állhat a követelésekért, ezek közül mindössze kettő somogyi.
A 122 végelszámolás és az 1137 felszámolás alatti társaságtól már kevésbé várható a tartozások megfizetése. A tönk szélére került, nagyadós megyei cégek között többen az építőipari és ingatlanhasznosító ágazatban működtek, de az agrárium, a turizmus is érintett. Ismertebb projekt volt ezek között az egykor ígéretesen indult nagybajomi termálfürdő-fejlesztés, melynek újraindítási próbálkozásai eddig nem vezettek eredményre.
Somogyból tizenegy településről érintettek a cégek, melyek közül ötnek kaposvári, négynek siófoki a telephelye. Dél-Somogy teljes egészében hiányzik a listáról, nem a fizetősség ereje, hanem vélhetően a nagyobb cégek kisebb száma miatt. Országosan, csak százmillió forintos tartozással számolva a céges kintlévőségek meghaladják a 126 milliárd forintos adótartozást, de ennek minden bizonnyal sokszorosa a kint lévő pénz, írja a lap. A nem céges listán 2702 magánszemély és 1021 egyéni vállalkozó (26 cím nélküli személlyel) szerepel.
A magánszemélyek és vállalkozók − a tízmilliós alsó határral számolva − összesen legalább 37 milliárd forinttal adósak. A folyamatosan, legalább 180 napon át tartozó vállalkozások listája 100-zal bővült az első negyedévhez képest, miután a tavalyi negyedik negyedév végén 1800-as, azt megelőzően pedig több mint kétezres felsorolást közölt a NAV. A magánszemélye és egyéni vállalkozók nagyadósainak listáján – a teljesség igénye nélkül – huszonöt kaposvári, tizennégy siófoki, négy barcsi, három lellei és fonyódi név olvasható.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
Szavazás eredmény
Önnek mennyi tartozása van?
- Szerencsére semennyi 46.67%
- Néhány tízezer forint adótartozás 6.67%
- Pár milliós jelzáloghitel 33.34%
- Tízmilliónál többel tartozom mindenfelé 13.34%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 8 hozzászólás érkezett-
8. Törtető 2012. augusztus 2. 17:12
Igen!Mint azt korábban írták, ha én tartozásba keveredek velük(Ne adj Isten),akkor ha nem tudom kifizetni azonnal letiltás-végrehajtás stb. Az sem érdekli őket ha 1 Ft nem marad a zsebemben. Ja igen és ha valamim van azonnal lefoglalják.Van olyan a látókörömben akinek ha foglalnának akkor többszörösen letudná a tartozását,ehelyett semmi él mint Marci a hevesen./ Tudom valószínű semmi nem szerepel az ő nevén/. Hát ez van ma kis országunkba.
-
7. beikes 2012. augusztus 2. 15:24
wapicu!!!
Mi köze van ennek Orbánhoz???
Szerintem nem az elmúlt 2 év adóhátraléka ez.
-
6. beikes 2012. augusztus 2. 15:22
Tudok róla, hogy a NAV-nál nyilvános. Én arra értettem, ha már a cikk írója megkreálta művét, a nagy adósok neveit is odarajzolhatta volna.
-
5. Gárdista 2012. augusztus 2. 08:36
3. trebits
Részben igazad van, valóban publikus a névsor, a cégek felszámolás alatt vannak. Ugyanakkor a liberálisok által nyitva hagyott kiskapuk lehetővé teszik, hogy a "bukott" ügyvezetők, igazgatók holnap új néven folytassák áldásos tevékenységüket. Hallottál már olyanról, hogy Pintér "két hét" Sanya ellenségein kívül valakit adócsalásért lesitteltek volna? Szebb jövőt! -
4. QQrikuu 2012. augusztus 2. 07:28
Egyrészben sajnálatos, hogy sokan idáig jutottak, másrészben viszont ugyanolyan felelősség terheli a NAV-ot, hogy hagyta idáig elfajulni a dolgokat!
Ha már egyszer kiderült, hogy valakinek adótartozása keletkezett, azt az adóhatóság miért nem tudja időben kezelni, miért hagyja, hogy az érintett addig - addig jár a zavarosban, amíg csődbe nem tudja juttatja cégét és az adósság behajthatatlanná válik.
Érdekes, hogy a pár ezres, tízezres követeléseket azonnal megtudnak torolni, míg százmilliókkal állítólag nem tudnak semmit sem kezdeni. -
3. trebits 2012. augusztus 1. 20:25
beikes: miért ne lehetne ... letölthető az egész lista, ahogy ezt a cikk elején is írják "megjelent a NAV internetes oldalán". Ehelyett perce wapicu marhaságait is lehet olvasni és összeesküvéseken szörnyűlködni. Gondolom Ő se nézte meg a listát, különben feltűnt volna neki, hogy ezek a cégek általában már régóta felszámolás alatt vannak.
-
2. wapicu 2012. augusztus 1. 17:58
Hmmmmmm...... :-)
Kedves "Beikes" Ön nem tudja miért nem lehet ezeket az eladósodott cégeket ill. embereket a nevükön nevezni?
Talán akkor a lakosság is tudomást szerezne arról hogy eme cégek, emberek miféle kapcsolatban állnak Somogy Megye vezetőségével. Ellentétben Orbán Viktor kijelentésével igen is MINDENT A LAKOSSÁGGAL fizettetnek meg!!!!!!
Hagy ne részletezzem hiszen ezt mindenki tudja!
Adótartozás "más országokban" egy főben járó bűncselekmény és lehetetlen hogy az ilyen cégek folytathassák a tevékenységüket! Nálunk még mindent lehet hiszen a lakosság elég "birka" ahhoz hogy mindent megfizessen sz igazi adósok helyett! Mi még itt tartunk és változásra valymi kevés a kilátás!
-
1. beikes 2012. augusztus 1. 17:36
Miért nem lehet ezen cégeket, vagy embereket nevükön nevezni?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- Bíróvesztegetés a börtönből: az ítélet milliókért sem eladó
- Az intő nem megoldás: mediációval kezelik az iskola agressziót
- Halálos baleset: a helyszínen életét vesztette a 39 éves sofőr
- A gyerekvállalás kockázatai: szülés után csak álom a munka?
- Őrjöngés: kocsikat akart felgyújtani, mert elküldték a buliból
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





