SONLINE

Késő délutánra jár, most már jönnek az amerikaiak – ezzel fogad siófoki házának nappalijában, ami valójában rádiós bázis. Hét rádiókészülék van bekapcsolva egyszerre. Surrognak, sercegnek beszélgetésünk alatt végig. – Kiszúrom, ha engem keresnek; be kell legyek kapcsolva, mert benne vagyok a katasztrófavédelem rendszerében. Hatvanvalahány rádiós van regisztrálva országos szinten.

Az, hogy Turjányi József az egyik, szinte természetes. Nem véletlenül kapta meg a napokban a Somogy Megyei Sportszövetség életműdíját; világ- és Európa-bajnok rádióamatőrök sorát nevelte, volta magyar válogatott szövetségi kapitánya is, maga pedig hatvanötszörös magyar bajnok.

– Egy olasz beszél egy norvéggal, angolul – szűri ki az éterből. – Ez meg Málta. Akinek erre felé áll az antennája, azt jól hallom. Reggelente van úgy, hogy húsz-huszonöt japán is bejelentkezik rövid idő alatt, késő délután Amerika, este Dél-Amerika jön, a kettő között Európa, Afrika. De Afrikában ma is kevés még a rádiós. Persze, nincs olyan ország, vagy akár csak kis szigetecske, amit ne találtunk volna már meg a rádióhullámokkal. Hiszen a versenyzés mellett ez az egyik célunk: minél messzebbre jussunk, minél több Európán kívüli kapcsolatot teremtsünk. A szigetekkel együtt háromszázharminc – ennyi féle hívójelet igazoltunk már vissza Ausztráliától Eritreáig, a déli sarktól Szváziföldig, alighanem nincs is több a világon. Kapcsolatot teremtettünk még a Karácsony-szigetekkel is; a Spektrumon lehet látni, hogy a tarisznyarákok kedvelt petéző helye, más nemigen él az Indiai-óceáni szigeten. Sok helyütt legfeljebb csak bennszülöttek vannak, de persze ők nem rádióznak, viszont rendre járnak ezeken a kisszigeteken expedíciók, s mindig visznek magukkal egy hívójeles rádióamatőrt is, hogy információt adhassanak, tartani lehessen a kapcsolatot a külvilággal, az anyaországgal minden körülmények között. Mert a műholdak világában is bármi megtörténhet, összeomolhat a kommunikáció. A romániai forradalom idején a fiammal közvetítettünk a veszprémi gyógyszergyár és Marosvásárhely között, hogy milyen antibiotikumokra van szükségük. A délszláv háború során is csak a rádióamatőrök tudtak kommunikálni. A háborúban először mindiga hírközlést bénítják meg, de mi olyan sokan vagyunk és annyira mobilak, hogy minket nem lehet megsemmisíteni...

Csak vészhelyzet, vagy gyakorlat esetén lehet az információt harmadik személlyel, szervezettel megosztani, egyébként tilos; rádióamatőr csak rádióamatőrrel beszélhet. De persze nem volt mindig ilyen könnyű forgalmazni.
– Az ötvenes évek elején még nem alakulhattak rádióklubok, mert mindenkiről, aki morzézott, azt hitték, hogy angol kém – így Turjányi. – Én már a Pajtás újság 1949-es zsebnaptárából megtanultam a morzeábécét; elfütyültem, lekopogtam. Nagyszüleim világvevő rádióján én nem a Szabad Európát kerestem, hanem morzejeleket a rövidhullámon. A katonaságnál aztán tizedesként karhatalmi rádióállomás parancsnoka lehettem. Sorra nyertük a hadseregbajnokságokat, továbbszolgáló lettem, annyira élveztem, hogy rádiózhatok. 1971-ben szereltem le, és Siófokon a Kőolajnál helyezkedtem el; sok választás nem volt, matróz nem akartam lenni. Megalakítottam a rádióklubot, világbajnokságokat is hoztam Siófokra. Ma hetven tagunk van, ebből harmincöt versenyengedélyes, a többi műkedvelő, de ők is folyton ott ülnek a rádiójuk mellett.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Turjányi József lakása nem csak bázis,„múzeum” is. Mesélnek a falakon lógó képek, oklevelek. Három éve, hetvenedik születésnapján az „amatőrök királyává koronázták”, ahogy kell, koronával, palásttal. Diplomát alkotott, amit az kaphat meg, aki a legtöbb pontot gyűjti a balatoni bortermelő rádióamatőrökkel létesített kapcsolatok során; minél több bora van, annál több pontot lehet kapni érte. Az csak természetes, hogy felesége és fia is rádiós. Most is éppen versenyre készül a helyi fiatalokkal (ősszel Siófokon lesz az országos bajnokság, már azt is elkezdte szervezni), azt mondja, ez a legnagyobb probléma, az utánpótlás, s nagy kérdés, hogy a fiatalok meddig lesznek elcsábíthatók a rádiózásnak.

– Igaz, szerencsére vagy sajnos, de vannak már számítógépes versenyfeladatok is – jegyzi meg a friss életműdíjas. – A rendszerváltás nálunk a klubok hetven százalékát elvitte; megszűnt az MHSZ és elapadtak az anyagi források is. Nem lehet csodálkozni, hogy az oroszok, beloruszok, románok előttünk járnak, ezek nagyhatalmak a rádiótávírászatban, fizetnek, ha egy gyerek rádióamatőr lesz és a katonás stílust, fegyelmet is megőrizték.
Velük veszi fel a harcot és gyakran sikerrel a Turjányi-csapat (kis túlzással: a magyar válogatott), melynek „edzőterme” a klubalapító házának padlásszobája.

Másfél percük volt az űrturistával

HA 5 SIK Károly – Charles Simonyi hívójele. Az amerikai-magyar űrutazása során a siófoki rádióamatőrökkel is beszélt odaföntről. – A Keszthely motorosra zsúfolódtunk föl – emlékszik vissza Turjányi József. – Másfél percet kaptunk, s mire mindenki elmondta, hogy Laci, Rózsa, Irén, Eszter vagyok, már vége is volt...

De azért nagy becsben őrzi a képet a falon: antennáiknak is csak nehezen jutott hely a hajón. Versenyállomásuk, bázisuk egyébként a ságvári Landor-hegy, adótornyuk 300 méter magas az Adriai-tengerhez viszonyítva. Úgy mondja: ha Bécsben „zümmög egy légy”, azt már meg kell hallaniuk...

Exbányász Európa-bajnok a Bányász utcából

Turjányi József tíz-tíz éven át volt bányász (véletlen vagy sem, de ma a siófoki Bányász utcában él), hivatásos katona, műszerész és gazdasági vezető. Mert „ahogyan folyton képeztem magam, úgy léptem mindig előbbre.” Utolsó iskolája a pénzügyi-számviteli főiskola, amit azért végzett el, mert „a rendszerváltás után bele akartam látni a rendszer működésébe”.

Hívójelet 28 éves korában szerzett, aztán a siófoki rádióklub megalapítása után több mint tíz világbajnok versenyzőt és számos Európa-bajnokot nevelt. Ő maga is több mint tízszeres Európa-bajnok távírászatban és forgalmazásban. „Nem távírdászat, ahogyan egy katonai elöljáróm mondta, azok a postán vannak...”