Kövér István a választóit képviseli, nem pedig egy pártot
Kövér István Attila az 5-ös választókerületben indul, melynek három városa Marcali, Csurgó és Nagybajom. - Közéleti tevékenységem, valamint önkormányzati munkám adja a tapasztalatot és ismertséget, hogy a Somogyért színeiben ebben a választókerületben, ahol magam is élek, bátran elvállaljam a jelöltséget - mondta Kövér István Attila.
Kövér István Attila választási szlogenje: a vidék értékei az ország kincsei. - A választásra való felkészülés során szeretném elérni, hogy szavazáskor az emerek értékek és a hozzá köthető személyek melé tegyék le voksukat. Testvér a testvérnek, település a településnek ne legyen ellensége!
A Somogyért 20 pontos programja az embereket szolgálja. Kövér István Attila azt ígéri: a választóit képviseli, nem pedig egy pártot.
Kövér István Attila
48 éves, nős, egy 27 éves fiú édesapja. Húsz éve sikeres sütőipari vállalkozó és tizenhatodik esztendeje Nagyszakácsi polgármestere.
A Somogyért Egyesület alelnökeként a Megyei Közgyűlés tanácsnoka, illetve a Dél-dunántúli Idegenforgalmi bizottság tagja.
A Somogy Megyei Faluturizmus Szövetség elnöke. A nemzetközi hírnevet szerzett turisztikai rendezvény, a "Királyi szakácsok" találkozójának házigazdája.
A sonline.hu címlapjáról
- Más néven nyílik újra a Coke Club Siófokon
- Gyógyszerkísérletek nélkülözés ellen
- Rendőrök várták a kispuskás orvvadászt
- Afganisztáni misszió: újabb váltás indul Kaposvárról
- Kamionbaleset Tab és Kánya között a lezúduló esővíz miatt
- Még szovjet gázzal oltó is előkerült az ellenőrzésen
- „Anya nem jövök, világgá mentem!”
A sonline.hu legolvasottabb cikkei
- Devizaadósok: 3000 milliárdot kaszáltak a bankok jogtalanul?
- Megszállják az utakat a rendőrök, mindenkit megállítanak
- Pannónia fesztivál: szezont nyitott a rock a pusztán - fotók
- Afganisztáni misszió: újabb váltás indul Kaposvárról
- Május 26-27 a terepkaland: újra dübörög Somogybabod!
- Árokba csúszott egy kamion Tabnál a lezúduló esővíz miatt
- Lelőtte a gímbikát, de rendőrök várták a kispuskás orvvadászt
- Perre magyar: nyerhetnek a devizahitelesek a bankok ellen?
- Nagyponty-mészárlás a Balatonon: tiltás az utolsó pillanatban
A sonline.hu legvitatottabb cikkei
- Schmittnek nincs visszaút
- Hummerrel a jégre, beszakadt a Balatonba két terepjáró
- Dániel Péter öntött: vörös lett Horthy Miklós Kerekiben
- A kormány ellen, Árok mellett - demonstráció átütőerő nélkül
- Hitel és működési hiány nélkül 18 milliárdból tervez Kaposvár
- Árok mellett, Orbán ellen: Kaposváron tüntet a Szolidaritás
- Lamperth pontokba szedte az Orbán-kormány „bűneit”
- Búcsú a korkedvezménytől, újra mundérban a nyugdíjas rendőrök
- Nekihajtott az intézkedő rendőrnek az autós



