Különvonat hozta az úri közönséget
Mik ezek?
XKülönvonatok szállították a fővárosból Siófokra a lóversenyek úri közönségét. A századelőn tehát találtak megoldást a szezonhosszabbítás problémájára...
A korabeli feljegyzések szerint a fatribünös pálya a mai Delta étterem magasságában, a Balaton-parton állt. Már 1893-tól versenyeket tartott ott az Úrlovasok Szövetkezete. Országos, sőt, nemzetközi versenyek voltak ezek, hasonló pálya Poprádon volt, tehát a lovasok és az érdeklődők vagy a Tátra alá mentek, vagy a Balatonhoz jöttek.
Matyikó Sebestyén József siófoki helytörténész, a Kálmán Imre Emlékház vezetője arra emlékeztetett: Krúdy Gyula állandó vendég volt a hajdani lovaspályán, de a kor számos neves színésze is feltűnt a futamokon.
Zákonyi Ferenc azt írja a Siófok-kötetben: „A siófoki versenyek különös hírverést jelentettek a településnek. Az 1912-es első komoly lovastalálkozó fő futamát tízezer aranykoronával jutalmazták. Igen nagy pénz volt ez még akkor, és számtalan úrlovas és hivatásos zsoké vett részt a siófoki futtatásokon. A három egymást követő augusztusi napon amatőrök is összemérhették a tudásukat, de a legnagyobb számban, a hároméves nyeretlen lovak részére kiírt gátversenyben csak profik, hivatásos zsokék állhattak rajthoz. Az egykorú feljegyzések szerint az első nagy versenyt – nem tévedés! – a Tévedés nevű ló nyerte, „könnyű kenterben”.
Az első világháború után még tartottak versenyeket, de azután általános közfelháborodást kiváltva ingatlanspekulációs célból a területet felparcellázták.
Zákonyi Ferenc arra is emlékeztet a várostörténeti kötetben, hogy a második világháborút követő első idegenforgalminak nevezhető évben, 1946-ban máris a lóversenyek felélesztését, új pálya építését tervezték.
„Az elöljáróság levélben fordult a Magyar Ügetőverseny Egyesület elnökéhez, kérve, foglalkozzanak a gondolattal, felújítani a régi híres lóversenyeket. A versenypálya és a versenyek nem jöhettek létre, többek közt arra hivatkozva: az úri világot nem hozzuk vissza Siófokra. A pályát annak idején a Balatonkiliti fölött északra elterülő régi repülőtér területén gondolták kiépíteni. Kár, hogy nem valósult meg és azóta sem, egy 1952-ben rendezett esti villanyfényes concours-ugratóverseny kivételével, amelyet egyszer rendeztek a sportpályán, de azt azután már egészségügyi okokból nem engedték át e célra. Pedig jól megfigyelhető volt, hogy egy esti, már a hűvösebb, bódító melegség nélküli levegőben zajló verseny mennyire tetszik a közönségnek és mily hatalmas tömegeket vonzott...”
A múlt század elején sokan a Siófoki Színkör előadásai miatt keresték föl Siófokot. Ez a mai Jókai-park keleti sarkán állt, a korabeli beszámoló szerint „amolyan háromszáz személyes lehetett a nézőtér szép zsöllyékkel, nagy színpaddal.” Fellépett ott Fedák Sári, Blaha Lujza, Jászai Mari, Újházy Ede, Törzs Jenő, Rátkay Márton is. Az épületet az első világháború után lebontották, mert tönkrement.
Az agyaggalamblövő versenyek is színfoltjai voltak Siófok szezonvégi sportéletének. Ezeken gyakorta feltűnt és versengett Széchenyi Zsigmond is.
A kor hangulatának megidézésére pedig hívjuk segítségül a Pesti Napló egyik 1893-as számát: „A vendéglő nagy teraszán aranyos csészéből isszák a kávét, s frakkos legények sürögnek a konyakokkal. A fehér utakon hosszúharisnyás babák sétálnak, a gouvernanteok oldalán. Az uszoda előtt tarka gentlemanek gázolják a homokos vizet, és vörös ruhás asszonyok hasítják merészen a dagadó hullámokat. Rózsákkal kitűzött fiatalemberek udvarolnak a plázson. A kis vörös női szalonban egy rulettszerű zöld asztalnál száguldanak tova a Zinn-katonák...”
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









