Maguknak adtak pénzt a döntéshozók, nem a civileknek?
Mik ezek?
XA hónap közepén döntött a Nemzeti Civil Alapprogram dél-dunántúli kollégiuma a civil szervezetek pályázatainak támogatásáról. A grémium 407 millió forintot osztott szét 1217, ezen belül több mint négyszáz somogyi – ebből 110 kaposvári – pályázó között.
– Nem sajnáljuk a pénzt egyetlen nyertestől sem – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Oláh Lajosné kaposvári alpolgármester –, ám szeretnénk felhívni a figyelmet bizonyos anomáliákra. A kiosztott pénzből több mint 36 millió forint olyan szervezetekhez került, melyek valamilyen formában kapcsolatba hozhatók a döntéshozókkal. A legtöbb pályázó a kért összeg 30-50 százalékát nyerte el, ám a kollégium tagjaihoz köthető szervezetek akár a remélt összeg 80-90 százalékát is megkapták.
Döntés északon
A kollégiumtagok egyetlen forintot sem adhattak saját szervezeteiknek – reagált az alpolgármester által elmondottakra Kiss Szabolcs, a dél-dunántúli kollégium elnöke. – Éppen az összeférhetetlenség miatt az érintett szervezetek pályázataikról egy másik kollégium, a mi esetünkben az észak-magyarországi döntött, azaz nem volt ráhatásunk a megítélt összegek nagyságára.
Oláh Lajosné alpolgármester szerint a támogatások vesztese egyértelműen a kaposvári Roxínház és a Napkerék Egyesület, melyek mindössze száz-százezer forintot nyertek működési költségeikre. Nyertesként a kollégium elnökéhez, Kiss Szabolcshoz – és így az alpolgármester szerint közvetve Gyenesei Istvánhoz – köthető Somogy Polgáraiért Alapítványt – 700 ezer forintot nyert – és a Dél-dunántúli Emberekért Szövetség – 350 ezer forintos támogatás –, valamint azok a roma szervezetek, melyek Bogdán Sándor kollégiumtaghoz köthetőek – a Somogy megyei Minoritás Egyesület és a Somogyi Romákért Egyesület összesen több mint 3 millió forintot kapott, míg a többi somogyi roma szervezetnek néhányszázezer forintot osztottak ki.
– Ez persze nemcsak a somogyi kollégiumtagokról mondható el – tette hozzá Oláh Lajosné –, a pécsi nyugdíjasok szervezete, melynek elnökhelyettese tagja volt a grémiumnak 2,7 millió forintot nyert, míg a kaposváriak hasonló szervezete 250 ezer forintot. Vagy a Somogy Táncegyüttes 656 ezer forintja eltörpül a Misina Táncegyüttes másfélmilliója mellett...
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 14 hozzászólás érkezett-
14. vass.andi 2009. július 29. 11:16
Kedves Nyilatkozat tevő és Fórumozók!
Az NCA Dél-Dunántúli Regionális Kollégiumának tagjaként, csupán saját magamat, mint érintettet képviselve, az alábbi kiegészítéseket tenném!
Elsőként kikérem magamnak, azt hogy politizálással "vádolnak". Világéletemben civilként doloztam, döntéseimet is így hozom, bármely "érában" pályázatértékelőként, civil szakértőként több mint 8 éve. Az NCA Dél-Dunántúli Regionális Kollégiuma döntéseit szakmai alapon hozta, értékelve a benyújtott pályaműveket. A tiltakozóknak javaslom olvassák el újra a benyújtott pályázati dokumentációkat, és gondolják át, hogy minden információt a döntéshozók rendelkezésére bocsátottak-e. ... Ugyanitt szeretném felhívni Alpolgármester Asszony figyelmét ama egyszerű tényre, hogy az NCA Dél-Dunántúli Regionális Kollégiumának illetékességi területe elsősorban nem Kaposvár város, hanem a régió minden kis és nagytelepülése egyaránt. Nem gondolom, hogy minden civil lépés mögött politikai szándékokat kellene sejteni, és azt sem, hogy félinformációk alapján azonnali támadásokat intézni korrekt és egyenes dolog.
Kedves kommentezők: a döntések minden esetben vitathatóak, és sosem fogunk mindenki számára jó megoldást találni, de mindannyian igyekszünk megfelelni a velünk szemben támasztott CIVIL elvárásoknak.
További szép napot! -
13. Kiss Szabolcs 2009. július 28. 14:59
Nem mindha annyira érdekelne Kedves Parlagfű, hogy mit gondolsz, de mi Közép-Dunántúlt bíráltuk.
Szerintem éppen Te politizálsz.
Ha-ha-ha -
12. parlagfű 2009. július 28. 14:10
Nekem speciel lesülne a bőr a pofámról. csak ez a probléma. legalább maradnál csöndben.
Esetleg észak.magyarországot pedig ti bíráltátok?
Látod, ezért undorodom a politikától. -
11. KaposTacsi 2009. július 28. 12:40
de durva! A politikai hadviselés begyűrűzött a kommentekbe is!
El is megyek most hányni.... -
10. Kiss Szabolcs 2009. július 28. 12:36
Kedves Parlagfű!
És mi ezzel a probléma? -
9. parlagfű 2009. július 28. 12:09
Talán azt sem ártana tisztázni, hogy Gyenesi exminiszter úr alelnökét Kiss Szabolcsnak hívják. http://www.nca.hu/?page=testulet/details&usgr_id=10&menu=ftr&ftr_id=895
-
8. toponár 2009. július 28. 11:05
Kedves Szabolcs! Az itt nem megjelenő közleményt már olvastuk. Azzal sajnos a politikusokra manapság oly gyakran jellemző hibába esett. Teljesen félrebeszél.
-
7. KaposTacsi 2009. július 28. 08:01
4. Kiss Szabolcs-> azért nem látszik a vége mert valahonnan akarod idemásolni (valószínűleg a ctrl+c és ctrl+v módszerrel) de az eredeti oldalon más a karakterkódolás mint itt és az itteni karakterkódolás szerint illegal charachter jön ott ahol elvágja.
Vannak lehetőségek hogy hogy lehet kiküszöbölni de legjobb ha simán begépeled. -
6. Tschibe 2009. július 27. 20:10
Nyerjünk, de ne a legtöbbet. Oszt jónapot!
-
5. demoklesz kardja 2009. július 27. 17:16
Magyarisztánban az a szokás, hogy létrehozzák a több párt rendszert, majd rögtön a civil szervezeteiket és ahhoz egy pályázati jogszabályvédelmet és kész a korrupció legalizálása. Ha valaki mégis alakít egy valós civil szervezetet, akkor azt semmibe veszik, mert honnan jött kinek a hátszelével.stb. Ez a civil szervezetek létrehozásában a kormány és az ellenzék is masszívan kiveszi a saját pénzét! És a valódi civileket ki képviseli? Senki, mind ezidáig, mert a Magyarok Szövetsége ezt felvállalta, hogy egy országos és határon túli összmagyar civil erőt-akaratot mutasson fel és ahogy kell, megfordítsa a politikusokat a lovon. Kétkamarás parlamenti demokráciával kell működnie az országnak tovább! Működnie és nem tönkremennie!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









