SONLINE

– Nem szeretem a pókot! – jelentette ki egy szöszke kislány, s amennyire csak lehetett, hátrébb húzódott a kiállított nyolclábútól. Persze arra azért vigyázott, ne lépjen le a zöld pallósorról, hiszen akkor elnyelte volna a mocsár...

A megyei múzeum tárlata ugyanis a mese világába kalauzolta a gyerekeket, s az út, melynek két oldalán megelevenedtek az eddig jórészt könyvekből, rajzfilmekből ismert szereplők, egy képzeletbeli lápvidéken vezetett keresztül. S bár az apróságok eleinte még láthatóan tamáskodtak, Őszi Zoltán közművelődési munkatárs olyan élethűen ecsetelte a képzeletbeli világot, hogy hamarost elhitték, ha letérnek a kijelölt útról, elnyeli őket a feneketlen ingovány.

– Akkor neked a pók fenevadnak számít – magyarázta Őszi Zoltán a kislánynak, s hozzátette, maga is hasonlóképp érez. A sündisznót viszont mindenki szerette, főként miután kiderült, a mesék nagy bölcse a tüskéshátú, aki furfanggal még a nyulat is legyőzte a nagy erdei futóversenyben.

A füredi óvodások tátott szájjal hallgatták az előadást, melynek, talán észre sem vették, maguk is aktív szereplőjévé váltak.
– Ez mi? – hangzott fel újra és újra a kérdés, amikor egy újabb állathoz ért a csoport.
– Róka – hallatszott a bizonytalan válasz több helyről, egy foghíjas kiskölyök pedig felismerni vélte a kutyáját a farkasban. A tyúkkasról a nyúlketrec jutott eszükbe, a tehénkolompról pedig egyetlen kivétellel a tarisznya.
– Kolomp! – kiabálta túl a többieket egy nagy kék szemű kislány, majd boldog arccal zsebelte be a dicséretet, hogy az eddigi összes ovis közül egyedül ő tudta a helyes megfejtést.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Jutalomból ő rázhatta meg először az ormótlanságot: két kézzel alig bírta tartani, de addig ügyeskedett, míg végre sikerült kellően meglóbálnia. Aztán persze a többiek is próbát tehettek. A birkák nyakába való csengő hangja persze jobban tetszett mindenkinek, a legnagyobb sikert viszont a víz alatti világot bemutató, sötétített kunyhóféleség aratta a kis hableánnyal.



Boldog-sikítozó gyerekek kukucskáltak ki a bejárati lepel mögül, alig lehetett őket visszakönyörögni a meseútra, ahol az állatok mellett a korabeli eszközökkel, ruhákkal, használati tárgyakkal is megismerkedhettek. És a vaddisznóval, a gólyával, a sassal, az egérrel, melyek ugyan alig, vagy egyáltalán nem hasonlítottak a mesekönyvekből és rajzfilmekből általuk ismert alakokra, de így sokkal izgalmasabb volt számukra, hiszen testközelből – ha nem hangozna morbidan a kitömött állatok esetében –, élőben találkozhattak velük.

A túra végén külön fejezet járt az ördögöknek, melyekre hamarost maguk is szert tehettek a gyerekek, hiszen Stepán Kata múzeumpedagógus segítségével a kézműves foglalkozáson mindenki saját ördögöt készíthetett. Akinek még ezután is maradt energiája, óriási kockakirakósból mesejeleneteket rakhatott ki, ám erre már kevesen vállalkoztak: a tárlat és a foglalkozás a még a legnagyobb energiabombákat is kimerítette.