Mi lett a mintaprojektből? Polgármester a vádlottak padján
Mik ezek?
XElképedve olvasta Pollák Tibor ádándi polgármester cikkünket: olyan cselekményekkel vádolja az ügyészség, amik egy korábbi, áprilisi vádiratban még valóban szerepeltek, ugyanakkor június 6-án éppen az ügyészség módosította azt a vádat. Jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével vádolják egyébként Pollákot a 2003 és 2007 közötti, államilag támogatott egészségház-beruházás kapcsán. Azt is írtuk az ügyészségi közlemény nyomán: „Három év alatt egy egészségügyi centrumnak kellett volna épülnie Ádándon.”
Egyetlen tégláról se bizonyosodott be, hogy a magam hasznára fordítottam volna
– E mondatnak az az olvasata, hogy valójában fel sem épült a rendelő, holott már négy éve működik – mondta az ádándi polgármester. – A vádat pedig június 6-án úgy módosította az ügyészség, hogy négy rendbeli jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével vádolnak, nincsen már szó más bűncselekményekről és folytatólagosságról sem. Egyetlen fiktív számla kibocsátására sem került sor. Három évig tartó rendőrségi és pénzügyőrségi vizsgálat előzte meg a vádemelést, mert 2008-ban névtelen feljelentést tettek ellenem a falubeli politikai ellenfeleim. Csalásnak és sikkasztásnak indult, de egyetlen tégláról se bizonyosodott be, hogy a magam hasznára fordítottam volna, pedig még a zártkerti szőlőmet is megvizsgálták.
A polgármester jogosulatlanul szerezte meg a vissza nem térítendő támogatást – áll az ügyészségi közleményben. Pollák Tibor erre úgy reagált: – Az ügyészség által kirendelt szakértő talált néhány olyan számlát, amely szerinte nem alátámasztott. Zömében murvázásról, területrendezésről és hasonlókról van szó, azt mondja a szakértő, hogy feltehetően nem lett annyi anyag felhasználva, amennyit elszámoltunk. Mi az, hogy feltételezhetően? Hogyan lehetne ellenőrizni, főleg utólag, hogy a közmunkás öt, vagy tizenöt lapát cementet dobott a keverőbe? Azt is mondja a szakértő, hogy a parkoló alá csak 10 centinyi murvaréteget ismer el, holott mi 40 centit raktunk a számlák alapján. Igen, mert ennyit ír elő a szabvány. Vagy van egy 5397 forintos csempeszámla, amit a hivatal dolgozói véletlenül az egészségház-építéshez könyveltek, holott a községházánál lett felhasználva az ottani fűtéskorszerűsítés során. Ha valóban manipulálni akarunk, akkor ilyen, 5400 forintos számlával tesszük?
A polgármester furcsállja, miként írhatja az ügyészség, hogy az egész állami támogatást jogosulatlanul szerezték meg, amikor a kifogásolt számlák összértéke bruttó 1,7 millió forint. – A vádiratban mégsem az szerepel, hogy ennek a 70 százalékát, azaz 1,2 milliót igényeltünk jogtalanul, hanem hogy a teljes, 10,7 milliót szereztük meg így. Hogy is van ez, az 1,2 millió hogyan lett 10,7? Az első bírósági tárgyalás már lezajlott, ott ezt meg is kifogásoltam. Azért sem bánom egyébként, hogy ilyen szakaszba jutott az ügy, mert bízom benne, hogy a bíróság előtt bebizonyosodik, hogy nem csaltunk. Azt elismerem, hogy adminisztratív hibák történtek, de ez nem azonos azzal, hogy a polgármester tudatosan, szándékosan megkárosította volna az államháztartást.
Annyi hibát, amennyit Ádándon találtak, a legtöbb hasonló léptékű önkormányzatnál találni lehetne, ahol beruházások történnek – véli az ádándi polgármester. – Hiszen az való igaz, hogy a polgármester a „mindenes” egy Ádánd-léptékű településen, nincsenek különböző szakemberek, osztályok, csak az a kérdés tehát ma Magyarországon, hogy kit jelentenek fel és kit nem – így Pollák Tibor. – Lejáratásra ez kiválóan alkalmas. Csak érdekességként: egy 2008-ban készült, díszes minisztériumi kiadvány 41 hazai mintaprojektet mutat be, köztük két Somogy megyeit, s az egyik éppen az ádándi egészségház. Átvizsgálták a különböző területfejlesztési és minisztériumi megbízottak a beruházást, mindent rendben találtak, máskülönben hogyan merték volna mintaprojektnek nevezni?
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. andibandi83 2011. június 20. 10:04
Aki helybéli, az tudja, itt hadjárat folyik a Polgármester Úr ellen nem éppen a legtisztességesebb eszközökkel. Remélem, hogy sikerül kikeverednie ebből az egész sz*rságból, mert undorító ami itt évek óta zajlik a személye ellen. Hajrá Tibor!
-
3. kavarogép 2011. június 19. 13:29
1. KiRaKaT...az előző cikket nem ő írta :-)!!!A polgármester (úr) pedig mintha nem az újságírót marasztalná el...amit mond,nekem olyan,mintha azt mondaná,hogy az ügyészség valótlant állít,vagy nem megfelelő papírt adott oda a sajtónak...Ezt azért kétlem...Egy ilyen nyilatkozat nem úgy kerül az újságíró kezébe,hogy az bemegy az ügyészségre pl,és ott elkezd kutakodni magában,s ami először a kezébe akad,azt leadja...Ha pedig mégis vmi tévedés történt a cikk megírásánál,én biztos alátámasztanám az eredeti,s érvényben lévő (vicc) dokumentumokkal!
-
2. kavarogép 2011. június 19. 13:16
az előző cikk van már talán egy hetes is....sztem jobb lett volna nem reagálni rá...
-
1. KiRaKaT 2011. június 19. 13:15
Tisztességesebb lett volna, ha az ügyészség vádaskodásának azonnali közlése helyett előbb megkérdezte volna az újságíró az érdekeltet!
Főleg a mai világban, amikor a Magyar Ügyészség felsőbb utasításra sorra gyártja a koncepciós ügyeket, kételkedni kell minden egyes lépésében.
Már Somogy sem kivétel, lásd Szima ügy.
Biztos vagyok benne, hogy Fónai úr legközelebb óvatosabb lesz, mert jó újságíró.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





