Michelin-csillagos séf a Kistücsök étteremben - fotó

Mik ezek?
XVeje, a séf, Alessandro Gavagna közben a vadonatúj konyhában irányította a személyzetet, ahol még kilenc féle különleges fogás készült. A legfinomabb talán a kíméletesen rózsaszínre sütött szarvasérmék voltak pisztráng-kaviárral és pisztáciakrémmel, de vetekedett ezzel a bodzavirág-sziruppal kínált tárkonyos túrófalatka, az Ebihalak fantázianevű szaggatott tésztamorzsák cikória rózsaszirommal, gránátalma magokkal és zsírszegény salsiccia kolbásszal, vagy például a háziecet-permettel megbolondított sorbet. Mintha a LaSubidába ült volna be az ember. A Collio borvidék szívében lévő LaSubidába, amelynek falát egy Michelin-csillag ékesíti.
– Mindig szerettem Észak-Olaszországot, sokszor bejártam már kóstoló körutamon. Egy alkalommal barátaink a LaSubidát ajánlották, amiért máig hálás vagyok – idézte föl a Kistücsök tulajdonosa-üzletvezetője, a nemrég Az év somogyi emberének választott Csapody Balázs. – Ahogyan megláttam az épületet, majd megkóstoltam az étkeket, rögtön arra gondoltam: ez az, ilyet akartam mindig én is! A miénkhez hasonlóan családias hangulatú az étterem, s azt vallják, amit én is már régóta, hogy az alapanyagokat, ha lehet, akkor a környékről kell beszerezni. Ők a térség turisztikájának, borútjának mozgatórugói.
Amíg – Csapodyék fogadósságának 20. évében – átépítették a balatonszemesi éttermet, tavaly novemberben a stáb az egy Michelin-csillagos olasz étteremben sütött-főzött – ez azért nem akármilyen elismerés! S az ottani személyzet most visszaadja a munkát.
A menü minőségével mindenki – neves séfek, étteremtulajdonosok, gasztronómiai szakírók – rendkívül elégedettek voltak. Így például Tolvaly Ferenc, a konyhájáról ugyancsak híres Chateau Visz tulajdonosa is. Aki szerint egyelőre Somogy megyébe – s egyáltalán a magyar vidékre – nem kerülhet Michelin-csillag, mert a szakmai zsűri sajnos nem hajlandó távolabbra látogatni Budapestnél.
Michelin-csillagos menüt – a hozzá dukáló rendkívüli borokkal – most mégis sikerült ide hozni...
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- Hummerrel a jégre, beszakadt a Balatonba két terepjáró
- A kormány ellen, Árok mellett - demonstráció átütőerő nélkül
- Hitel és működési hiány nélkül 18 milliárdból tervez Kaposvár
- „Ezeknek elgurult a gyógyszere!” Kormányűző tüntetések Somogyban
- Véresre pofozott egy diáklányt egy kaposvári iskolaigazgató
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Abból, hogy két ember nem érti meg egymást, nem következik, hogy az egyik hibás. Beauvoir-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Pazar piték
Lágy, omlós tészta fogja körül a gazdag tölteléket, ami lehet édes és sós is. Gyümölcs, mák, dió, túró, de gomba, hús és zöldségek is kerülhetnek bele. Még tortának is készíthető!









