Narancsszüret: faluról falura hengerelt a Fidesz
Mik ezek?
XPálmajor a megye legfideszesebb települése, a döntően romák lakta faluban a szavazatok 95 százalékát hozta a Fidesz-KDNP (országos választási eredménye 52,7 volt.) Az MSZP Alsóbogáton szerepelt legjobban, de országos eredményének (19,3) jóval több mint kétszeresével, 44 százalékkal sem tudott nyerni. Ennek két szavazat híja volt, 68-at kaptak a rivális 70-nel szemben. A Jobbik somogyi „fellegvára” Rinyaújnép, de a területi listás szavazati átlaguk (16,67 százalék) duplájával (35 százalék) sem értek föl a csúcsra, ennek is két szavazat híja volt; nyolc támogatójukkal szemben a választás nyertese itt tízet kapott.
Ez a három legkézenfekvőbb somogyi legje a 2010-es parlamenti választásoknak, már ami a területi listákra adott szavazatokból kiderül. Az adatok vizslatásakor le kell szögeznünk, inkább érdekesek, mint sorsdöntőek. Sorsdöntőnek a választási forduló országos eredménye tekinthető. Ez egyetlen pártnak jelenthet rövidesen kétharmados parlamenti támogatottságot, és nem mellesleg ez a párt a 176 egyéni választókerületben egyetlen helyen csúszott a második helyre, 119 helyen (köztük a hat somogyi választókerületben) sima elsőkörös győzelmet szerezve. Erre a húsz év alatt közelítő példa sem akadt. 2006-ban kizárólag Lamperth Mónika (MSZP) és Szászfalvi László (Fidesz-KDNP) várhatta karosszékében hátra dőlve a második fordulót.
Az első forduló somogyi eredményeinek vizsgálata a pártok számára lényeges. A „fogyasztói”, választói magatartástrendek lassan változnak a tradicionális balliberális-konzervatív törésvonalak mentén. Balosnak hitt harcálláspontok lehelik ki lelküket, a fordítottjára jelenleg nem igen van példa. Narancsba borult az ország. Az angolszász kétpólusú berendezkedésre azonban kár még készülni, legalábbis ezt mutatja a szélsőséges-radikális Jobbik – sokak számára félelmetes, s e sokakkal együtt a nemzetközi figyelem számára is aggasztó – eredménye. A két pólust nem kényelmesítheti el a Lehet Más a Politika (LMP) sikere sem, akik a semmiből vitték át magabiztosan a parlamenti küszöböt.
Somogy messze van már a kilencvenes évek politikai preferenciáitól, amit talán Horn Gyula egyéni képviselői indulásával lehetne jellemezni. A későbbi miniszterelnök 1990-ben a 4. számú balatonboglári választókerületben a második fordulóban a 2. helyen végzett. Azon a Balaton-parton, ami Somogyban erősen jobboldalinak számít. A 2010-es adatok megerősítik ezt, az MSZP északon gyengén szerepelt. Ennél gyengébb már csak a marcali 5. választókerületben volt. Mindezek összefüggenek persze a pártok egyéni jelöljeinek ismertségével, népszerűségével, vagy éppen a jelöltek – esetleg ismertségük, népszerűségük – hiányával.
A választókerületi listás összesítésekből látszik, a parlamenti pártok közül a Fidesz-KDNP a marcali, az MSZP a kaposvári, a Jobbik a marcali, az LMP a kaposvári térségben a legerősebb. Ezek közül a Jobbik szereplése marad el az országos átlagától. Erősnek – átlagon felülinek – mondható még a Fidesz-KDNP a boglári, a siófoki és a barcsi, az MSZP a Kaposvár és környéki és a barcsi térségben. A Jobbik és az LMP a többi választókerületben rontotta az átlagát. Ez a somogyi Jobbiknak a szikár eredményeket nézve kudarc. A somogyi LMP mentsége: csak két helyen tudott egyéni jelöltet indítani.
Az egyéni választókerületi küzdelmek terepe színesebb eredményt hozott a listásnál. Nem minden településen és/vagy szavazókörben (sok helyütt egy szavazókör a település) nyert a Fidesz/KDNP. A szocialisták somogyi végvárában, Alsóbogáton Kolber István (MSZP) 24 szavazattal végzett Gelencsér Attila (Fidesz-KDNP) előtt, 81 szavazatot kapott. Taszáron, ahol a repülőtér elbukása legújabban a baloldali képviselőhöz kötött kudarc, Gelencsér 40 százalékot kapott, Kolber meglepetésre 30-at. A települések többségében fölényesen nyert a fideszes jelölt. Kaposváron Heintz Tamást egy szavazókörben, még a lakótelepeken sem győzte le Lamperth. Ez országos tapasztalat: nem az arc, hanem a platform számított.
Rinyaújnépen, ahol a Jobbik a legjobban szerepelt, nem tudott nyerni a jelöltje, Egervári József, itt Gyenesei István 14 szavazatával hozta a körzetet. A somogyértes 22 százalékos eredménye sok településen borította a papírformát, de ezzel együtt sem tudott a második fordulóra jogosító eredmény közelébe kerülni. Vona Gábor pártjának második legerősebb településén (Kelevíz, 28 százalék) a KDNP-s Szászfalvi Lászlót nem tudta ugyan megközelíteni, de második helyre került a jelölt, Széll Károly (36 szavazat) egy vokssal legyőzve Suchman Tamást (MSZP). Az erős emberek eme körzetében (sok ilyen van Somogyban) nem osztottak lapot sem a somogyértes Kövér Istvánnak, sem a Torgyán-párti Boros Milánnak.
| SOMOGYI VÁROSOK MSZP (%) FIDESZ (%) Jobbik (%) LMP (%) | ||||
| Nagyatád | 25,15 | 51,15 | 15,14 | 7,54 |
| Igal | 24,45 | 57,99 | 9,56 | 7,99 |
| Balatonföldvár | 24,41 | 53,89 | 11,71 | 9,99 |
| Marcali | 24,11 | 53,02 | 16,58 | 5,30 |
| Kaposvár | 23,47 | 53,42 | 13,80 | 8,45 |
| Tab | 22,15 | 55,44 | 14,05 | 8,37 |
| Barcs | 21,73 | 59,29 | 12,45 | 5,49 |
| Siófok | 20,45 | 56,63 | 14,00 | 8,23 |
| Fonyód | 20,19 | 56,11 | 13,30 | 10,40 |
| Balatonboglár | 20,01 | 57,11 | 12,80 | 10,09 |
| Kadarkút | 19,03 | 65,11 | 11,85 | 4,01 |
| Lengyeltóti | 18,29 | 57,63 | 19,81 | 4,27 |
| Zamárdi | 17,19 | 64,99 | 10,25 | 7,57 |
| Csurgó | 17,07 | 63,23 | 15,52 | 4,19 |
| Balatonlelle | 16,64 | 61,32 | 14,09 | 7,94 |
| Nagybajom | 16,34 | 62,19 | 17,44 | 4,03 |
| Az MSZP 10 legjobb eredményű települése Somogyban | |||
| Település | Érv. | MSZP | % |
| szav. | szava- | ||
| száma | zatok | ||
| Alsóbogát | 153 | 68 | 44,44 |
| Orci | 295 | 109 | 36,95 |
| Szorosad | 64 | 23 | 35,94 |
| Buzsák | 611 | 212 | 34,70 |
| Hosszúvíz | 32 | 11 | 34,38 |
| Főnyed | 38 | 13 | 34,21 |
| Gige | 172 | 58 | 33,72 |
| Somogydöröcske | 78 | 25 | 32,05 |
| Somodor | 214 | 66 | 30,84 |
| Csombárd | 159 | 48 | 30,19 |
| A Fidesz 10 legjobb eredményű települése Somogyban | |||
| Település | Érv. | MSZP | % |
| szav. | szava- | ||
| száma | zatok | ||
| Pálmajor | 130 | 124 | 95,38 |
| Rinyabesenyő | 79 | 75 | 94,94 |
| S. bükkösd | 52 | 47 | 90,38 |
| Edde | 92 | 81 | 88,04 |
| Szőkedencs | 135 | 116 | 85,93 |
| Csököly | 536 | 445 | 83,02 |
| Istvándi | 200 | 165 | 82,50 |
| S.udvarhely | 624 | 511 | 81,89 |
| Cs.nagymarton | 82 | 67 | 81,71 |
| Pamuk | 117 | 95 | 81,20 |
| A Jobbik 10 legjobb eredményű települése Somogyban | |||
| Település | Érv. | MSZP | % |
| szav. | szava- | ||
| száma | zatok | ||
| Rinyaújnép | 23 | 8 | 34,78 |
| Kelevíz | 133 | 37 | 27,82 |
| Bábonymegyer | 322 | 88 | 27,33 |
| Kára | 37 | 10 | 27,03 |
| Kereki | 281 | 74 | 26,33 |
| Segesd | 887 | 233 | 26,27 |
| Somogyszil | 352 | 92 | 26,14 |
| Látrány | 637 | 164 | 25,75 |
| Jákó | 246 | 61 | 24,80 |
| Bálványos | 216 | 53 | 24,54 |
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 15 hozzászólás érkezett-
15. zihalo 2010. április 21. 11:44
Korábbi bejegyzésemben fölhívtam a szerző figyelmét, hogy a két utolsó táblázat fejléce rossz. Meg arra, hogy az első táblázatnak is lehetne fejléce, hogy könnyebben érthető legyen. Aztán kértem a Sonline munkatársait, hogy töröljék ki bejegyzésemet, miután kijavították a táblázatokat (nehogy engem nézzenek hülyének az hozzászólók). A törlés megtörtént, a javítás nem.
Innentől kezdve valaki mást lehet hülyének nézni. -
14. barabás 12 2010. április 20. 20:15
Mindenki elnyeri méltó jutalmát/büntetését-tartja a mondás.Milyen igaz!
Az MSZP 8 évét büntette a magyar nép.Bebizonyította,hogy nem lehet becsapni,hazug ígéretekkel ámítani tovább.Elég volt!
Gratulálok a falvak,városok lakóinak,akik segítségével sikerült kiakolbólítani a sok kommunista-kapitalistát a hatalomból,akik semmi mással nem törődtek,csak a saját zsebük megtömésével,a nemzet javainak ellopásával,kiárusításával.
Gratulálok a FIDESZ-KDNP színeiben mandátumot kapott képviselőinknek.Kívánom,hogy szolgáljanak rá a bizalomra,amit a néptől kaptak.Adjon az Isten munkájukhoz erőt,egészséget,kitartást!
HAJRÁ FIDESZ!
-
13. magyarmaja 2010. április 20. 19:18
Az eredmény önmagáért beszél,erre vártunk nyolc évet.6:0 ez felér egy VB-i cimmel.Hajrá Somogy összes Fideszes Képviselője.Megcsináltuk!!!!
-
12. Rosszkislány 2010. április 20. 17:34
A szavazáson az emberek választanak. Döntenek. A tapasztalataik és a véleményük alapján.
Eddig az mszp döngölt! Az fájdalmas volt! -
11. pisces 2010. április 20. 17:22
Kedves rudi52! Figyelemre méltó primitívségéről, ha kérhetném ne tegyen le, mert pártjának sorsát ezzel a hihetetlenül ócska szövegével, ugyancsak megpecsételi! A suttyóság kedves látom nem lanyhul, csak így tovább!
-
10. Dietman 2010. április 20. 17:04
rudi 52! Ha figyelemesen megnézed a falusi listákat jobbára láthatod, hogy a kistelpülések között semmilyen összefüggés nincs ki miért szerepelt jobban.
Félreértések végett: Az MSzP nem most szerepelt le! Hanem a 8 év alatt! Most csak a biszonyítványt kapta meg!
Ráadásul most is a mocskos hazug megtévesztő eszközeivel próbál egyes budapesti körzetekben megtévesztéssel vagy lebeszéléssel agitálni.
Mond ez nálad belefér???
Mielőtt mocskolnád a nyerőben lévő fideszes politikusokat nézzél már magadba!!!
A jobbik megerősödése az MSZP töketlenségének és káosz keltésének a következménye! Ahol nincs rend, ott a radikálisok erősödnek. Nézzd már meg a jobbik helyi képviselőjét? Szintén agresszív uralkodó típus tele balhékkal és problémákkal!
Hajrá Viktor! -
9. kvárilakos 2010. április 20. 15:46
kérdezem a jobbikos elvtársakat, miért egy pestről ide delegált, volt mszmp-s tag képviseli az a tizenvalahány százaléknyi jobbikos szavazót aki még valszeg soha nem járt a megyénkben???
-
8. rudi52 2010. április 20. 15:24
6
Sokeszű a Vona soha nem volt elvtárs, ellentétben a teljes fidesz vezérkarral! -
7. sahara 2010. április 20. 13:55
Mi az, hogy nem arcra, hanem platformra szavaztak?!
Heintz Tamás nagyon jó arc! Korrekt, becsületes politikus!
Csodásan voksolt az ország! Meglátják, jó lesz! -
6. kvárilakos 2010. április 20. 10:48
rudi, vona elvtárs 2/3ról beszélt, hogy megszerzik. ezzel szemben még a szocikat se tudták lenyomni. vége a dalnak nálatok. köszönhetően a futónak, meg a hozzá hasonlóknak. jóval az orszgáos átlag alatt szerepeltetek kaposváron. somogyot meg egy nem somogyi képviselő a parlamentbe aki bevásárolta magát a jobbikba az mszmpből
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









