Négykor vetnek véget a zenének – új nyári rendszabályok Siófokon

2016. március 7. 16:33 , Legutóbb frissítve: 2016. március 7. 17:23 Fónai Imre

A Petőfi-sétány most

Már „csak” évi 43,5 millió forintjába kerül Siófoknak a legforgalmasabb nyári korzó, a Petőfi sétány új rendjének kialakítása, és ezt már egyhangú szavazással el is fogadta a város képviselő-testülete. Ahogyan megírtuk, első körben egy 90 és egy 60 milliós költségkalkuláció készült, ám egyik sem nyerte el a képviselők tetszését.

Mik ezek?

X
A sorban látható gombokkal a webes közösségi hálózatokon - Facebook - fejezheted ki egy kattintással tetszésedet vagy
oszthatod meg a cikkel kapcsolatos véleményedet ismerőseiddel.

"Tetszik" / "Like" gomb. Ezzel a gombbal a Facebookon fejezheted ki tetszésedet a cikkel kapcsolatban - üzenőfaladon
egyszerűen csak annyi jelenik meg, hogy kedveled ezt a cikket. Ha most éppen be vagy jelentkezve a Facebookra, akkor azt is
látod, hogy ismerőseid közül valakinek tetszett-e már ez az írás. Ha nem vagy bejelentkezve, a gomb megnyomása után ezt
egyszerűen megteheted. (Ez a gomb tényleg csak egy szimpla tetszésnyilvánítás - ha a cikkel kapcsolatban egyből véleményt is
megosztanál, akkor használd a cikk alatti szürke hátterű sorban található "Facebook" feliratot.)

A felugró ablakban beírhatod véleményedet is, és ha épp nem vagy bejelentkezve, egyben azt is megteheted.

Harminc fős biztonsági személyzet, kamerák, három áteresztő-szűrőpont – a legfontosabb újdonságok. Az új rendszabályok a főszezonban pénteki, szombati és vasárnapi napokon 18 és másnap reggel 6 óra között lesznek érvényesek. A sétány üzleteinek hajnali négy órakor be kell szüntetni a zeneszolgáltatást és ötig mindegyiknek be kell zárni. Az első variációban még három órás záróra szerepelt, ahogyan azonban a testületi ülésen elhangzott, kompromisszum született az érintett vállalkozókkal. Lengyel Róbert polgármester azt mondta: a részletekről még egyeztetni kíván a Balaton-parti Kft. által alkalmazott biztonsági vezetővel, ahhoz azonban ragaszkodni fog, hogy közterületen, vagy közterületről látható helyen pucér táncosnők éjfél után se lehessenek, „aki meztelen nőt akar nézni, megtalálja máshol, az emberek többsége erre nem kíváncsi”.



Tíz éve a Petőfi sétány vállalkozói annak fejében kapták meg az üzemeltetés jogát, hogy rendbe teszik egységeiket és a korzót. Ez megtörtént, a képviselő-testület azonban most az évtizedes szerződés lejártával a város cégének, a Balaton-parti Kft.-nek adta ezt a jogot.

„A beléptető, szűrő helyeken szolgálókat is és a 30 fős biztonsági személyzetet is fel kell ruházni azzal a joggal, hogy eldönthesse, kit enged be és kit nem, továbbá, hogy a már bent tartózkodók közül ki az, akit indoklás nélkül kiküldhet, kikísérhet a teljes terület bármely részéről” áll az elfogadott biztonsági tervben, továbbá hogy „a rendőrség iránymutatása alapján fog sor kerülni a térvilágítás megerősítésére, és további térfigyelő biztonsági kamerák telepítésére”.
A 11,6 millió forintos eszközfejlesztés nem a város, hanem a Balaton-parti Kft. költsége lesz, az önkormányzatot a 43,5 millió forintos működési költség terheli, amiből a biztonsági személyzet több mint 30 milliót visz el a szállással együtt. A Balaton-parti Kft. ugyanakkor 25 milliós bevétellel is számol a sétány teraszainak, árusító pavilonjainak és reklámhordozóinak bérbeadásából.

Szamosi Lóránt képviselő (Fidesz) is megszavazta ugyan, de azt mondta: – Csak a vizet gereblyézzük, ha a sétány biztonsága érdekében évente tízmilliókat kell áldoznunk. Alaposan át kellene gondolnunk a korzó jövőjét és egy európai üdülőhelyhez méltó sétány kialakítását tervbe venni.


Őrök, detektívek, operatív irányítási központ
Idézetek a biztonsági tervből.

Szűrőpontok: nem állandóan rögzített terelőelemek (kordonok) kerülnek használatra. A területre történő belépés során a biztonsági szolgálatnak jogosultsága ruházat- és csomagátvizsgálást végezni. A terület csak a szűrőpontokon keresztül közelíthető meg, minden vendég, látogató, a területen dolgozó, illetve a területen lakó és bérleménnyel rendelkező áthalad ezeken.
Biztonsági szolgálat: tagjai a szükséges hatósági és egyéb engedélyekkel rendelkező, egységes formaruházattal, és feladatellátásukhoz szükséges felszereléssel, kommunikációs eszközzel ellátott, lehetőség szerint egy, vagy két idegen nyelvet beszélő személyek.
Járőrök, őrök: A legforgalmasabb helyeken, a teljes időszakban, fix felállítási hellyel rendelkező őrök, míg a további területeken járőrök látnak el szolgálatot.
Detektívek (civil ruhás biztonsági őrök): elsősorban a strand területén látnak el szolgálatot. Kiemelkedő szerepük van a sétány, a strand területén alkalmi lopások és egyéb bűncselekmények, jogellenes, köznyugalmat súlyosan sértő cselekmények megelőzésében, megszakításában, felderítésében (zseblopások, kifosztások).
És lesz még egyebek között: akciócsoport, védelmi koordinációs bizottság, operatív irányítási központ.

 

Biztonságos szórakozást - a szerző komentárja

A Simicska-féle fővárosi hirdetőoszlopokban is nemzetbiztonsági kockázatot látó Bakondi György szellemisége kísérthette a siófoki Petőfi sétány biztonsági tervének összeállítóit – ez jutott eszembe első olvasásra. Antimilitáns lelkületem lehet az oka, de a hideg futkosott a hátamon, amikor a nyárhoz, a Balatonhoz társítottam az „operatív törzs”, meg a „ruha- és csomagátvizsgálás” kifejezéseket.
Megnyugodtam azonban, amikor ezúttal aztán tényleg mindenféle vita nélkül, egyhangú szavazással engedte útjára mindezt a képviselő-testület, vagyis a döntéshozók biztosak benne: nem árt majd Siófok vendégforgalmának a szűrőpontok és a biztonsági személyzet várhatóan negatív híre. Nyilván amondók, hogy akit kiszűrnek, az nem is kívánatos vendég. Sőt, talán abban bíznak: nemhogy vendégriasztó, egyenesen vendégvonzó lesz a biztonságos szórakozás híre.
Úgy legyen!

Ajánlott cikkek

A cikk küldése e-mailben

X
Cikk címe:
Négykor vetnek véget a zenének – új nyári rendszabályok Siófokon

Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

*-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

Cikk megosztása a közösségi portálokon

X
Ország, világ, gazdaság

Fantomkórházat épít a magyar kormány Szíriában

nol.hu Februárban döntött a kormány, hogy kórházat épít Szíriában. Azóta egy lépést sem tettek az ügyben, de beemelték a népszavazás kampányába.

Harminc méter magasból betontömböt kocsira dobni óriási móka

Harminc méter magasból betontömböt kocsira dobni óriási móka

Ha nem hiszi, akkor kattintson, és győződjön meg róla a saját szemével!

Rekonstruálták Ötzi, a jégember hangját, és most meg is hallgathatja

Így dörmöghetett maga elé egy ember a rézkorban.

Serie A: ezért kezdett Balogh a Juve ellen – indokolt az edző

Serie A: ezért kezdett Balogh a Juve ellen – indokolt az edző

Egy szigorú olaszországi értékelés szerint a csatár teljesítménye bizakodásra ad okot.

WTCC: Michelisz az utolsó körben szorult le az első helyről

A magyar pilóta sokáig jól védekezett, de a végén meg kellett elégednie a második hellyel.

Vasárnapi sportműsor: Szeged–Löwen, majd Kiel–PSG

PAFC–ZTE a tévében • Torinóban a Roma, Firenzében a Milan, Nagy Ádámék a San Siróban.

FTC–Újpest: a ferencvárosi szurkolóknak is üzent a lilák kapitánya

FTC–Újpest: a ferencvárosi szurkolóknak is üzent a lilák kapitánya

Radó András és Balogh Balázs sem teljesen elégedetten értékelte a hatgólos derbit.

Bundesliga: Túl sok gól esett a meccsen – Dárdai

A Hertha mestere szerint tanulniuk kell abból, ami a mérkőzésen történt.

NB I: Karakóé a dunaújvárosi MTK–Fradi – bíróküldés

Solymosi fúj a Vidi–Halin, Bognár a DVSC–Újpesten, Vad II a listavezető Vasasnak.

Előző
  • Kos
  • Bika
  • Ikrek
  • Rák
  • Oroszlán
  • Szűz
  • Mérleg
  • Skorpió
  • Nyilas
  • Bak
  • Vízöntő
  • Halak
Következő

Mai horoszkóp

  • A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
  • A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
  • Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
  • Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
  • Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
  • Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
  • Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
  • Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
  • Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
  • Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
  • Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
  • Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz
Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak
Megyei Piactér