Nem álcázzák a rendőrök a traffit, a tükröződés miatt árnyékolnak
Mik ezek?
XA jogszabályok szerint a közúti forgalom ellenőrzését végző berendezést, s azt a járművet, amelyben a közúti forgalom ellenőrzését végző berendezés üzemel a közúton úgy kell elhelyezni, hogy a gyalogos és jármű forgalmat indokolatlan mértékben ne akadályozza. A jármű a forgalom elől elzárt területen, továbbá a közútnak azon a részén is elhelyezhető, ahol a járművek megállása vagy várakozása tilos.
Nincs álcázás – a somogyi rendőrök a hatályos szabályok alapján mérik a közlekedők sebességét. A lézeres sebességmérő kocsikban használt fényvisszaverő fólia a monitor árnyékolását szolgálja.
Valóságos hozzászólás lavinát indított el a portálunkon megjelent traffipaxos rendőrautó fotó. Szemlátomást sokakat gondolkodtatott el a felvétel, amelyet olvasónk készített a minap Somogyaszalóban. A Sonline.hu-n is közölt kép szerint az álcázás kitűnő volt. Még oldalról sem lehet felfedezni az első ülésen lévő lézeres készüléket.
– Somogy megyében a jogszabályi előírásoknak megfelelően, objektív módon a Rendőri Hivatás Etikai Kódexében megfogalmazott elvek alapján végeznek kollégáink sebesség ellenőrzéseket a rendőrség járműveiből – válaszolta érdeklődésünkre csütörtökön Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság (SMRFK) szóvivője.
Megtudtuk: a lézeres sebességmérés során az Országos Mérésügyi Hivatal által hitelesített berendezéssel mérik a rendőrök az elhaladó járművek sebességét, amelyről digitális felvétel készül. A mérés minden paramétere, így annak helyének földrajzi koordinátáit is rögzítik a felvételen. Mindezt annak érdekében, hogy az bizonyítékként szolgáljon a közigazgatási eljárásban.
– A mérést a berendezések többségével a műszer felé haladó, s az attól távolodó járművek esetében el lehet végezni és egyes típusoknál az esti sötétség sem akadályozza az értékelhető felvételek elkészítését – részletezte a szóvivő.
Bíró Gábor hozzátette: az elkészített felvételek –géptípustól függően – közvetlenül a gép által vagy a feldolgozást követően küldik el az illetékes országos hatáskörrel bíró közigazgatási hatóságnak.
Etikus így a mérés? – pendítették meg többen a lapunkban közölt fotó kapcsán. Egyes olvasók külföldi példákra hivatkozva jelezték: a traffipaxot előre jelzik a hatóságok. Egy Somogyban élő osztrák üzletember szerint ez legfeljebb a telepített sebességmérő-berendezésekre lehet érvényes Ausztriában. Előfordulhat, hogy táblával jelzik a trafit, de szerinte az alkalomszerűen, az út mellett mérő rendőrökre ez egyáltalán nem jellemző.Mérnek és következetesen büntetnek az osztrák zsaruk is. Németországban sem sűrűn fordul elő, hogy óriási táblákon hirdetnék meg a traffipaxot, osztotta meg személyes élményét egy kaposvári szállítmányozó cég vezetője.
Nem reprezentatív körképünkből amúgy az is kiderült: hírek szerint Szlovákiában a sebességet mérő rendőrök nem bújhatnak el a bokor mögé, nem rejthetik el a sebességmérő radart. Csak azokon az útszakaszokon ellenőrizhetnek, ahol az indokolt. Úgy kell végezniük a mérést, hogy a gépkocsivezetők már messziről láthassák őket.
A portálunkon megjelent fotóra utalva Bíró Gábor megyei rendőrségi szóvivő aláhúzta: a sebességmérést végző rendőrnek folyamatosan feljegyzést kell végeznie a sebességet túllépő gépjárművekről, amit a rendőr a berendezés monitorjáról leolvasott adatok alapján végez.
– Adott esetben ezt a tevékenységet a nappali fényviszonyok – a téli időszakra jellemző alacsonyan beeső napsugarak – nagyban megnehezítették – fejtette ki. – Ezért a képernyő tükröződésének megszüntetése, annak árnyékolása érdekében alkalmazták a fényképen is szereplő árnyékolót.
– A sebességmérésekkel kapcsolatosan fontos hangsúlyoznunk, hogy a
közlekedési szabályok betartása, így a sebesség helyes megválasztása
a járművezetők döntése – jelentette ki a Bíró Gábor. – Nem azért kell betartani a szabályokat, mert azokat ellenőrizzük, hanem azért, mert ezek a szabályok mindannyiunk életét, testi épségét védik.
Németh József, a csaknem 20 autóbuszt, teherautót üzemeltető kaposvári Németh Kft. tulajdonos-ügyvezető igazgatója az eset kapcsán úgy fogalmazott: sok autósok fejében káosz van. Szerinte ők fordított logika szerint gondolkodnak, amelynek a közlekdésben különösen veszélyes következményei lehetnek.
– Etikára hivatkoznak egyesek, miközben balesetek, gázolások történnek szinte mindennap az ország útjain – jegyezte meg. – A butaságot nem szabad erénnyé emelni! Szerintem nem az a hibás, aki bármilyen színű és típusú autóból méri a közlekedőket, hanem épp az, aki 50 helyett százzal hajt át a városon!
Gyorsulási verseny a négysávoson? Őrült tempó a belvárosban?
Lélegzetelállító produkciókat naponta átélhetünk – akár a kormány mögött ülve vagy épp a zebrán araszolva. Ezernyi a veszély, holott a kockázatot mérsékelhetnénk. Grafikáktól és táblázatoktól hemzsegő világunkban ezúttal hagyjuk a felméréseket és a nemzetközi kitekintéseket. Tekintsünk inkább magunkba. Megéri az őrült száguldás az egy-két percnyi előnyért? Nem. Gyorshajtás, karambol, családi tragédia – a legtöbb közúti dráma az észvesztő tempóra vezethető vissza. A közlekedési szabályok életünket, családunk épségét védik. Nem árt, ha ezt rögtön az első tanórán a mazsolák agyába vésik... Még jobb, ha kiscsoportban kezdjük a nevelést. Megéri. (hm)
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 39 hozzászólás érkezett-
39. netuddmegki 2010. december 3. 19:12
Gabesz 70! Miért kell mindent kötelezővé tenni? Úgy tudom, április óta ez egy felnőtt társadalom (copyright by OV). Ha az emberek nem érik fel ésszel, hogy szükséges a téli gumi, akkor úgy kell nekik. Na ezért lehetne büntetni , de rendesen. Miért kellene hát kötelezővé tenni. Az alkotmányjogi értelembven vett rendőrállam az, amikor az állam az élet szinte minden területét leszabályozza törvényekkel, egyéb jogszabályokkal, és nem hagyja, hogy az emberek önmaguktól haladjanak a normális úton.
Persz eezt a társadalmat még bőven szabályozni kell, mert van miért.
Maradjunk annyiban, hogy 10 civil és 10 rendőrautó összehasonlításában még mindig a civilek vezetnek toronymagasan bármilyen szabály megsértésében.
Egy szabálysértő rendőr is sok, de egy szabálysértő civil is.
A rendőrautók többségéban van bluetooth kihangosító. Hozzáteszem nem drága 2-3 bünti ára.
Kiszállok ebből a parttalan dologból, mert nincs értelme bármit is írni. -
38. Dzseromo 2010. december 3. 11:24
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól -
37. rendőrgyilkos 2010. december 3. 11:04
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól -
36. Gabesz70 2010. december 3. 10:09
Sajnos nem tudom eldönteni, hogy az autós vagy a rendőrségi morál van alacsonyabb szinten! Hisz amíg a Rendőrséget az állam csak egy pénzbehajtó vállalatnak tekkinti és elvárja a minél magasabb bevételt (hiába cáfolja bárki, ez így van!), valamint a rendőröktől csak a negatív példákat (öv nélkül, mobillal a kézben vezetni) látja a köznép, addig nem lehet elvárni a civilektől a jogkövető magatartást.
Maga a traffis bujócska pedig véleményem szerint nem etikátlan és lehet is ellene védekezni! A lényeg szerintem a sebesség ésszerű megválasztása, ami lehet egy kihalt faluban 70 is, amennyiben jók a fékek és a gumik az autón. Apropó téli gumi, mikor fogják kötelezővé tenni a téli gumit Hazánkban? Mert amíg így -nem- takarítják az utakat, addig életveszélyesek a nyári gumis autók és sofőrjeik! -
35. Kontiki 2010. december 3. 09:50
Legyen büntetés a sebességtúllépésért,de ne bujkálva mérjenek,hanem felhíni a figyelmet arra,hogy sebesség ellenőrzés van.Ezt azokon az útszakaszokon kell megoldani,ami veszélyes a sebességtúllépés szempontjából.Ez legalább visszatartó lenne,ha tudja mindenki,hogy büntetés jár érte.Így lenne talán szerepe a megelőzésnek is.A büntetési tételeknél meg hasonlítsák nyugodtan össze a külföldi tarifákkal és az ottani átlagkereset százalékában a kivetett összeget.Messze a legdrákóibb a büntetés mértéke nálunk.Mivel a sebességtúllépők kárt nem okoznak a bűncselekményükkel,így egyértelmű,hogy a bújtatott mérések csak a bírság beszedésére alkalmasak,mivel a tettes nem is tudja egy adott pillanatban,hogy őt bemérték,és nyugodtan folytatja az útját,tehát továbbra is a forgalomban marad.
-
34. Mikiegérke 2010. december 3. 09:24
Sziasztok!
Szerintem nem a mérések miatt kell rinyálni,inkább a gyorshajtó,szabálytalankodók vegyenek vissza a tempóból.Amúgy is csak a drága benzint pazarolják a száguldozásra.Csak pár perccel érnek előbb a kívánt úti célhoz,ezért igazán nem éri meg,gyorsan menni. -
33. szemlélődő 2010. december 3. 09:05
Vannak a világon olyan államok, ahol kirívó esetben a jogosítvány mellé az autót is lefoglalják. Őrzött telephelyen tárolják, míg a tulaj rendezi a bírságot. Amint a bírság, a tárolás meg a késedelem összege eléri az autó fémkilójának értékét, és a tulaj nem jelentkezik, az autót bezúzzák...radikális megoldás, de roppant hatékony. Javítja a közlekedési morált is.
-
32. netuddmegki 2010. december 3. 08:00
Aláírásgyűjtésbe kellene kezdeni a gyorshajtók jogosítvűny-elvétele végett. Persze az autó "benzinnel" megy, tehát az autót is elvenni egy kis időre.
Én meg kinézek egy telephelyet,ahol biztonságban tárolhatóak az autók, és szerződést kötök az állammal azok őrzésére, amíg a gazdi úgysem vezetheti azt. Na ennek lenne visszatartó ereje.
Megveszi 30 milláéert az aubit, az meg ott porosodik egy csarnokban, az ő pénzén ráadásul.
dimo 85! Én tényleg nem bántani akarlak, de olvasd már el a kresz 63. szakaszát. Nekem egyértelmű. Még forgalomtól elzártt erületen is megállhat és mérhet a trafis autó.
Hogy megértse mindenki, hogy vannak bűnügyes rendőrök, közrendesek, közlekedésiek, stb, és ezek alapból nem végzik egymás munkáját, valaki írja már le, az ő szakmájában hogy megy ez a szakosodás. Vagy más szakmákban mindenki ért minden szakterülethez?
-
31. nyestegabesz 2010. december 3. 06:51
Kedves Németh Úr.
Ha egy icike-picikét is fontosnak tartja mások testi épségét és a törvények betart(tat)ását, akkor ön is tudja, hogy nem az a megoldás hogy több (száz)ezer forintos sárga csekkeket osztogatunk, hanem hogy pl elvesszük a jogosítványt egy bizonyos szint felett.
Nem értek egyet sem azokkal aki "50 helyett százzal hajt át a városon!", de azzal sem hogy teljesen nyilvánvalóan a pénzre hajtanak a rendőrök, mert azt adták ki nekik parancsba hogy: Büntetni kell!" Akinek telik sportkocsira, annak nem feltétlenül fog gondot okozni egy 60-80 ezer forintos csekk. Na ez utóbbi miatt mondom hogy a dolog etikátlan... szerintem. -
30. dimo85 2010. december 2. 22:34
amúgy akárhogy is nézem azt a képet az út szélén áll simán és ott semmi más hely nincs csak a padka és a sár és a fű szóval ott nem lehet a forgalommal szembe megállni ,ezt ezt a törvény tiltja,és ezért mehet a csekk
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









