Nics többé egyéni érdek - észak déllel menti a Balatont
Mik ezek?
XA Szent Miklós hajó csütörtökön Balatonföldvárról indult az északi part irányába, majd a tó közepén lehorgonyzott, annak jelképeként, hogy észak és dél összefogott a Balatonért.
– Azért alakultunk meg, hogy kimozdítsuk a holtpontról a Balaton-régiót – így Hoffmann Henrik, a Siófoki Fürdőegylet vezetője, az új regionális TDM-szövetség elnöke. – Éppen ez a régiós összefogás az, ami eddig hiányzott. Korábban nem tudtunk szót érteni az egyes településeken, mert egyéni érdekek, vagy politikai befolyás miatt mindenki mást akart. Ahogy azonban esett vissza a turizmus, úgy vált nyilvánvalóvá: összefogás nélkül nem tudunk előrelépni. Mondhatni tehát, hogy „vállalkozói egyedfejlődés” is kellett hozzá, hogy felismerjük: együtt és ne egymás ellen.
Egy a Balaton: Bóka István az északi, Hoffmann Henrik a déli part képviseletében
Hoffmann szerint azért lehet sikeres ez a szövetség, mert ezúttal a magánérdekek megegyeznek a közérdekkel; a vállalkozók is ugyanazt akarják, minél több vendéget a Balatonra csábítani, ezáltal több munkahelyet, biztosabb megélhetést. Az elnök mellett még hatan lettek tagjai az elnökségnek, melybe négy település adott képviselőt a déli (Siófok, Balatonföldvár, Balatonszárszó, Balatonfenyves), három az északi partról (Balatonfüred, Badacsony, Gyenesdiás). S szándékos, hogy a turisztikailag kevésbé jelentős települések is képviseltetetik magukat a szövetség vezetésében, nem csak a „nagyok”. A tizenkilenc alapító már az első napon bővült, hiszen egy civil személy és egy kerékpáros egyesület már a hajón csatlakozott, s kinyilvánította ezt a szándékát Veszprém városa, valamint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park is. A szövetség – hangzott el a hajón – lobbiszervezet, mely hallatni akarja a hangját minden, a Balatont érintő szabályozási kérdésben és nyitott: az összes civil energiát becsatornáznák idővel.
A Szent Miklós fedélzetén együttműködési megállapodást írt alá a szövetség a Balaton Fejlesztési Tanáccsal. Utóbbi elnöke, Bóka István azt hangsúlyozta: fontos, hogy valóban alulról építkező szervezet jön létre, s a vállalkozások végre regionálisan gondolkodnak.
– Ugyanilyen fontos az egységes, régiós marketing – tette hozzá Bóka. – Stratégiák, koncepciók születtek az elmúlt 15-20 évben is, de nem volt hozzá rendelve a marketingforrás. Azt várjuk, hogy ezúttal ez sem marad el és akár a turizmustörvényben is deklaráltan, a Magyar Turizmus Zrt.-vel közösen csaphat nagyobb, jobb reklámot a mostaninál a Balatonnak a TDM-szövetség.
A Turizmus Zrt. irányítja a marketinget
A Magyar Turizmus Zrt. regionális szervezete, a Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság – csakúgy, mint az elmúlt 11 évben – a jövőben is a Balatoni Régió marketingtevékenységét irányítja – foglalt állást a Magyar Turizmus Zrt. a TDM-szövetség csütörtöki megalakulása kapcsán, vagy arra válaszul. Azt írják: a régió minél sikeresebb képviseletét, a még hatékonyabb marketingtevékenység végzését szem előtt tartva, a Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság folyamatosan egyeztetni fog a Balatoni Regionális TDM Szövetséggel, amelynek munkájában az MT Zrt. pártoló tagként vesz részt.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
Szavazás eredmény
Ön szerint mi a Balaton legnagyobb vonzereje?
- A páratlan földrajzi elhelyezkedés 35.3%
- A kiváló vízminőség és a remek strandok 41.18%
- A lenyűgöző gasztronómiai és borkultúra 11.77%
- Széleskörű szórakozási lehetőség közel a vízparthoz 11.77%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









