SONLINE

Laci egyetemista. És utálja. Nem megy neki a fizika, szenved a mechanikától, előre gyomorgörcse van a vizsgáktól, amikor újra és újra szembesülnie kell saját alkalmatlanságával. Pedig kitartóan tanul, készül, próbálkozik, szülei is egyre buzdítják. Ha nem elég ennyi, hát tanuljon még többet, legyenek jók az eredményei, akkor több esélye lesz „rendes állást” kapni. Hiszen amit az ember akar, azt meg tudja csinálni...

Amikor egy-egy elakadásban, válságos élethelyzetben az ember úgy érzi, már mindent megpróbált, ami csak lehetséges, mégsem tud zöldágra vergődni, a változás kulcsa, a siker vagy kudarc záloga sokszor mindössze néhány észrevétlenül gyökeret vert gondolatban rejlik.
Helytelen vagy rosszul értelmezett gondolatban, amelyeket jellemzően már gyerekkorunkban megtanulunk, és amelyekről általában nem is tudunk. Némely családban szinte kincsként öröklődnek ezek a gondolatok, szólások, népi bölcsességek, szokások és hagyományok, amelyek aztán észrevétlenül is végigkísérnek minket sok-sok évtizeden.

Mint a legtöbb szólásban, közmondásban, bölcsességben, ezekben is van bizony némi igazság. Vakon és körülményektől függetlenül ragaszkodni hozzájuk, hinni bennük, mantraként mondogatni magunknak vagy tudattalanul is ezekre hagyatkozni azonban igencsak ártalmas lehet. Vajon hány ilyen láthatatlanul gátló mítoszunk van, amelyről talán magunk sem tudunk, vagy amelyet soha nem jutott még eszünkbe kétségbe vonni?

Laci például a „mindenre képes vagy, mindet el tudsz érni, amit akarsz” mítoszának szellemében nevelkedett. Megkérdőjelezés és pontosítás nélkül. Vagyis: ha akarja, vagyis tesz érte és tanul, nyilván az egyetemet is kiváló minősítéssel végezheti el. És nyilván benne van a hiba, hogy úgy érzi, mégsem képes arra, amit ő is, szülei is elvárnak tőle. (És ha ez az állapot tartósan fennáll, megjelenik az önutálat, a kisebbrendűség érzés, az érdektelenség, a kudarcérzés, bűntudat, és számos kellemetlen érzés, mint Laci esetében is.)

„Mindent el tudsz érni”. Valóban így van? Igen, az ember valóban sok mindenre képes lehet. És igen, valóban könnyebb elérni valamit, ha nagyon akarjuk, ha motiváltak vagyunk az elérésében, mint ha csak sodródunk, ímmel-ámmal csinálunk valamit.
De ha olyan álmok, célok elérésére, kergetésére használjuk ezt a mondatot, amelyekre nincs tehetségünk, nem saját, csak ránk erőltetett célok, vagy irreális elvárások, akárki akármilyen lelkesen buzdíthat is, bizony nem fogjuk elérni.

Mondjuk a szomszédnak, akinek nemrég amputálták a lábát, hogy „Ha nagyon akarod, majd kinő újra”? Elhitetjük a gyerekünkkel, amikor űrhajóst játszik, hogy ha nagyon akarja, valóban fel fog tudni repülni a világűrbe egy kartondobozban? Mégis elvárjuk magunktól/másoktól, hogy mérlegelés és meggondolás nélkül, mindenáron olyan dolgokat vigyenek végbe, amelyekre nem adottak a külső-belső feltételek, merthogy „csak akarni kell”?

Laciból soha nem lesz mérnök, ha nagyon akarja sem. Sok munkával persze elvégezheti az egyetemet, de nem ez érdekli, nem arra a srófra jár az agya. Elképesztően sokat tud viszont a filmekről. És lelkesen, egészen áthangolódva beszél róluk. Valójában filmesztéta szeretett volna lenni, legalábbis bölcsészkarra menni, de ezt a vágyát szinte csírájában elfojtotta, különböző meggondolásokból. Ésszerűbbnek kínálkozott a mérnöki szak...
Sokáig tartott elfogadnia, hogy nem kell mindenkinek mindenben „mindenre képesnek lenni”. Van, aki jól főz, de nem tud rajzolni. Van, aki remek sportoló, de nem érti a szerves kémiát. És van, akinek nem megy a mechanika, de rengeteget tud a filmekről.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Biztosan mindenki sok példát tudna mondani hasonló – rögzült, de át nem gondolt – mondatokra, szokásokra. Hogy például vasárnap csak húsleves és rántott hús lehet az asztalon. Hogy például „Nem a győzelem a fontos.” „Csak az elv számít.” „Ami jó van az életben, az nem kerül pénzbe.” „Okos enged”.
Mindannyian nyakon csíphetjük saját téves hiedelmeinket. Mondatokat, gondolatokat, amelyekben van ugyan igazság, de nem mindig és nem minden helyzetben ugyanúgy. Szokásokat, családi hagyományokat, amelyeknek egykor talán volt funkciójuk, de mára csak értelmetlen babonának bizonyulnak.
Vizsgáljuk felül őket olykor-olykor, és csak azokat tartsuk meg közülük, amelyek könnyebbé tehetik mindennapjainkat, átsegíthetnek egy-egy nehéz pillanaton.