Orbán: meg kell szüntetni a méregdrága lakásotthonokat
Mik ezek?
X„A család, a gyermek, az állampolgár nem válhat a közhatalom, a pártok eszközévé” – idézte a levélben a szövetség tavaly elfogadott deklarációját Orbán István, MAGYISZ-elnök, aki szerint a kampányban felvillanó politikai elképzelések hatása szégyenletes és nyomorúságos a szakma számára, s végső soron a család szétforgácsolását és a szakmai szolgáltatás háttérbe szorulását eredményezi.
Rehabilitálni kell a családok szerepét, s ehhez a gyermekvállalás létbiztonsága szükséges az elnök szerint. Problémás, hogy gyerekcipőben jár a részfoglalkoztatás és hiányzik a gyermekfelügyelet infrastruktúrája. Míg az EU-ban 28 százalékos a bölcsödében elhelyezett gyerekek aránya, Magyarországon ez csak hét százalék.
Orbán István leszögezte: a kormány megszorító szociális intézkedései súlyosan érintik a szülés előtti és utáni életviszonyokat. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi bonyolult, alulfinanszírozott intézmények nem képesek végrehajtani a jogszabályi előírásokat. Szorítóprés alatt vannak az önkormányzatok is, ez pedig azért érinti a gyermekvédelmet, mert döntően ők az intézmények fenntartói. – A közigazgatási reform nem várhat tovább – mutatott rá ezért az elnök. Úgy véli: a szakmának egyúttal függetlenednie kell az állami gépezettől. Meg kell szüntetni a méregdrága lakásotthonok egy részét, s az így felszabaduló forrásokból a nevelőszülői hálózat bővítése a cél. Orbán István levele szerint az EU-s gyakorlattal szemben hiányosságunk az is, hogy nincs gyermekjogi ombudsmanunk.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. Jázminnak 2010. február 9. 22:57
Abban mindenesetre igaza van, hogy a családok teljesen szétforgácsolódnak. Több fórumot kellene adni a jól működő nagycsaládok bemutatására. Az sem normális,hogy amíg a miniszterelnök felesége, Dobrev Klára a bölcsödébe kényszerítené a gyermekeket, addig a valóságban nincs elég hely, támogatás hiányában. Itt Kaposváron legalább elég megvárni a gyermek megszületését a bölcsdödei hely lefoglalásával, addig másvárosokban már fogantatás után keresgélni kell, vagy csak a magánotthonok állnak rendelkezésre, csillagászati költségen. Hogyan menjenek el az anyák dolgozni?
-
3. Verne Gyula 2010. február 9. 14:41
Ha jól emlékszem, Pista bácsi pár éve még a lakásotthonok létesítése mellett érvelt ezerrel. Szerintem is inkább élvezze a nyugdíjas éveit!
-
2. KisssVirág 2010. február 9. 10:33
Pista bácsi már nem fiatal, és emiatt teljesen rossz irányba gondolkodik. Meg kell nézni, hogy Kaposváron sem a lakásotthonban lakó gyermekek jelentik a problémát, hanem a volt Zója lakói. Amennyire én tudom, nem véletlen, hogy ki hova kerül. Azt pedig egy ismerősöm mesélte, aki a gyámhivatalnál dolgozik, hogy a gyerekek túlnyomó része 14-17 éves korukban visszakerülnek a rendszerbe, mert a nevelőszülőknek akkor válnak kellemetlenné. Pista bácsi! Élvezze a nyugdíjas éveit!
-
1. Lakatos Vendel 2010. február 8. 20:55
Igaza van Orbán Úrnak!Most aztán mindenki mindent megígér a választások küszöbén aztán minden marad a régiben.Csak remélni tudom,hogy a függetlenedési folyamat befog indulni,és eléri a célját,el kell menni ezektől az intézményektől,a javarészt Önkormányzati fenntartóktól,saját kézbe kell venni a magyar gyermekek támogatását és azonnal ombudsmant kell választani,mert az ügy ezt kívánja.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









