Orbán Viktor befagyasztja, az adó növeli a szemétdíjat
Mik ezek?
XMár januártól bevezetnék a lerakási adót a tovább nem hasznosítható hulladék mennyisége után – derült ki az új hulladékgazdálkodási törvény tervezetét bemutató országos szakmai konferencián. Európai összehasonlításban meglehetősen magas adótételt határozna meg a jogszabály, tonnánként 30 eurót. A szolgáltatók szerint ezt képtelenség „lenyelni”...
– Miközben a hatósági áras szemétdíjról szóló parlamenti bejelentéstől mindenki díjcsökkentést vár, az új adó azonnali bevezetése díjemelkedést kényszerít ki – mondta Szabó Zoltán, a siófoki székhelyű AVE Zöldfok Zrt. vezérigazgatója. – El vagyunk képedve és meg vagyunk döbbenve, amiért nem csak egy bizonyos átmeneti idő után, hanem már azonnal, januártól életbe lépne a lerakási adó, azaz a lerakott, újra nem hasznosított hulladék tonnájáért több mint nyolcezer forintot vetnének ki a szolgáltatókra. Korábban, amikor először hallani lehetett a bevezetéséről, egy másik konferencián azt javasoltam: három év türelmi idővel vezessék be, addig lesz idő az átállásra. Mert most még azzal, hogy a lerakást büntetőadóval sújtják, nem teremtődik meg automatikusan nagyobb piac a szelektív hulladék átvételére. Az irány jó, az ideológia szép, csakhogy nyugaton, ahol már fizetik a lerakási adót, megteremtődött a szétválogatott hulladék felvevőpiaca. Nálunk ez hiányzik. A szelektív hulladék mostani mennyiségénél több egyszerűen nem értékesíthető.
Szabó Zoltán arról is beszélt: tőlünk nyugatabbra a szemétből kiválogatott szennyezett zacskót, fóliát, papírt és PET-palackot is átveszik. – Ezt nálunk is el kéne érni állami beavatkozással, ezt a lépcsőt nem lehet kihagyni – így a vezérigazgató. – A somi lerakót is ebben az irányban fejlesztjük, a legkorszerűbb válogatómű beszerzése van folyamatban. Ma azonban még évi százezer tonna szemetet rakunk le, ami azt jelenti, hogy nyolcszázmillió forint „büntetőadót” fizethetünk utána, ha januártól valóban életbe lép. Melyik az a multi, de melyik az az önkormányzati cég, amelyik ezt „le tudja nyelni”, azaz nem érvényesíti a díjban? Mert a Zöldfokot gyakorta „lemultizzák”, de például a fővárosban is önkormányzati tulajdonú cégek végzik e szolgáltatást, vagy a győri ISPA-területén is – s a díjak magasabbak, mint nálunk. Az önkormányzatok majd „lenyelik” a veszteséget?
Szabó szerint aligha képzelhető el, hogy a hatósági áras szemétdíj azt jelentse: az új adót nem engedik érvényesíteni. Ha azonban mégis – bocsátotta előre –, akkor az bizonyos cégek tönkremenetelével, másutt pedig színvonal-csökkenéssel kell járjon. Ez esetben például nehezen képzelhető el, hogy hetente házhoz menjen a szolgáltató a zsákos szelektív hulladékért...
A csökkenés illúzió
– Teljes bizonytalanságban a szakma – fogalmazott Nagy György, a Köztisztasági Egyesülés elnöke. – Attól nem lesz olcsóbb a díj, ha hatósági ármegállapítást vezetnek be, hiszen a munkadíj, a benzinár, a járulékok sem csökkennek ezzel párhuzamosan. Ráadásul az új lerakási adónak nyilván díjdrágító hatása lesz. Régóta tervezik már a lerakás irányából az újrahasznosítás felé terelni a hulladékkezelést. Ezzel együtt bárkinek is a díjcsökkenés illúziójába ringatni a lakosságot – finoman szólva ez szakmailag nem megalapozott...
Varga József: ne higgyenek az önkormányzatok a szolgáltatónak!
Valóban, már januártól fizetni kell a lerakási járulékot – erősítette meg Varga József, a Vidékfejlesztési Minisztérium szakmai tanácsadója, akit Illés Zoltán államtitkár ajánlott maga helyett, amikor afelől érdeklődtünk tőle: hogyan lehetséges olyan jogszabályi változás, ami máris ellehetetleníti az Orbán Viktor által ígért „rezsiköltség-befagyasztást?”
– Már most is jelentős a lemaradásunk, ma a hulladék 2-3 százalékát szelektáljuk, holott 40-50 százalék is újrahasznosítható volna – így az Illés által ajánlott szakmai tanácsadó. – Németországban ez az arány jelenleg 30 százalék. Óvatos derűlátással 20-25 százalékot szeretnénk elérni, s ennek érdekében szükséges olyan pénzügyi kényszerítő eszközök bevezetése, mint a lerakási járulék. Az a cél, hogy eltérítsük a hulladékot a lerakótól az újrahasznosítás felé. A szolgáltatók gyűjtsenek és értékesítsenek több szelektív hulladékot, akkor kevesebb lerakási adót kell fizetniük. Arra szeretnénk rávenni a ma lerakásban érdekelt cégeket, hogy másként gondolkodjanak és viselkedjenek. A társadalomnak sem érdeke, hogy ennyi hulladékot válogatás nélkül rakjunk le, az uniós irányelveknek is eleget kell tennünk – olyan szigorú előírásokat kell teljesítenünk 2020-ig, hogy tovább nem megy az a magatartás, hogy „nem csinálunk semmit, mert így a legkényelmesebb” –, s csak néhány szolgáltató érdeke lehet ezzel ellentétes. Így lehet ezzel az AVE is, melynek bécsi nagyfőnöke levelet is írt már az ügyben. Értem az aggodalmát, hiszen azért jöttek Magyarországra, mert Ausztriából és Németországból kiszorultak; ott már csak nagyon minimális szemétmennyiséget lehet kezeletlenül lerakni. Hazánkban azonban eddig szinte korlátlanul megtehették. Meg is tették és nyilván „jó pénz” volt benne.
Súlyos tévedés, hogy jelentős díjemelést kényszerít ki a lerakási járulék – állította Varga József. Azt mondta: – Az egy főre jutó évi 250-300 kiló szemétmennyiséggel számolva, figyelembe véve a tonnánkénti 30 eurós lerakási adót, ez személyenként csak havi 200-220 forintos emelkedést jelenthet az esetben is, ha a szolgáltató semmit sem lép és az adó ellenére sem válogat ki többet a hulladékból. De mi azt reméljük, hogy többet kiválogat... Nem minden szolgáltató tiltakozik egyébként, a fővárosi közterület-fenntartó cég például üdvözli az elképzelést. A díjat pedig végső soron az önkormányzat hagyja jóvá még 2012-ben, de nem muszáj neki belemenni, ha 25-30 százalékos emelkedést akarnak ráerőltetni a lerakási járulékra hivatkozva. 2013-tól hatósági ár lesz, de csak a számítás módja lesz egységes, nem a díj. Csökkenti azonban majd ez is a mostani különbségeket. Azzal a szolgáltatóval pedig 2013-tól senki sem fog szerződést kötni az állam nevében, amelyik úgy gazdálkodik, hogy ekkora emelést akar a fogyasztókra terhelni. Az ilyen majd kiszorul a piacról...
Varga szerint nem igaz az sem, hogy ne lenne megfelelő piaca az újrahasznosítható hulladéknak. – A hasznosító művek 30-50 százalékos növekedést be tudnak fogadni fejlesztés nélkül is.
Szabó Zoltán: hároméves türelmi idő kellene
– Varga úr sem állít mást, mint én – reagált a minisztériumi szaktanácsadó szavaira Szabó Zoltán, az AVE Zöldfok Zrt. vezérigazgatója. – Az egy főre jutó 200 forintos emelkedést szorozzuk be hárommal, egy átlagos háztartás létszámával és mekkora tehernövekedés is jön ki ez esetben? Több mint évi hétezer forint. Siófokon ma 26 ezer forint a díj. Ennyit erről. Növeljük a szelektív hulladék mennyiségét? Hogyan? Vegyük Siófokot, ahol már most is korszerű, hetente házhoz menő gyűjtés működik; adjuk ki az embereknek, hogy tessék mostantól ötször annyi hulladékot a zsákokba tenni? Akkor lehetne jelentős mértékben csökkenteni a lerakást, ha létezne a vegyes hulladékból történő kiválogatás, ami ma még nem jellemző Magyarországra. Ezért javasoltam a hároméves türelmi időt, addig fel lehetne készülni, Somban reményeink szerint 2012 végén elkezdhet működni egy ilyen válogatómű. A jelenlegi átvevők csak a lakosság által már kiválogatott tiszta hulladékot tudják fogadni. Ezekről beszél Varga József. Piacot kellene tehát először találni a vegyes hulladékból kinyert anyagok átvételére, e nélkül sehol sem vezették be a lerakási adót.
Optimális 14 százalék
Modellszámítást végzett a Zöldfok: a legjobban, legkorszerűbben működő siófoki rendszert vették alapul. Azt az optimális esetet feltételezték, hogy jövőre öt százalékkal nő a szelektív hulladék aránya és a januártól működő Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökségtől húsz százalékkal magasabb összeget kapnak a szelektált anyagokért, mint amennyit az idén az átvevőktől. A lerakási adó miatt így is 14-16 százalékos költségnövekedést kényszerülnek áthárítani a lakosságra, a benzinár és más költségek emelkedésének figyelembe vétele nélkül... – A számokat ideológiával nem lehet megváltoztatni – jegyezte meg Szabó.
Élmezőnybe ugranánk a harminc euróval
A somi regionális hulladékkezelőben ma tonnánként hatezer forintba kerül a szemét ártalmatlanítása. Erre jönne még rá a harminc eurós lerakási adó. Ezt egyébként a legtöbb uniós országban már bevezették. Ausztriában, ahol az egyik legmagasabb az adótétel, az újrahasznosítás sokkal szervezettebb, jóval magasabb fokú, mint hazánkban.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. Ja-ja. 2011. szeptember 26. 14:44
má megen ez a bohóc paprikajancsi, + a sleppje.... már ezeket kéne egyszer befagyasztani, de jó alaposan!!!!Ez egy hazug banda a főnőkükkel az élen!!!
-
3. hugicica 2011. szeptember 26. 12:26
Siófokon éves díj közel 28ezer Ft. Nagyjából én csak aludni járok haza, szemét szinte nem igen van, mivel se főzés, se buli nincs a lakásban, az ásványvizes üvegeket(azt a heti 1-2 db-ot...) a szelektívbe dobom. Az utcán meg sorra állnak meg az idegen autók és a szemetüket a mi házunkhoz tartozó gyűjtőbe dobják... Ezért fizetek, nem azért mert én szemetelek!
-
2. Csipkebokor 2011. szeptember 26. 09:51
Ha azt halljuk, hogy "befagyasztjuk, nem engedjük, nem növekszik, spekulánsok, ügyeskedők, stb. az minden esetben kemény áremelést jelent. Azt már ideje lenne mindenkinek észrevenni, hogy ilyen hazug kommunikációval még egyetlen kormány nem manipulálta a zembereket!
-
1. michelin 2011. szeptember 26. 09:31
Majd megmagyarázzák ezt is hogy a drágább az olcsóbb,nem jár senki rosszul-rajtuk kívül oszt jónapot.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









