Összeadtak: az MSZP többet fejlesztett, mint a Fidesz
Mik ezek?
XLamperth Mónika, az MSZP elnökhelyettese, Kaposvár országgyűlési képviselője mondta ezt csütörtöki sajtótájékoztatóján. A politikus ezzel összefüggésben visszautasította az ellenzék által sulykolt vádat, hogy az MSZP tönkre tette az országot, és a fideszes „enklávék” a nemzetrontás ellenére, maguk erejéből fejlődtek.
– Súlyos állítás a Fideszé, ami minden ésszerűségnek ellent mond – fogalmazott a képviselő, és állítását számokkal igazolta. Kimutatta: a Fidesz-vezette kormány 1,8 milliárd, míg az MSZP első ciklusa 8 milliárd, a második 9,1 milliárd forintot hozott a városnak. Azzal együtt, hogy ebben az uniós források nyilván megdobták az integráció utáni időszak támogatásait.
A képviselő nem számolta a kaposvári, de megyei fenntartású intézmények, a kórház, az egyetem és a siketek iskolájának többmilliárdos fejlesztéseit, amiben a szocialista kormányok és a helyi képviselők lobbiereje mellett kiemelte a közreműködők kiváló képességeit. Lamperth Mónika ismét felelőtlenséggel és tétlenséggel vádolta ugyanakkor a városvezetést, amiért elmulasztotta a nemzeti iskolafelújítási program milliárdjait.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 30 hozzászólás érkezett-
30. Dietman 2010. február 27. 22:29
Tisztelt Lamperth Mónika!
Legyünk objektívek!
Kérem szíveskedjen a számításainak minden részletét felfedni! Számokat lehet így is úgy is olvasni!
Tudja nem mindegy, csokorba adott bók, vagy bokorba adott csók!
Ha jól emlékszem több esetben a város ellen szavazott!!! 4-sávosunk nincs a Balatonra, Ic-nk is olyan amilyen, reptérünk döglőtt, új nagy üzemek nem épültek...
Magácska meg múltkor (4 éve) a piacon kampányolt.
Értse már meg: Máshol árulja a petreszelymet, Kaposvár nem kiváncsi Önre! -
29. kvárilakos 2010. február 12. 11:09
lampi maximum a bárszekrény kinyitásáért járt közbe mikor a grippen megnyitón enyhén illuminált állapotban lévő kormánypárti miniszterrel eltöltött pár közös éjszakát vmelyik motelbe.
-
28. picses 2010. február 12. 10:37
Azért az megállapítható, hogy senki sem vitatja az összeget, csak azt, hogy kinek köszönhető.Vitatható, érvek itt is, ott is.
Ugyanakkor érdekes, hogy a Fidesz kormány idején, kormánypárti polgármesterrel ötöd annyi pénz jött Kaposvárra, mint az MSZP kormány évei alatt ellenzéki polgármesterrel. Ezek szerint Szita a sajátjainál képtelen volt kijárni a város érdekeit, de a szociknál benne van a pikszisben?Mondjuk ez a letagadott múltja alapján akár még igaz is lehetne, de nem hinném. Nem lehet, hogy a kormánypárti képviselők jártak közben az érdekünkben? Logikusabbnak tűnik. -
27. Tóth Félix 2010. február 12. 08:40
Hiába Lampert I'm Monika elvtársnő és a kommunista élcsapat többi tagja semmi mást nem akar, csak a javunkat. Legyen az ingatlan, ingóság, stb. Én az ő helyében könnycseppet morzsolgatva szemem sarkában összepakolnám a holmimat és a legnagyobb csendben távoznék, nehogy valakinek eszébe jusson megkérdezni Mónika elvtársnő, Ön és kedves pártja mit is csinált az elmúlt években? Ezt nevezik ostobaságnak amit az MSZP és tagjai csinálnak. Akkor amikor nagyon meg kellene húzni a s..-t, akkor fennhangon pofáznak és agitálnak. Hiába, sokszor láttuk, Isten hatalomhoz nem mindig ad észt és becsületet...
-
26. barabás 12 2010. február 12. 08:22
Még hogy az MSZP többet ,mint a FIDESZ?
Ekkora hazugságot!!!
A papír mindent elbír.Olyan számsort írhat rá lamperth,amilyet akar.Csak egy a baj vele:NEM IGAZ!!!!
Az MSZP 8 év alatt nem tett annyit,mint a FIDESZ 4 év alatt!
Miért nem épült meg a 67-es út? miért nem Kaposvár lett a régiós központ?miért nem újíttatta fel a Csíky Gergely színházat lamperth,ha már többször is megígérte?miért csak 4-5 óra alatt lehet feljutni Bp-re?nem kellett volna megszavazni a vasút szárnyvonalainak bezárását,a járatok ritkítását, a Somogy IC napi egyszeri indítását..és mi lett Taszárral??? egy nagy semmi!!
Fejezzék be a hazugságkampányukat és tűnjenek el egyszer s mindenkorra!!!
Hajrá Fidesz!
-
25. Jázminnak 2010. február 11. 22:35
Megnéztem a honlapot, szép számsor,csak az nem látszik, hogy mely feladatokat osztotta mellé a kormányzat és az mennyibe került a városnak. Ez így egy erős csúsztatás, csak halkan szólok az inflációról is.
Akötelező feladatok esetében elmondható, hogy a város 760 mFt-al kevesebbet kap az idén, ami főleg az oktatásból és a hátrányos helyzetűek támogatásából hiányzik. A város vezetéseezt egyéb forrásokból pótolja, amennyire a lehetőségek engedik. Azért Lampert képviseklőasszony örökbecsű szavait nem felejtjük el, miszerint hiába vannak FIDESZES önkormányzatok, a pénzt mi osztjuk el (lásd regionális bábszervezetek). Az oktatási fejlesztésreszánt pénzeket sikerült a megyében szétosztani, csak KLaposvárnak enm maradt belőle. -
24. picses 2010. február 11. 22:17
Elovsatad a cikket?Ha nem akkorn fuss neki, a tényekre csak agyatlan populizmussal tud reagálni a sok betanított (fidesz)munkás?
Pisces, olyan nevet használok amilyet akarok, én legalább nem öt nevet használok mint te. Te vagy az egyszemélyes népakarat?:)
kutyafáját: rendkívül inteligens megnyilvánulás, jobbik, vagy fidesz bérenc?nem tudom eldönteni kb. ugyanaz a színvonal és agykapacitás.
-
23. sahara 2010. február 11. 21:52
Elképesztő, milyen aktív lett Lamperth és csapata! 8 !!! év volt arra, hogy dolgozzanak. Ebből a város nem érzett semmit, csak hátrányt jelentett az ő képviselőségük. Lehet csűrni, csavarni, csúsztatni... A kaposváriak nem kérnek belőlük többet soha!
-
22. Trambulin 2010. február 11. 20:17
20. pisces köszönöm hogy megnyilvánult, biztosíthatom minőségi volt!:)
Hol van itt szakmai vita kedves? A Sonline-on?:)
Az hogy ÖNn milyen okosnak tartja magát és másokat minősítget, lelke rajta, az egészséges önbizalom szárnyakat ad! Hajrá!
Csak azt nem sikerült köpködéséből kihámozni mely állításom valótlan vagy téves?
Szíveskedne jelezni, akár emésztőnedveibe mártva, engem ez nem hat meg, mert nem engem minősít.
Szóval hol olvasta hogy az önkormányzatok nem a központi költségvetésből biztosított forrásokból fedezik kiadásaik döntő többségét? Hol tanítanak mást?
-
21. Nénikétek 2010. február 11. 20:09
Beindult ám a foggal-körömmel kaparás! Még 2 hónap és mehetnek majd számolgatni mást is. ;) Meg strigulákat húzkodni majd valamelyik cella falára.
Mit hoztak nekünk? Nyomort, szenvedést! Magunknak ezek szerint pár milliárdot...a bevallásukba azt hiszem ezt elfelejtették feltűntetni, de akkor ezek szerint könyvelték. Meg is értem akkor kedves Mónika mitől is néz ki ilyen jól tápláltan, a Pista bának miből jut fess kalapokra (jófajta keresztapásra). :D
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









