Pénz helyett lakásokkal fizették ki az alvállalkozókat
Mik ezek?
X– Mi még jól jártunk, csak egy lakást „kaptunk” az elvégzett munkánk fejében, a fővállalkozó nyolc ilyen, jelzáloggal terhelt lakást vett a nyakába – mondja egy siófoki vállalkozás cégvezetője. Alvállalkozóként dolgoztak azon a beruházáson, mellyel kapcsolatban – mellesleg – az ügyészség azt vizsgálja, jogosan adta-e ki a helyi önkormányzat az építési engedélyt ott, ahol elvileg nem is lehetne lakóingatlan...
Miközben (friss hír) az újlakás-építések száma a háború éveinek szintjére csökkent hazánkban, Somogyban évek óta a legtöbb új lakás Siófokon épül, ez azonban nem jelenti azt, hogy az ottani vállalkozások könnyebben munkához jutnának. Legutóbb éppen egy siófoki építőipari kisvállalkozás dobta be a törülközőt.
A siófokiak szerint inkább a lassú önfelszámolás a jellemzőbb, amikor előbb egy-egy gépet ad el a cég, aztán egy-egy dolgozójától válik meg munka híján.
– Csurran-cseppen – feleli Gál Ferenc, a siófoki 1. számú Mélyépítő Kft. ügyvezetője arra a kérdésre, hogy akad-e hol dolgozniuk, a kifizetéssel kapcsolatban pedig azt mondja: – Dolgozunk. Aztán vagy viszontlátjuk a pénzt a munkánkért, vagy nem.
Városszerte beszélik, kár volna hát tagadni: a plázaépítés során több tízmillió forint értékű munkát végzett helyiek a mai napig várnak a pénzükre. Az épület december óta üzemkész, s bár a használatbavételi eljárás igen csak elhúzódott, mégis csak a nyolcadik hónapban vagyunk már. Persze, az építőipari vállalkozó türelmes, az érintett siófokiak is azok, és még mindig hisznek az ígéretekben, mást nem is nagyon tehetnek...
– Egyszerűen nem lehet hozzáférni a beruházásokhoz – panaszolja egy csatornázásban (is) érdekelt társaság vezetője. – Az egyik településen úgy írták ki a pályázatot egy utca csatornázására, hogy négy dózer és egy lánctalpas kell hozzá. Ilyet melyik kisvállalkozás tud felmutatni? De már a közepes cégek is esélytelenek, a nagyok visznek mindent, persze alvállalkozókkal dolgoztatnak, fizetni meg nem akarnak. Van olyan nagy beruházás, ahol egész évben ment a munka, de még egyetlen fillért sem láttak az alvállalkozók. A felszámolási eljárással kár próbálkozni, pénzt abból se látunk, hőbörögni, demonstrálni se nagyon érdemes, mert akkor még kevesebb az esélye, hogy ha nem is a teljes összeghez, de legalább valamekkora részéhez hozzájutunk.
A néhány hete zajló három és fél milliárd forintos kórházkorszerűsítés- és bővítés most a legnagyobb szabású építkezés Siófokon – kell-e mondani, ott is megesett már, hogy a helyi alvállalkozó levonult...Az Azúr hotel prémiumszárnyát építő, kifizetetlen cégek már két alkalommal is demonstráltak a négycsillagos wellness-szálloda előtt, egy házzal arrébb, Tabon két nagy beruházás készült az utóbbi időben, s a járóbetegellátón és a városközponton dolgozó alvállalkozók egyaránt futhattak a pénzük után...
Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének alelnöke úgy látja: az elhúzódó válságtól szenvedő ágazat számára egyelőre nem látszik a kiút. Különösen a közbeszerzési piacon súlyos a helyzet, ahol a nehezen lehívható brüsszeli forrásokra épülő beruházások sorra hiúsulnak meg finanszírozási gondok miatt. A nagy értékű, hosszú átfutási idejű munkálatokra irreálisan alacsony áron szerződnek az élet-halál harcot vívó kivitelezők, akik aztán akár egy évig is várhatnak a pénzükre.
Azaz: a siófoki pláza nyolc hónapja még belefér...
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 6 hozzászólás érkezett-
6. k.zult 2012. augusztus 2. 10:29
4. kisfoci
Több mint 20 éve folyamatosan dolgozunk építőiparban, igy jelenleg is. Csupán az utolsó 3 évben annyit változtattam üzletpolitikánkon, hogy csak azoknak alvállalkozom, akik előlegszámlán a szerződött összeg felét előre megfizetik. És hidd el, jól működik a dolog. És 3 éve nincs kintlévőségem, mer evvel a módszerrel elkerülnek a fizetni nem akaró becstelen fővállalkozók. Ugyanis aki előre nem akar fizetni, az utólag sem fog. -
5. még1szó 2012. augusztus 1. 22:29
Szégyen hogy ide jutottunk. Az egykori húzóágazatból lehúzó ágazat lett. Katasztrófális ami ma folyik az építőiparban. Szerintem nem véletlen, hogy az elmúlt 22 évben sem "sikerült" megoldani hogy az elvégzett munkát ne csak meg- hanem ki is fizessék. Rabszolgák leszünk a saját országunkban.
-
4. kisfoci 2012. augusztus 1. 21:20
Sajnálom K.zultot,de Ön mostanság nem dolgozott az építőiparban. Néhány hete Nagyatád, tegnap Kaposvár, ma Siófok és környéke, holnap Fonyód, holnapután .....Mi történik az építőiparban, mondja már meg valaki.50 fő alatti kisvállalkozók nagyon nagy gondban vannak, hisz kötödnek azok emberekhez akikkel napi kapcsolatban vannak.Nem könnyű őket elküldeni.1998-2002 közötti Orbán kormány igenis támogatta a kisvállalkozókat,de a mai... A 150 milliós értékhatár csak a "csókosok"-nak jó.
-
3. bela48 2012. augusztus 1. 20:50
Remek életszagú cikk , de várnánk a Fonyódi polgármester hozzászolását , ahol Tabhoz hasonlóan a városközpont építésén dolgozó alvállalkozók sem lettek kifizetve.
A közbeszerzési törvény módosításai sem a kisvállalkozókat segítik.
Az új értékhatárok megállapítása (150 mFt) elgondolkodtató kiknek kedvez , de egy biztos nem a kisvállalkozóknak.
Sajnos a jelenlegi kormány is csak a választási kampány időszakában "gondolt" a kis- és közép vállalkozásokra. -
2. Kontiki 2012. augusztus 1. 09:51
Azt hiszem,hogy itt egy rejtett adócsalás történt.Ugyanis a lakást vállalkozói díj fejében adták,akkor van Áfa vonzata,melyet be kell fizetni,illetve a Társasági adót is fizetni kell,mert bevétel keletkezett.Aki lakással fizet,az meg visszaigényelheti az ÁFÁt.És talán meg is tette,ha már ilyent meg mer csinálni.Adta volna el a lakást ő és akkor minden rendesen fizethető lett volna.
-
1. k.zult 2012. augusztus 1. 08:55
Megbecsült alvállalkozók.
Mikor tanuljátok meg végre, hogy az a fővállalkozó, aki előre előlegszámla benyújtását nem engedélyezi, annak nem is áll rendelkezésére a kivitelezés pénzügyi kerete. Tehát nincs miből fizetnie. Ha van még Magyarországon olyan balek vállalkozó, aki utófinanszírozással fizetendő alvállalkozói szerződést aláír, hát tegye, aztán fusson a pénze után.
Megoldás csak egy van. Előfinanszírozás. Ide a pénzt előlegszámlán.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kéki Zoltán | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!





