Rátámadtak és megverték a főszerkesztőt az utcán
Mik ezek?
XA főszerkesztő elmondta: a lakása előtti parkolóban az autójából akart kiszállni éppen, amikor egy csurgói férfi (akit amúgy ismer) megállt mellette, kinyitotta az autója ajtaját, majd szó nélkül ököllel az arcába ütött.
– Meglepődtem, fogalmam se volt mi történik, megpróbáltam védeni a fejem – idézte fel Garai Lajos. A következő pillanatban pedig már újabb ökölcsapások érték az arcát, majd a férfi elkapta a nyakát és fojtogatni kezdte. Hiábavaló volt a főszerkesztő védekezése, egyrészt, mert beszorult az ülés és a kormány közé, másrészt támadója jóval magasabb nála, hosszú karjai miatt bőven előnyben volt.
– Nem tudom megítélni, hogy mennyi ideig dulakodtunk, amikor odaért egy szomszédos háztömbben lakó férfi, aki csitította és elrángatta a támadót, de még kétszer nekirontott az autómnak – folytatta Garai Lajos. Kérdeztem miért csinálta, a szomszédnak motyogott annyit, hogy kettőnknek van egy régi ügye, azt akarta "megbeszélni" velem. Nem emlékszem rá, hogy valaha lett volna közös ügyünk.
Garai az ügyben feljelentést tett a rendőrségen, ám ahogy elmondta, valami végleg megváltozott benne: a békés kisváros, ahol a CSTV vezetőjeként tisztelet övezi, már sose lesz ugyanolyan számára.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 7 hozzászólás érkezett-
7. kispanna3 2010. szeptember 8. 10:24
Emberek! Miért nem lehet békességben élni? Ököljog ideje elmúlt.Ez a legújabb demokrácia?
Kommentelő társaimnak azt javaslom, ne a durungra biztassanak, inkább csitítsák társaikat.
Éljünk békességben! -
6. bg1954 2010. szeptember 8. 09:36
Ez így működik? Ha a rokonom, haverom, ismerősöm neheztel valakire, akkor én felhúzom magam és behúzok az illetőnek? Mintha a BTK ezt jelenleg még nem tolerálná. Jó lesz vigyázni, mindenkire haragszik valahol valaki, ha másért nem akkor azért, mert öt éves korában nem engedte oda a játszótéri hintához és ezt nagyon megjegyezte magának. Gondolkozzunk már!
-
5. figaro 2010. szeptember 8. 08:22
Bízony Csurgón elkezdődött a leszámolások időszaka. Remélem a következő a Durung lesz. Már alig várom!
-
4. Krakus elvtárs 2010. szeptember 8. 06:56
Ha tudsz valamit legalább virág nyelven oszd meg,had tudjunk mi is valamit mert így elég homályos a dolog.
-
3. zsemle 2010. szeptember 8. 00:02
régi ügy?szóval van aki emlékezik........akkor oka igencsak volt.
-
2. szkoda 2010. szeptember 7. 19:04
Már rég meg kellett volna!
-
1. Babi11 2010. szeptember 7. 18:26
Már sehol senki nincs biztonságban. Milyen világot élünk?
Szomorú!!!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Pudingos desszertcsodák
Önmagában is isteni egy krémes puding, de desszerteket is feldobhatunk vele. A sütiket is tölthetjük, színesíthetjük pudinggal!









