SONLINE

Két óra retródiszkó, kevés híján kétezerért - ki-ki döntse el, sok-e, vagy kevés, mi mindenesetre a nyár egyik legzsúfoltabb diszkóhajójára nyomakodtunk fel. De szó szerint ám, még le is szólt egy matrózruhás a kapitányi hídról: – Ne tolakodjanak annyira, mindenki föl fog férni!
Szép is lett volna, ha bárki is lemarad: a Balatoni Hajózási Zrt. flottájának legnagyobbika, a Szent Miklós alakult át diszkóhajóvá, s futott ki a siófoki kikötőből este kilenckor (23-án, vasárnap indul az utolsó, igyekezzen, aki még idén föl akar férni, de sajnos ez is jelzi: vége a főszezonnak...). S ha már retró: valaha a mára már partra került Beloiannisz vitte a vízre a táncolni vágyókat, de akkoriban még élőzenével, olyanokkal, mint az Apostol, vagy az Expressz együttes, különösen utóbbi nyilván semmit sem mond már a mai ifjúságnak. Márpedig, retródiszkó ide, vagy oda, túlsúlyban volt a fiatalság a Szent Miklóson, hiába, közülük sem mindegyik a tuctuczenéért rajong.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Különös koreográfia: a diszkós előbb a némacsöndben kagylózó hallgatóság előtt (valóban mindenki felfért, no jó, sokaknak csak állóhely jutott a korlátok mellett, de hát egy diszkóhajón nem ücsörögni kell) egy amolyan népnemzeti Kormorán-dallal nyitott, aztán Péter Szabó Szilvia előadásában a Ha én zászló volnékkal, majd az első igazi talp alá való legelső taktusára indult meg velünk a Szent Miklós a sötét éjszakában a Balaton közepe felé. A kissé hatásvadász nyitányt remek egyveleg követte, nagyon gyorsan remek hangulat kerekedett a sok-sok egymásba érő régi slágernek köszönhetően, Michael Jacksontól a Hungárián át Sabrináig.

Ahogy telt az idő, egyre kisebb lett a sajátos táncparkett: jobb híján ki hol ült, ott pattant talpra és próbált meg az ülések között mozgásba lendülni. Ebből a szempontból nem éppen ideális hely egy hajó a táncra, ekkor jutott eszembe először, hogy voltaképpen ez csak egyfajta bemelegítő annak, aki át akar mulatni egy balatoni nyáréjszakát: valódi diszkóhoz kilenc és tizenegy között egyébként is korán van.

Igazi „retrószerelmeket” is felfedeztünk a hajón, néhány páros anno a Beloianniszon is együtt rophatta már, s most nosztalgiáztak kicsit, más kortársaik a korlátok szegletében bújtak egymáshoz a ragyogóan csillagos eget, meg a Balaton-part fényeit kémlelve. Éjszakai fényben ugye minden más, még magunk, a Balatonon kissé otthonosabban mozgók is először csak találgattunk, most akkor melyik településnek a fényei is vannak előttünk; Alsóörs volt tán a legközelebb, amikor visszafordult velünk a Szent Miklós Siófok irányába. A kellemesen hűvös szellőben, ragyogó retróegyvelegekkel aláfestve, gyönyörű az éjszakai Balaton is, mindenkinek csak ajánlani tudunk egy ilyen élményt.

A hangulat tetőfokára mászásakor, azaz kikötéskor megállapíthattuk: ahogyan idén nyáron körben a Balatonnál mindenütt, itt is szinte csak magyar vendég volt, akiknek a javarésze (a fiatalabbak leginkább) a hajóról leszállva, már kissé mámorosan, rögtön azt keresték, hol folytathatnák...