SONLINE

Míg akadtak, akik a Virágfürdőben előnyaraltak, mások a majdani valós vakációra próbáltak valami pénzmagot gyűjteni. Legalábbis rengetegen kínálták fölöslegesnek, vagy legalábbis nélkülözhetőnek ítélt régi holmijukat a kaposvári vásár bolhapiacán: a sztenderd árusok mellett megannyi alkalmi próbálkozó pakolt ki.

Voltak, akik a ruhásszekrényt válogatták át, s gondolták a jobb állapotban lévő darabokról, másnak megakadhat rajta a szeme, ám a többség inkább a stelázsi díszeit pakolta dobozokba, s rakta ki a pultokra. Elképesztő mennyiségű Miska-kancsó, váza, tányér, hamutálca kellette magát, sőt, néhány hollóházi porcelánba is belebotlottak, aki lakásdíszt kerestek. De könyvespolcravalót is mázsaszám lehetett találni, az elmúlt fél évszázad ponyvairodalmától a legnagyobb klasszikusokig „izzadtak” a napon, s ügyes alkuval néhány száz forintért régebbi kiadású, ám hibátlan, ma újonnan többezerért kínált kötetekkel lehetett megpakolni a cekkert.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Legalább ezt a vázát vigye el – kiabált egy étkészletre sokáig alkudozó, ám a remélt ár hiányában az árusasszonynak hátat fordító vásárlójelölt után egy a napsütésben gazdagon izzadó nő. Kolbászos zsemlét majszoló férje viszont csak legyintett, s láthatóan nagyon várta a delet, amikor végre hazapakolhatnak a balul sikerült pénzgyűjtő akció végén.
Igaz, felcsillant a remény, hogy az üzlet megköttetik, hiszen a megszólított visszaindult, ám rövidnadrágos-trikós párja az utolsó pillanatban elkapta a karját.
Vigyázz, be ne csapjanak, anya! – mondta nagy hangon, lebiggyesztett szájjal vizslatva a lila-ezüst virágtartót. – Ennyiért inkább vegyünk dinnyét...