Sávolyi attrakció: motorosok a félkész pályán
Mik ezek?
XBobek József, Sávoly polgármestere bízik abban, ha később is, de az építkezés befejeződik. Mondta ezt arra alapozva, hogy legutóbbi egyeztetéskor is megerősítették a befektetők: nem tettek le a pályáról. Annyit tudni, hogy az újabb konstrukció előkészítés alatt áll. Addig is hasznosítani szeretnék a murvával leszórt versenypályát, mely így, félkész állapotában is már alkalmas bizonyos attrakciókra. Bobek József hangsúlyozta: nem anyagi, hanem népszerűsítési hasznosításról van szó, hogy az érdeklődőknek bemutathassák a pályát.
A tervek között nyílt hétvégék szerepelnek amolyan turisztikai állomásként, amikor végig lehet menni a nyomvonalon, s elmondják azt is, hogy a befektető hol és mit képzel el a területen.
– Már most is illegálisan bejárnak a pályára motorosok – mondta Bobek József. – Nem eltiltani akarjuk a kísérletezőket, hanem kézben tartani a pálya használatát. Ehhez elsőként balesetvédelemi szempontból kell biztonságossá tenni, mert egyelőre még építési terület.
Bobek József azt is kifejtette: ha elindul az építkezés, akkor esetleg még annak folyamatát is végigkísérhetik. – Többen megkérdőjelezték például, hogy mi került eddig hatmilliárd forintba – idézte fel Bobek József. – Ezért gondolkodunk abban is, hogy a további építkezés alatt szervezett látogatásokon kaphatnak választ a kétkedők. Az első rendezvényre a tervek szerint májusban kerül sor, bár a MotorShow1 televízió stábja már bemutató keretében kipróbálta a Balatonringet, s meg is született az első pályacsúcs.
Bobek József kezdeményezésére a MotoGP megépítéséért indított aláírás-gyűjtési akcióhoz eddig több mint hétezren csatlakoztak. Írásban ezerhétszázan jelezték szándékukat, az önkormányzat által, a beruházás támogatására létrehozott balatonringangyalai.com honlapon keresztül pedig csaknem hatezren regisztráltak.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. Kittina11 2010. április 19. 21:20
:) ha!-elindul az építkezés.. :P
-
2. keszeg94 2010. április 17. 09:10
Bajnai, Újhelyi, Schuchman, Gyenesei az alapkőletételen: Magyarország 2009-től legalább öt évig házigazdája lesz a gyorsaságimotoros-világbajnokság egyik futamának, melyet a Sávolyon épülő Balatonringen rendeznek. A pályát több mint ötvenkétmilliárd forintos (200 millió euró) beruházás keretében a spanyol Sedesa csoport építi fel. A 3. Magyar Nagydíjat 2009. szeptember 20-án rendezik, az első kettőnek 1990-ben és 1992-ben a Hungaroring adott otthont. A beruházással amúgy 800 állandó munkahely létesül.
-
1. öreggyerekek 2010. április 16. 17:26
Sok sikert kivánok az összes sávolyi lakosnak hogy sikerüljön amit elterveztek és bejöjjön a számitásuk akkor talán jobb lesz az életük is.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









