Seffer Tibor: klinikánkon nem folyt illegális őssejtgyógyászat
Mik ezek?
XAzt állította, náluk sosem folyt illegális őssejtgyógyászat, a klinika amúgy is háromhetes hagyományos nyári szünetet tart július közepe óta. Az igazgató elmondta, nezezen tudja elképzelni, hogy ez idő alatt ilyen tevékenység folyna a klinikán. Seffer Istvánról, a terápiás őssejtkutatás kaposvári magánklinikai engedélyezését évek óta szorgalmazó sebészről, testvéréről az igazgató annyit mondott, nem elérhető.
Seffer Tibort kedden késő este értük utol telefonon, miután úgy értesültünk, hogy az illegális őssejtbeültetés médiában megjelent híre Kaposvárhoz köthető. A Seffer-Renner Magánklinika Kft területén 2007 novemberében átadott, félmilliárdos beruházással megépített őssejtkutató laboratóriumot az IRM Magyarország Zrt. működtette, emlékeztetett Seffer Tibor. Amikor azonban a zrt. engedélyét visszavonták, megszűnt ez a tevékenység, és már csak valamiféle karbantartás folyik, mondta. Seffer Tibor úgy emlékszik, akkoriban terápiás célú embrionális őssejtgyűjtés - és tárolás tevékenységére kapott engedélyt a cég.
Seffer István kutatásvezető sebész csaknem két évvel ezelőtt elmondta: az őssejtkutatáshoz és sejtbanki tevékenységhez kaptak engedélyeket, a gyógyításhoz szükséges jóváhagyás nem érkezett meg. Ezt tavaly elutasította az Egészségügyi Tudományos Tanács, és a vizsgálati eredmények részlezetésére kérte a pályázókat. „Kutatási program a humán magzati őssejtbeültetés biztonságának és hatékonyságának vizsgálatára nagy kiterjedésű szívizom elhalást követően”. Magyarán: szívroham utáni gyógyítás őssejttel. Erre dolgozta ki az orvosi protokollt az IRM Magyarország Zrt, amely az európai előírásoknak megfelelő laboratóriumot és kutatóműhelyt alapította Kaposváron.
Seffer István a tavalyi visszautasítás után lapunknak azt mondta: a jövőt nem lehet föladni, és ezt a világon mindenütt tudják, csak az unióban és Magyarországon nehézkes az előrelépés. Pedig az őssejtek kiválóan alkalmazhatók lennének a humán gyógyászatban is. A világ leghatékonyabb embrionális őssejtje van a kezünkben, mondta Seffer doktor. Erre, a biztonságos embrionális őssejt előállítására kérték protokollt a klinikának. Hatszáz beteget rögzítettek akkoriban, akik arra várnak, hogy kezelhessék őket, javítva életesélyeiket.
Az uniós jogszabályoknak való megfelelési kényszer erősebb az ésszerűségnél, de nem az unióra, hanem a betegek gyógyítására tettek hippokratészi esküt, mondta 2008-ban Seffer István lapunknak. Hozzátéve: az orvoslás mindig megelőzte a jogalkotást, a medicinának kell kikényszerítenie most is a változást.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
- Őssejt-ügy: Seffer István teljes körű feltárást szorgalmaz
- Engedély volt, őssejtterápia nem a Seffer klinika keretein belül
- Őssejt-botrány: megszüntették Seffer István házi őrizetét
- Őssejtbotrány: az ukrán professzor úgy tudta, van engedély
- Őssejtügy: meghosszabbították két gyanúsított letartóztatását
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









