Sietősen adta föl az utolsó kenetet a kórházban a pap
Mik ezek?
XPénteken délután öt óra tájban a pap látogatást tett a siófoki kórház neurológia osztályának őrző kórtermében Panni néninél. Ez nagyon szép, Istennek tetsző cselekedet. - Érkezésekor a kórterem ajtajában állva a főorvos urat vártam - idézte föl a siófoki Bozai Ágota tanár, műfordító, újságíró, aki levelet írt az Észak-Somogyban szolgálatot tévő papnak, s azt elküldte a Sonline.hu szerkesztőségébe is. - Ön az ügyeletes nővértől sürgetőn érdeklődött Panni néni hollétéről. A nővér bekísérte a kórterembe, ahol súlyos beteg férfiak és nők vegyesen vannak elhelyezve, haldoklók többnyire. Köztük fehér leplek.
- Azt hittem, az ön sietségének oka, hogy mielőbb vigaszt nyújtson a betegnek, de a nővér nyomában úgy vonult be abba a helyiségbe, hogy senkinek nem köszönt. Egy "Dicsértessék!" talán nem ártott volna a szent csendnek.
- Ön a lepedő mögé, Panni néni mellé lépve elmondta a szükséges imákat, nem többet, nem kevesebbet, csak annyit, amennyi kell. Hivatásszerűen foglalkozom az emberi nyelv és a lélek megnyilvánulásaival, keserűen hallgattam hogy meglehetősen fásultan, lélektelenül, rutinból kántálta a szöveget, értelmezés nélkül, hangot hang után, mintha valami hadi jelszó-szöveg lenne, szinte hadarva, hogy még érthető legyen, de minél előbb letudja.
- Megvallom, furcsán hatott a "Ne vígy minket kísértésbe" mondat a Miatyánkból, mivel szegény Panni nénit kísértés nemigen fenyegeti már, de az ezen való fennakadás legyen az én bűnöm és bajom.
- Hamar befejezte a szertartást, feladta az utolsó kenetet, és amikor kilépett a lepel mögül, a főorvos éppen velem beszélt a betegágynál apám állapotáról. Ön nem várta meg, hogy a főorvos úr befejezze a nekem szóló mondatot, és rám ügyet sem vetve, mintha ott sem lettem volna, olyan természetességgel vágott a beszélgetésbe, mintha ehhez különleges előjoga lenne. Azt kérte, hogy a főorvos úr (!) feltétlenül mondja meg Panni néni lányának, hogy itt járt a zamárdi plébános és feladta az utolsó kenetet. Nem elégedett meg a főorvos bólintásával, megígértette vele, hogy megteszi.
- Megértem, a parókia bevételei szempontjából fontos, hogy Panni néni lánya meghálálja a fáradozását, de ugyanilyen fontos lenne a tiszteletet megadnia embertársainak. Megtehette volna, hogy Panni néni ágyánál hagy egy kis könyvjelzőt, imádságos kártyát, áldást, képeslapot, bármit, amiből egyértelmű, hogy valóban ott járt. Megkérhette volna a betegtársakat és a nővért is. Megvárhatta volna, hogy a főorvos úr befejezze mondanivalóját és önhöz forduljon, ha már fél lépés távolságba mellé nyomult. De tiszteletlen módon a fentiek szerint járt el.
- Ráadásul úgy ment ki a kórteremből, hogy nem kérdezte meg, van-e a többi beteg közt katolikus hívő, tehet-e még valakiért valamit, imádkozhat-e értük is. Vagy kijelenti, hogy értük is imádkozik, és kívánhatott volna jobbulást nekik.
- Ha így járt volna el, nem keltett volna visszatetszést. Mert az ön távozása után a betegek összenéztek, az apám mellett fekvő bácsi keresztet vetett, és megjegyezte, hogy önt csak a fizetős hívő érdekli...
Bozai Ágota ez után próbált telefonon beszélni a pappal, tisztelettel tudatni, hogy megsértette családjuk érzékenységét, megbotránkozást keltett. S felhívta figyelmét a keresztényi alázat erényére, hogy a továbbiakban figyelmetlenségből se kövesse el ezt a hibát.
A pap azonban olvasónk szerint azzal védekezett, hogy mindenki ellene van, mivel kitiltotta a Kis Jézust a zamárdi betlehemből. S különben is, délutánra volt még három betege, és amúgy is nagyon sok dolga van. Amikor közöltem, hogy csak a kórteremből ismerjük egymást, letette a telefont.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









