Siófok megtelt, előkerültek az elveszett balatoni turisták
Mik ezek?
XAz „ántivilág” nyarai rémlettek föl, amikor csak lépésben lehetett araszolni autóval a Balaton-part felé csütörtökön este Siófokon, s természetesen partközelben parkolóhelyet találni főnyereményel ért fel. A gyalogostömeg is úgy hömpölygött a hajókikötő irányába, mint a legszebb nyarakon – valamikor, hajdanán. Régen látott emberhad ülte körül a Bor és kenyér ünnepének színpadát, kell-e hangsúlyozni, túlnyomórészt hazai turisták. Mert ha valami, ez jelentősen megkülönbözteti az idei nyarat a valamikori balatoni szezonoktól: akkoriban minden második autó rendszáma külföldi, leginkább német volt, míg most alig hallottunk német szót a tömegben. Alighanem a vendéglátósoknak is jobb így, mert válság ide, vagy oda, a magyar, ha már üdülni ment, még mindig jobban költ (még ha üdülési csekket is), mint a hajdani endékás, meg holland fillérszámolgatók.
Csúcsforgalom volt csütörtökön este a Balaton vizén is. Vitorlások, kis- és nagyhajók tucatjai futottak ki a tóra, hogy azokról nézzék százak, ezrek az este tizenegykor kezdődő, a Balaton legnagyobbjaként hirdetett tűzijátékot. A legnagyobb hajóra, a Szent Miklósra alig fértek föl az érdeklődők: több, mint félezren zsúfolódtak össze az égi tüneményre kíváncsiak. S nem is kellett csalódniuk: a húsz perces tűzijátékhoz foghatót valóban nem láthattak másutt, a Balaton keleti medencéjében egészen bizonyosan nem, hiszen este kilenc és tizenegy között minden település tűzijátékát megtekinthette, aki körbenézett a tó vizére kifutott hajók fedélzetéről.
A késő esti látványosság után dugultak be igazán a Balaton partjáról kifelé vezető utak, még szerencse, hogy egyes kereszteződésekben rendőrök vették át az irányítást.
Így jött el a péntek délelőtt, amikor újabb „látványosságként” rutinos balatoni rókaként is rácsodálkoztunk a 65-ös úton a városközpont felé tartó autófolyamra. Ki a közeli hipermarketet vette célba, ki a strandot, így fordulhatott elő, hogy még a körforgalom is bedugult.
Hurrá, megjöttek a néhány napja hiányolt vendégek, nem ürült ki a Balaton, de való igaz, hogy hétköznap nagyságrendekkel kevesebb volt a vendég ezen a nyáron. Jól hajrázik azonban a turizmus a jelek szerint, a hosszú hétvége sokat javít a statisztikákon.
S azt is reméljük, hogy kevesebb síró-rívó vendéglátós, kereskedő marad a hétvége elmúltával, mert arra persze fel kell készülni: vasárnap este után, hétfő reggelre arra ébredünk, hogy kiürült a Balaton...
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 7 hozzászólás érkezett-
7. bejó 2009. augusztus 23. 16:12
Nemcsak a Balcsin volt teltház. Zalakaros népfürdővé változott, hömpölygött a tömeg.A kifőzdéknél egymást taposó emberek, hely alig volt hogy leüljünk. Hévízen ugyanez volt a helyzet.A tó megtelt.A belépők borsosak (2000-2500 Ft/fő). Tömegek a pénztáraknál.Sok szlovák, német turista, de rengeteg magyar is.Kis hazánkban nincsenek is pénzgondok....???
-
6. Limette 2009. augusztus 23. 11:32
XY!
Nem csak a Balaton létezik ebben az országban, de sajnos sokan csak ezt engedhetik meg maguknak. Itt legalább strandbelépőre nem kell költeni. Sokak csak ezt engedhetik meg maguknak (egy hosszúhétvégét a balatonnál a spórolt pénzükön). -
5. R.-nek 2009. augusztus 22. 15:58
XY- Gratulálok a színvonalas hsz-hez:))
Hát R.pont erről beszélt! -
4. xy 2009. augusztus 22. 09:33
Anyátok remélem jól van. Sajnálom, hogy ilyen barmokat hozott a világra.Csak a Balaton létezik ebben az országban? Ja, és sosem volt kommunista, mint ti.
-
3. R.-nek 2009. augusztus 21. 18:09
Naggyon nagy vagy!!!
Díjazom a kommented:))
xy a tipikus szoccos gyöpi!
A hozzá hasonlók miatt tartunk itt... -
2. R. 2009. augusztus 21. 18:05
"XY" te agyalágyult barom!! Mindenkinek szüksége van pihenésre a családdal együtt!! De te biztos egy begyöpösödött ökör vagy, aki otthon huzogatja egész nap a répát.
-
1. xy 2009. augusztus 21. 17:32
Állítólag gazdasági válság van az országban. Erre van pénz? Utána meg sírnak, hogy nehéz az élet. Ez a magyar mentalitás.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









