Siófoki főiskolai képzés: 16 év után vége, elmegy a Kodolányi
Mik ezek?
XÉrtesülésünket szerdán a főiskolán is megerősítették, hozzátéve: hivatalos közleményt várhatóan csütörtökön adnak ki. Szabó Péter rektor azt mondta a Fejár Megyei Hírlapnak: a kommunikáció alapszak idén nem kapott állami ösztöndíjas helyeket, ezért Székesfehérváron már „nem piacképes”. A megüresedő helyre kerülhet a turizmusképzés.
Legutóbb még arról adtunk hírt, hogy egyetemi végzettséget adó mesterfokú képzés indulhat szeptembertől Siófokon, a turizmus menedzsment mesterszak. Sőt, bővíteni tervezték a képzési palettát üzleti szakokkal; intézményi kommunikátor és sportkommunikátor oktatással.
A főiskola Siófoki Oktatási Központjának 2001. óta az egykori Sió és Hullám szálloda ad otthont a Balaton partján (a főiskolai képzés 1996-ban indult a városban), melynek 1890-ben épült falai között számos jeles író, művész is megfordult. A város jelentős áldozatok árán alakíttatta át a patinás üdülőket a főiskola céljaira. Az ugyancsak Balaton-parti Thanhoffer-villába pedig (egykoron ez volt Horthy Miklós siófoki főhadiszállása) a turizmus tanszak könyvtára költözött.
Úgy értesültünk: még nem eldöntött, hogy már most szeptemberben teljes egészében Fehérvárra „húzódik vissza” a turizmusoktatás, vagy több lépcsőben üríti ki a Kodolányi a siófoki ingatlanokat. A város utóbbi variációban bízik, bár Balázs Árpád siófoki polgármester szerdán azt mondta kérdésünkre: őt is még csak szóban értesítette szándékairól a felsőoktatási intézmény vezetése. – Nem a siófoki szakkal van baj, az piacképes, hanem a székesfehérvárival – tette hozzá Balázs Árpád. – Központi döntés nyomán „húzódik összébb” az intézmény, amit megértünk, noha természetesen nem örülünk neki. Máris felvettük azonban a kapcsolatot leendő működtetőkkel, tehát ha a Kodolányi ki is vonul Siófokról, igyekszünk pótolni.
Felsőfokú oktatás maradhat tehát a jövőben is a hajdani Hullám és Sió szállodában? – kérdeztük a polgármestertől, aki azt felelte: – Akár egyetemi is lehet, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen számunkra is új még a helyzet és döntésről szó sincsen. Azt szeretnénk, ha oktatási célra hasznosulnának a jövőben is az épületek. Az oktatási szárny másra nem is nagyon alkalmas, a kollégium azonnal tovább működhet, mivel ebből amúgy is hiány van a városban. S a tanszálloda is jól hasznosítható, tankonyhástól, aminek akár a Krúdy középiskola is örülne.
Az ingatlan-berendezés a Kodolányi főiskoláé, de információnk szerint már jelezték, hogy ellenérték fejében otthagynák. Más kérdés, lenne-e pénze erre az önkormányzatnak, vagy kellene-e a következő működtetőnek, amely – amennyiben a tanszak már idén nyáron teljes egészében Székesfehérvárra költözne – ha oktatási profilú lesz, a beiskolázási rend miatt jövő szeptembernél előbb sehogyan sem tudná „belakni” az épületeket.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. KiRaKaT 2012. május 23. 18:55
Pár éve ez a polgármester az M 7-es siófoki elkerülő ingyenessé tétel elutasítás ( és egyéb nem horderejű dolgok) miatt "felsőbb utasításra" még naponta szídta a sajtóban a komenyista kormányt, hogy ellehetetlenítik az önkormányzatok munkáját és egyéb cifraságokat. Ma fele pénzből gazdálkodnak, mégis nagy a mellény.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





