Siófokot népszerűsítik
Mik ezek?
XA turisztikai desztinációs menedzsment (TDM) modelljére épülő hazai szervezetek között a siófoki az elsők között alakult meg, és mára országos mintaként szolgál. Az egyesület ugyanis kiváló példája annak, hogyan lehet egy város turizmusát alulról szervezve irányítani úgy, hogy a szervezet tagjai nem egyenként próbálják eladni magukat a piacon, hanem közösen törekszenek arra, hogy Siófokot népszerűsítsék a vendégek körében.
A TDM-modellnek pedig épp ez a lényege, hiszen a turisták először mindig úti célt, egy adott települést választanak ki, és ha ez megvan, csak eztán keresnek szálláshelyet vagy más szolgáltatást. Hoffmann Henrik, a Fürdőegylet elnöke azt mondja: Siófokon szerencsére hamar megértette mindenki, aki a turizmusban akár közvetlenül, akár közvetve érdekelt, hogy felül kell emelkedni a konkurenciaharcon.
– Példaértékű az az összefogás, ami Siófokon megvalósult. Közös érdekünk, hogy a kommunikációban a meghatározó szerepet a város kapja, ezért elsődlegesen Siófokot reklámozzuk egységes arculattal – mondta Hoffmann Henrik, aki arról is beszélt, hogy az egyesület sikeres működésének köszönhetően megháromszorozták taglétszámukat, így mára több mint kétszáz tagjuk van. Köztük Siófok valamennyi meghatározó cége: szállásadók, utazásszervezők, kereskedők, szállítmányozók egyaránt. A tagok között szerepel a Coca Cola Magyarország is. A nagyvállalat évente másfél millió forinttal támogatja Siófok vásári megjelenését az Utazás kiállításon.
Hoffmann Henrik kiemelte: ez az egyesület végre egy olyan szervezet, amelyben nemcsak beszélnek róla, hogy mit kellene tenni, hanem mindig konkrét feladatokat határoznak meg, és ezeket a projekteket hajtják végre. A sikeres munka két alappillére a jól működő végrehajtó szervezet, amit a siófoki Tourinform iroda testesít meg, illetve az anyagi háttér. – A várostól idén már közel 60 millió forint támogatást kapunk. Az önkormányzat a projektjeiket támogatja, mindegyikhez ötvenszázalékos forrást társít, így idén százhúsz- millió forintot tudunk fordítani a turizmusirányítással, marketinggel, rendezvényszervezéssel kapcsolatos programokra – emelte ki Hoffmann Henrik.
Az egyesület munkájának köszönhetően az elmúlt években folyamatosan nőtt a vendégéjszakák száma, sőt megvalósulni látszik a szezonhosszabbításról szóló régóta dédelgetett álom is. A szervezet tudatos stratégiájának köszönhetően Siófok az ország egyik legnépszerűbb wellness- és konferencia-központja lett. A szezonnyújtásban persze a rendezvényekre épülő élményturizmus megerősítése is szerepet játszik. – Nagy tömegvonzású rendezvényeket sikerült a városba hozni. Ilyen volt a tavalyi Forma–1-es utcai parádé, aminek köszönhetően világszerte több mint négyszáz-millió tévénéző láthatta a várost és a Balatont, de ilyen a Tojásfesztivál vagy a Verda Napok.
A turizmusra már télen is egyre több program tud ráépülni, idén például nagy sikere volt a jégvitorlázásnak – sorolta Hoffmann Henrik, aki szerint az is az összefogásnak köszönhető, hogy tavaly a hazai városok között Siófok neve szerepelt a legtöbbet a médiában.
A Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület nemcsak a vendégeknek, de a tagoknak is igyekszik minél többet nyújtani. Idén például 60-120 órás ingyenes nyelvi és szakmai képzést indítanak számukra, és működtetik a siofokportal.com oldalt, ahova mindenki feltöltheti saját kínálatát. Az oldalt hamarosan internetes áruházzá fejlesztik.
Az egyesület tervei között szerepel, hogy az általános iskolák osztályfőnöki óráinak tanrendjébe beépítik a turisztikai nevelést, hiszen a szervezet tagjai úgy látják: abban a városban, amely alapvetően a turizmusból él, fontos, hogy már gyermekkorban beleivódjon mindenkibe a vendégek szeretete és tisztelete.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









