Siralmas állapotban van a balatoni bringakörút
Mik ezek?
XAhogy előgurulnak a kerékpárok, úgy kerülnek minden tavasszal felszínre a bicikliutakat érintő gondok. A Balatoni Bringakörút állapota is bőven hagy kívánnivalót maga után. A 220 kilométer hosszúnak mondott körút egyes szakaszai sokak szerint egyenesen siralmas állapotban vannak, sőt több helyen csak tábla jelzi a biciklisutat, az út mint alapvető infrastruktú- ra, nem létezik.
Ez a helyzet Balatonföldváron is, ahol a Balatonnal párhuzamosan haladó, úgynevezett alsó úton vezet a nyomvonal. – Ez mindössze egy kerékpárosbarát út lehetne, de még az sem. Kritikán aluli az út állapota. A bicikliseket semmi sem védi az autós forgalomtól, gyakran a buszok vagy teherautók között lavíroznak – mondta Bezeréti Katalin polgármester, aki arról is beszélt: régóta szeretnék fejleszteni az utat, de egy pályázatból már kirostálták őket, és úgy tűnik, az idei pályázati lehetőség is elúszik, mert csak elszigetelt kerékpárutat építhetnének, erre azonban hely híján esélyük sincsen.
– Beleöltünk rengeteg pénzt a tervekbe, és könnyen lehet, hogy soha nem készül el az út felújítása. Mérhetetlenül fel vagyok háborodva, hiszen a Balatonszárszó és Földvár közötti útszakaszon rengetegen ingáznak a munkájuk miatt, vagyis ez hivatásforgalmú út is – jelentette ki a polgármester, aki maga is kerékpárral közlekedik, így testközelből ismeri a problémákat.
Buktatókkal teli a balatoni bringakörút
Gyakorta ismételt probléma, hogy a biciklisutak önkormányzati tulajdonban vannak, karbantartásukra azonban a legtöbb esetben nincs pénze a településeknek – tudtuk meg Rosta Sándortól, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnökétől. A BRIB ülésein is visszatérő téma a kerékpárutak helyzete, egyelőre azonban senki sem tapasztal előrelépést annak ellenére sem, hogy a kerékpároslobbi igen erős idehaza, mi több, kis hazánk immár a második kerékpárügyi kormánybiztost koptatja.
– A kerékpárút kétélű fegyver, hiszen egyrészt jó, hogy van, másrészt viszont az út minősége kifogásolható, és jellemző az is, hogy ha két nagyobb csoport akar elhaladni egymással szemben, akkor az egyiknek le kell húzódnia – jellemezte a Balatoni Bringakörút állapotát Németh Zsolt, a nemrégiben megalakult Balatoni Kerékpáros Turisztikai Szövetség irodavezetője, aki elmondta: a kerékpáros turizmus az ide-genforgalom egyik legdinamikusabban növekvő szegmense, csak az elmúlt egy-két évben tíz-tizenöt százalékkal nőtt a nyeregbe pattanó vendégek száma. A turisztikai menedzser arról is beszélt, hogy felmérésük szerint a Balaton körül mintegy 160 vállalkozó nyújt valamilyen kerékpáros háttérszolgáltatást, ami azt mutatja, hogy a vendégvárók is látják: fontos a drótszamáron közlekedő, környezetbarát vendégek kiszolgálása.
Kritikus tömeg
A Balatoni Kerékpáros Turisztikai Szövetség céljai között szerepel kerékpáros-rendezvények szervezése. Ősszel szeretnék a magyar tengernél is megrendezni a Critical Mass (Kritikus Tömeg) elnevezésű kerékpáros-felvonulást, ami a városi biciklis közlekedés létjogosultságá-ra igyekszik felhívni a figyelmet. A szervezet célja: kerékpáros mintarégióvá tenni a Balatont. A déli parton főként a családos biciklistákra lehetne építeni.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. cangás 2009. március 29. 19:51
Mysa!
Nekem odáig sem sikerült úgy eljutni, hogy szét ne esett volna a bicikli kormánya előbb Földváron, aztán Lellénél kilehelte a lelkét szegényke... Gyors szerelés ugyan, de nem lett a legtökéletesebb a mai napig sem.
Azt viszont sajnálom, hogy a földvári magasparton nem lehet végigbicajozni Szárszóig... Földvár határánál végetér a sétány fönt, bozótvágókés meg nem volt nálam. -
1. Mysa 2009. március 29. 18:42
Meghívom kerékpárturára az illetékeseket Balatonboglárra, egy jó! bringázásra. Akinek a bringája túléli, ajándékot kap...!!!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Videók | Sonlány 2010 | Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál | Kaposvári közgyűlés | Kaposvári Egyetem | Napi menü | Csiky Gergely Színház | Kaposvári önkormányzat | Házi-mozi | Étlapozó | Séta | Megyei közgyűlés
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Feigli Ferenc | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Kántor Sándor | Kemény Gábor | Kolber István | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Ormai István | Prukner László | Repa Imre | Sárdi Árpád | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly | Varga Gábor | Zarka Péter
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!



